RSS

2011. szeptember 27.

Különdíj a vakációs naplónak



Aki régóta nyomon követi naplómat, az tudja, hogy egy ideje vakációs naplóban örökítjük meg a lányok nyári élményeit. Hannával negyedik alkalommal- , a kicsikkel pedig második éve készítünk élménynaplót. Korábban már leírtam, hogy az ötlet Hanna amerikai unokatestvérétől származik, aki amikor még éltek nagyszülei, (azaz Zoltán szülei), gyakran nyaralt Magyarországon. Azt már nem tudom, hogy az ottani iskolában adták fel házi feladatként neki, hogy készítsen u.n. "show and tell" azaz "mutasd és mondd" típusú nyári naplót vagy anyósom fejéből pattant ki az ötlet, mindenesetre én már akkor elhatároztam, hogy ha egyszer gyerekem lesz (sosem gondoltam volna, hogy három is !!), majd én is készítek vele (velük) ilyesmit.

Nos, az első két évben Hanna még nem ismerte a betűket, így aztán beragsztottunk mindent, ami a nyári szünettel kapcsolatos barangolásokra, kirándulásokra, programokra emlékezteti. Buszjegyet, beleépőjegyeket, repülős beszállókártyákat, képeslapokat, szalvétát, névjegykártyát, karszalagot.
Következő évben már tudott ákom bákom betűkkel írni, így a főbb címeket ő jegyezte le a naplóba a beragasztott képek és fecnik mellé. Rutinosan adta kezembe a kezelt belépőjegyeket azzal, hogy "Anya, erre szükségünk lesz a naplóba, tedd el kérlek!"




Idén aztán nemcsak kedvtelésből fogtunk neki a füzet szépítéséhez, hanem mert a tanító nénik arra kérték a gyerekeket, hogy ha lehet, valamilyen formában jegyezzék le egy két mondatban a nyári élményeiket. Nem adtak több instrukciót, mindenkinek a fantáziájára volt bízva, hogy hogyan hajtja végre a feladatot, amelynek célja gondolom elsősorban az volt, hogy ne felejtsék el az elsőben megtanult betűk formálását a nagy nyaralásban a gyerekek.
És mivel mi felkérás nélkül is boldogan gyártottuk korábban a vakációs naplókat, sőt erre bíztattam mindig a kedves olvasókat is, hát ha lehet most még jobban beleadtunk apait anyait. Hanna szorgalmasan írt, radírozott, írt, radírozott, kivágott, színezett, kiemelt, hajtogatott, tervezett. Büszke vagyok rá, hogy az ő műve, hogy írott betűi díszítik a sok képet. Egyedül a borító laminálásában segítettem. Persze ott voltam mellette akkor is, amikor egy új fejezeten dolgozott. Egyrészt, mert kérte, másrészt meg olyan jó volt együtt felidézni a vakáció pillanatait és ezzel kapcsolatos mondatokat megfogalmazni, hogy áldom a pillanatot, amikor az egész ötletet megláttam.











Szeptember első napjaiban be kellett vinniük a gyerekeknek a kész műveket az iskolába. Akkor még nem tudtuk, hogy azért, mert kiállítják mindet sőt zsűrizni fogják őket a nyári olvasmányélményből készült rajzokkal együtt. Igazán szép remekművek készültek, a legkülönfélébb technikákkal. Akadt rajz és napló is, ahol nyilvánvaló volt a segítő felnőtt kéz közreműködése a mű készítésekor, az hogy bizony sok szülő is belelkesült a nyári szorgalmi feladattól. Értékelem, hogy a díjátadón mindenkinek elismerték a munkáját, hogy mindenki kapott legalább egy kis oklevelet, a legjobbak pedig társasjátékot, sőt mi szülők a szokásos e-mail levelezési listán keresztül a tanító néniktől egy kis vállveregetést is.

Ma megszületett az eredmény: Hanna naplója különdíjas lett. Kapott egy erről szóló oklevelet és egy logikai játékot. Örült, neki, mert sok időt töltött a szépítésével, ő tervezte, ő írt csaknem minden oldalra a számomra oly kedves kis betűivel. Én meg azért, mert bár a blogon keresztül sok bókot kaptam, hogy milyen nagyszerű ötlet egy ilyen vakációs napló és néhányan kedvet is kaptak saját példány elkészítéséhez- ez mégiscsak egy hivatalos elismerése annak, hogy szép és tartalmas lett. Mondjuk Hanna nyara is az volt, így aztán nem volt nehéz ugyanilyenre gyártani az idei naplót.

Természetesen a kicsiknek is lett egy-egy vakációs füzete. Emlékszem nyár elején milyen hosszan gondolkodtak azon a papírboltban, hogy görögdinnye vagy narancs mintás legyen a füzet eleje. Együtt ragasztgattuk be a prospektusokat, ismertetőket, jegyeket,fényképeket, blokkokat, csomagcimkéket. A legjobban azt szeretem ebben, amikor felidézzük az élményeket, amikor újra átéljük a nyári kalandokat. Aztán akkor jó, amikor eltelik jó sok hónap vagy esetleg egy év is és egyszercsak azt látom, hogy előveszik művüket és elmélyülten nézegetik. Időnként a homlokukra csapva azt kiáltják: Tényleg, itt is voltunk, el is felejtettem és még olyanokat is, hogy "Itt nagyon jó volt, ugye elmegyünk máskor is?"









Én pedig máris klassz, ötletes és szép vakációs naplónak alkalmas füzetre vadászom, hiszen biztosan jövőre is készítünk "show annd tell" albumot. Összesen hármat. Hannának az ötödik kötetét, a kicsiknek pedig a harmadikat.

2011. szeptember 25.

Családi társasjáték



Jelentem, továbbra sincs tévénk. Még mindig remekül megvagyunk a bárgyú műsorok nélkül. Az X Faktor az egyetlen adás, amire igazán kíváncsiak lennénk, így aztán a laptopon keresztül utólag megnézzük, vagyis új tehetségek terén képben vagyunk azért. Néha viszagondolok arra az időszakra, amikor a tévé szabályosan elrabolta az időnket mindentől, ami igazán fontos. Nem tudom meddig maradunk tévé mentesek, mindenesetre én fürdőzöm most ebben az állapotban de nagyon..

Minden nap társasjátékozunk. Van olyan, hogy mind az öten, van, hogy csak a három lánnyal én, de ha külön igényt nyújtanak be, akkor megoldható, hogy mind a hármukkal egyenként egy anya-lánya, csak kettesben menetet játsszunk le. Kaptunk egy gyerek Monopolyt, van Jengánk de szeretik a Bus Stop számolós játékot is, a kő-papír-ollót, amit persze lehet kézzel is játszani de ezzel a műanyag szerkezettel még viccesebb. Az én kedvencem a fagyigombócos TRIO de vannak örökzöldjeink is, mint a Malom, Master Mind, Colorama. A lányok valami miatt kedvelik még a Bogyó és Babóca társast és az én ősrégi Otthontól az iskoláig című közlekedési játékomat is. Utóbbi kettő és a három lányom adta az ösztönzést ahhoz, hogy végre megalkossunk egy saját verziót. Olyat, ahol a játékosok mi magunk vagyunk és a szerencsemezőkön olyan élethelyzetekkel találkozhatunk, ami velünk kapcsolatos. A "vonat peronján utaztál, lépj vissza nyolc mezőt" és a "segítettél almát szedni Bogyónak, jutalmul újra dobhatsz" helyett biztosan viccesebb és mindenképpen személyesebb ha a mi életünkből veszünk ki néhány morzsát és rólunk szól a játék. Vagyis ha valamelyik játékos szana széjjel dobálja a ruháját a szobában (van ilyen nálunk az életben), akkor vissza kell lépnie tizet, de ha szépen fogat mostak lefekvés előtt (ilyen is akad), akkor dobhatnak újra. Ha a lovas táborban ügyesen ügettek és a kobakot is felvették, előre léphetnek, ám ha nagyon elfáradtak (pont a cél előtt) az oviban, iskolában, akkor a nyaralós mezőre kell lépniük. Ha a családi kirándulás idején letépték a védett virágot (nem szokták de biztos ami biztos..), bizony kimaradnak egy körből, ha viszont csodás gipszfigurát festettek a Gipszkorszak játszóházban (hol máshol?), akkor előre léphetnek ötöt. A cica farkának meghúzásáért is büntetés jár (khmm- khmm), a sütés közben elszenvedett kis sérülés miatt pedig kényszerpihenő. A nyávogásmentes fésülködést is plusz pontokkal értékeljük, ahogyan azt is ha ügyesek voltak zongora órán.




Az előbbiekből azért biztosan kiderült, hogy a szabályt nem egyedül találtam ki... Ez volt a társasjáték gyártás legélvezetesebb, nevetős része .
A kivitelezés nagy része rám maradt egyébként, a lányok csak a díszítés, matricázás idejére hagyták abba a kinti játékot, hogy bent folytassák velem a nagy művet, aminek külalakja csupán fantázia kérdése, "ezerféleképpen" lehet elkészíteni, attól függően, hogy milyen eszközök állnak éppen rendelkezésünkre.

A miénkhez ezeket használtam fel:

3-4 doboz számolókorong
színes papírlapok
1 ív kemény kartonlap
1 ív kevésbé merev papír, amit a kartonra ragsztunk rá majd
matrica
szám matrica (filctollal helyettesíthetjük)

és így készítettük el:

A puhább kartont ráragasztottam a keményre. A számolókorongokat egymás mellé ragasztottam, úgy, hogy időnként a színes papírokból kivágott kör következzen, hiszen ezekbe kerülnek a matricák, díszítések, ez lesz az a mező, ahol valami izgalmas vár a játékosra. Csak ezekbe az akció körökbe ragasztottunk számot. Leültem a laptop elé és bepötyögtem a nagy körökre vonatkozó utasításokat, amiket a lányok diktáltak nekem egymás szavába vágva, nagy nevetések közepette. Voltak egészen extrém ötleteik is...

Amikor elkészült, azonnal kipróbáltuk és megállapítottuk, hogy ennek a játéknak lelke van, másképp nem történhetett volna meg, hogy Eszter háromszor lép a macskás mezőre, Hanna a ruha széthagyósra, Noémi a szépen festősre én pedig az elutazósra...
Az, hogy külön lapon vannak az instrukciók, azért is jó, mert ha megunjuk vagy aktualitását veszítik a mondatok, újakat találhatunk ki. Ekkor csak le kell kapirgálni a matricákat ügyesen a karikákról és egy kis fazonigazítással máris új játékot kapunk.

Eszembe jutott még az is, hogy ajándékba is gyárthatnánk valamelyik barátunknak karácsonyra, szülinapra. Nem tudom örülnének -e neki. Az fontos, ogy jó barátaink legyenek, mert a nagy színes mezőkbe az ő kis életük mozzanatait kell megfogalmazni.




Ja! A családi társasjátéknak sajnos még nincs frappáns neve. Egyszerűen nem jut eszünkbe semmi különleges vagy éppen egyszerű, ami még ráférne a játék keretére vagy ha majd lesz megfelelő méretű dobozunk, akkor annak a tetejére. Ha neked kedves olvasó kipattan valami jó cím a fejedből, kérlek oszd meg velem! Valami ajándékot is kaphatsz érte vagy csak dobhatsz még egyszer. :-))



2011. szeptember 21.

Ízlelő- étterem és cukrászda ajánló




Ízlelő vagy Kék madár

Ez a neve a szekszárdi étteremnek, aminek az a különlegessége, hogy hallásukban, mozgásuban vagy tanulásban akadályozott embereket foglalkoztat. Magyarországon az egyetlen. Kedvenc női magazinomban az Évában olvastam először egy cikket az étterem megálmodójáról és arról, hogy Hollandiából hozta haza az ötletet. Az étterem a családbarát jelzőt is magán viseli ez pedig abban nyilvánul meg, hogy a nem túl nagy terem végén egy kis játszórész is ki lett alakítva, egyébként pedig úgy általában is szeretik ott a gyerekeket.
Azt is tudni véltem, hogy tanácsos asztalt foglalni, mert sokan járnak az étterembe, ahol két menü közül lehet választani és ahol senki nem csodálkozik azon, hogy milyen bámulatos ügyességgel hozza ki a tányérokat a kerekes székben a mosolygós arcú felszolgáló hölgy. A mi gyerekeinknek azért elmondtuk mielőtt beléptünk az étterembe, hogy ennek a helynek az a különlegessége, hogy olyan emberek dolgoznak benne, akik valami baleset, betegség vagy születési rendellenesség miatt tolószékbe kényszerültek vagy nem egyforma a végtagjuk vagy csak rosszul hallanak ám ettől még kiválóan főznek és a finomságokat fel is szolgálják. Mindenki a képességeinek megfelelő feladatot látja el. Azt akartam, hogy lássák, hogy a fogyatékkal élő emberek is teljes életet tudnak élni, dolgozhatnak és nem kell a mellőzöttség érzésével megküzdeniük. Csak éppen kellene még ehhez hasonló nagyszerű kezdeményezés...

Kambodzsában a Friends nevű étteremben éreztem ehhez foghatót. Ott az utcán tengődő, otthontalan vagy céltalan fiatalokat tanították meg az étterem üzemeltetéséhez szükséges fogásokra, a szakács tudományra és a felszolgálásra. Munkalehetőséget kaptak, amit meg is becsülnek, másképp nem lenne az egyik legközkedveltebb étterem Phnom Penh-ben.

Klassz gyerekeink vannak!-állapítottuk meg Zoltánnal ismét. A világ legtermészetesebb módján fogadták az egy kézzel is boszorkányos ügyességgel terítő hölgy és a tolószékben lavírozó felszolgáló kedves szavait. Nem mellékesen nagyon finomat ettünk. Szerencsénk volt, hogy nem kellett sorba állni, mivel mindez még nyáron, útban Bikal felé történt, amikor azért Szekszárdon sem pezseg olyan nagyon az élet. Aki arra jár ugorjon be és egyen egyet!




-----------------------------------------------------------------------------------
A város legjobb cukrászdája szerintem

Egy ideje nagy ívben elkerüljük a látványcukrászdákat, pedig akad egy, nem is olyan messze tőlünk. Ott pl. azon kívül, hogy minden rémesen drága, egyáltalán nem kedves a kiszolgálás és a sütik külalakjára nagyobb hangsúlyt fektet a cukrász, mint az ízére. Egyszer vicces, másodszorra már rémes.

Nyáron a lányokkal és időnként Zoltánnal a kerület cukrászdáinak kínálatát és minőségét teszteltük le. A fagyi, süti vagy kávé elfogyasztása után szigorúan pontoztunk is persze. Értékeltük a kínálatot, a minőséget, a miliőt, a kedvességet (ha volt egyáltalán). Eszerint nálunk az első helyen a Beatrix cukrászda végzett, az utolsó pedig a Szamóca lett. Előkelő helyen áll még a Centenáriumi lakótelep szívében meghúzódó kis cukrászda a maga brüsszeli krémeseivel és a fagyijaival, csak ott inkább elvitelre vásárol az ember a bolt mérete miatt. És ha már cukrászda, hát leírom, hogy hol található az, amelyik remélem, hogy benne van minden útikönyvben de a Lonely Planetban mindenképpen, mert olyan békebeli sütiket árul, amilyet anyukám ehetett kislányként, amikor feljöttek Pestre. A bolt egyébként nem sokat változott azóta, a berendezés részletezése megérne egy külön fejezetet. Egyik oldalon papírhalmok, másik oldalon régi tepsik és cukrászati eszközök. A hűtőben a sütik egyáltalán nem puccosak, némyeli még csúnyácska is, az íze azonban feledteti a szépséghibákat. A cuki specialitása a szilvás, mákos pite, amiből meg tudnék enni nyolcat és csak az tart vissza, hogy ne tegyem, hogy végre elértem az álom súlyomat...
Annyit sikerült kiderítenem, hogy 54 éves a cukrászda és a tulajdonosa, Bognár Feri bácsi nemrég életműdíjat kapott a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületétől. Meg is érdemelte!
Hogy milyen a kávé? A legjobb, amit valaha ittam. Lehet, hogy a kávéfőző titka de szerintem csak arról van szó, hogy ebben a cukrászdában minden olyan, amilyen volt öven éve is. Valahogy nem hagyták, hogy belerondítson a modern technika, új irányzatok, trendek. Minden olyan, ahogyan a megsárgult nagymama sütis szakácskönyvében le van írva. Úgy félek mindig amikor belépek, hogy rendet raknak egyszer vagy modern csilivili gépekre cserélik a régieket. Izgulok mindig, hogy a tábla a cukrászda felirattal se változzon, ahogy a függöny is úgy jó, ahogy van ott. A kalácsok sem tökéletesek, úgy néznek ki, ahogyan te vagy én esetleg a nagyi sütné meg. Bent három asztalka fér el. Ezek sajnos már modernek, de nem zavarják azért az összképet. Ha nem sietünk, innen nézzük sokáig a sárga falakat, a mesélő tárgyakat, a bájos rendetlenséget. Jó időben pedig ki lehet ülni a teraszra, ami egy kis oázis ott a belvárosban. Egy mini Párizs az a Barát utca. Ja hogy hol van ez a világ legjobb cukrászdája? A VII. kerületben. A hivatalos neve Bognár Cukrászda (bár sehol nincs kiírva és honlapot se keressen senki hozzá) a Barát-Szövetség utca sarkán. Ki gondolta volna? Szezonja van a szilvának. Lehet, hogy megkérem Zoltánt, hogy kanyarodjon be a Rákóczi útról és hozzon haza pár szelet mákosat...Úgy nyolcat..
Kép nincs. Ezt úgyis látni és kóstolni kell.

2011. szeptember 11.

Ikerszülinap ötödször - szeptember 11-én



Valahol azt olvastam, hogy egy kicsi gyerek hat éves koráig még emlékezhet arra, hogy milyen volt az anyaméhben, milyen volt megszületnie. Nem tudom, kicsit szkeptikus vagyok de azért feltettem a kérdést én is az enyémeknek. Nem jött értelmes válasz, illetve egy határozott "nem emlékszem semmire sem" azért igen. Nos én ekkor az ölembe ültettem a két legkisebbet és elmeséltem a saját verziómat azaz, hogy szeptember 10-én úgy nekem már nagyon nagy volt a hasam és levegőt is alig kaptam, így Zoltán és az akkor majdnem három éves Hanna jobbnak látta, ha a kórházban töltöm az éjszakát. Pihenni szerettem volna de nem tudtam, mert kényelmetlen volt háton, hasra meg ugye nem feküdhettem miattatok... Ekkor az oldalamra fordultam de valószínűleg ez nem tetszett Eszternek, mert fogta magát és kipukkasztotta azt a lufit, ami az anyukák hasában van és amiben hónapokig lubickolt, mert már elege volt abból, hogy rugdossák és nem fér el sehogyan sem igazán. Pontosan 37 hétig osztozott Noémivel az albérleten, tudta jól, hogy innentől már nem számít koraszülöttnek és érezte, hogy majdnem 3 kg-os súlyával majd megelégednek az orvosok és mi is. Szóval jelezte, hogy ki akar jönni, meg akar születni. Mindenféle csipogó műszerrel figyelték, hogy szépen ver -e a szívetek. Megvárták a reggelt és egy csomó orvos és érdeklődő no meg Zoltán gyűrűjében felvágták a hasamat. Nem fájt, mert előtte kaptam a gerincembe egy szurit, amitől deréktól lefelé semmit nem éreztem. (Ennél a résznél megcsíptem a lábukat és hozzátettem, hogy "ezt sem éreztem".)
Először Esztert emelték ki a hasamból, aki azonnal felsírt, aminek én nagyon örültem. Noémi bújócskázni kezdett az orvosokkal, jó két percig keresték, míg a lábánál fogva kihúzták őt. Megmértek, betekertek meleg ruhába aztán megmutattak mindkettőtöket nekem. Sírtatok igen. Én is, mert annyira örültem, hogy gyönyörű, egészséges kisbabáim születtek és hogy engem választottatok anyukátoknak. "Nagyon szépek" -mondták az orvosok és a nővérek. Tényleg azok voltatok. Utána összevarrták a hasamat. Amikor készen lettem, betoltak egy kórterembe. Nemsokára illatosan, babaruhában a kezembe adtak benneteket és nekem csak potyogtak, potyogtak a könnyeim, annyira örültem, hogy megérkeztetek.

5 évesek lettek a kis csodák. Egész nap ünnepeltük őket.

Reggel korán keltem, hogy kedvenc csokis muffinjukat a kakaóval melegen tehessem eléjük. Az asztal közepén lévő öt sütibe kis gyertyácskát is szúrtam, mert a szülinap sok gyertyaelfújással kerek.






A hálószobában adtuk át nekik a meglepetéseket. Eszternek egy csodás babaágyat, mert kimondhatatlanul szeret babázni és bár dobozokból, ebből abból kiváló babaágyakat rögtönzött mindig, azt gondoltuk örülne egy fából készült ágyneművel ellátott babaágynak is. Nagyon boldog volt. Noémi szájharmónikára vágyott, hát azt kapott. Gondultuk, Hanna zongorázása mellett már fel sem fog tűnni ha Noémi gyakorol. Kaptak még két kirakót is, aminek az a különlegessége, hogy mi magunk vagyunk rajta. A korfui nyaralás alatt készült legjobb két képet alakította át 60 db-os puzzle-á egy erre szakosodott bolt. Tényleg vicces a saját szemünket, karunkat a megfelelő helyre illeszteni. Reggel az ágyban azonnal ki is próbáltuk. Hanna is nagyon kreatív és testhezálló ajándékokat készített hugainak. Eszternek egy 5 darabos "Babázó" kupont, mert Eszter nem hagyja békén és naponta legalább tízszer kéri Hannát, hogy "Hanna! Babázz velem kérlek!" Hannának meg nem mindig van kedve vagy ideje így időnként bizony lógó orral egyedül pelenkáz, altat, etet Eszter. No mármost ezzel a kuponnal bármikor köteles babázni vele Hanna. Elmondta a szabályokat, mindenki megértette azt és ha jól láttam egy kupont már el is használt az ünnepelt, vagyis tényleg telitalálat. Noéminek egy ügyességi játékot eszkábált össze még a suliban. Ez azért testhezálló ajándék, mert Noémi addig nem nyugszik, míg valamit nem tanul meg tökéletesen. Végtelenül kitartó és nagyon de nagyon határozott. Most próbálkozhat beletalálni a poárba a zsinórra fűztt golyóval. Neki való!

A családi muffinevés után a szülinapi zsúr előkészületeire kellett koncentrálnom, így szabadfoglalkozást rendeltem el. Nekik csiga lassan érkezett el az indulás ideje, nekem meg túl gyorsan, de azért sikerült mindent összeszednem.
Naná, hogy Gipszkorszak bulira hívtuk meg a vendégeket. Mivel a játszóházunk még nincs fogadóképes állapotban, egy termet béreltünk ki az eseményre a belvárosi Nagymező utcában. Igen. Aki figyelmes és valóban rendszeres olvasóm, az emlékezhet rá,hogy Hanna 6. szülinapi buliját is ugyanitt rendeztük meg. Broadway Clubnak hívják és igazán baráti áron adják oda az ünneplésre az igényesen berendezett helyiséget. Nos, ide vártuk az ovis társakat, kis barátnőket, akik mind egy szálig meg is érkeztek, sőt még kisebb és nagyobb testvérek is elkísérték őket. Így aztán sokan lettünk, de nem bántuk, mert úgy tűnt mindenki boldogan festi a kiválasztott figuráit, sőt alig lehet őket elrángatni egy kis közös játékra, pedig mi azzal is készültünk. Kialakítottunk egy szülői asztalt is, amit főként anyukák foglaltak el (az apukák inkább csocsóztak hátul). Itt aztán olyan remekművek készültek, hogy az egyiket el is kunyeráltam, mert majd a játszóházban kialakított legszebb alkotások vitrinébe szeretném kitenni.









A kicsik sem elégedtek meg egy gipszfigura kifestésével, aminek mi tényleg örültünk, hiszen ismét bebizonyosodott, hogy ez egy olyan foglalatosság, amit szívesen és sokáig űznek a gyerekek.
Volt totó is, amit már megszokhattak tőlem, hiszen nálunk nincs szülinapi buli "Ki tud többet az ünnepeltről?" kérdőív nélkül. Persze minden évben naprakész kérdésekkel készülök. És bár a legtöbben megelégedtek volna a festegetéssel, mégis lejátszottunk néhány klasszikust a szülinapi játékokból, ráadásul nem tét nélkül, hiszen a győztesek hazavihettek egy-egy gipszfigurát otthoni festésre.






Az arcfestés csillaga leáldozóban van, amit nem is csodálok, hiszen a festéket este, lefekvés előtt szomorúan, de le kell mosni, a csillámtetoválás ellenben egy hétig biztosan a bőrön marad. Bizony az ovis társak közül jó sokan ilyen csillogó figurákkal a karjukon, bokájukon jelentek meg másnap az oviban, amivel elárulták, hogy előző nap ott voltak az Eszti, Noémi buliban.









A szülinapi meglepetés része volt az is, hogy másnap nem kellett ovódába menniük. Hagytam, hogy sokáig aludjanak a sok élménytől elfáradt öt éveseim és hagytam, hogy egész délelőtt az új ajándékokkal játszanak én pedig rácsodálkozzak arra, hogy mennyire sokat fejlődtek, okosodtak, nőttek az elmúlt egy évben. Jó, hogy van két öt évesem Hanna mellett.

2011. szeptember 9.

Mi van az uzsonnás dobozban?



Általában jégsaláta, répa, szendvics, házi süti, müzli szelet, nápolyi, banán, puffasztott rizs, keksz vagy szőlőcukor az energia miatt. Semmi extra.

Vagyis az, igenis különleges, mert az én uzsonnáim mosolyt csalnak Hanna arcára, mivel azokra az ételekre, amelyek be vannak csomagolva mindig írok alkoholos filccel valami bíztatást, kedvességet, símogató szót. A banánra pl. kiválóan rá lehet írni, hogy "Egyél meg, nagyra nősz tőlem!" vagy "Ha megeszel jobban számolsz majd a matekon.." és ehhez hasonló mondatokat. A Müzli szelet és a Jó reggelt keksz papírjára is ráfér, hogy "Szeretlek", "Sokat gondolok rád", "Ügyes legyél!" vagy akár ennél viccesebb feliratok is. Apropó vicc. Már tavaly elkezdtem belecsempészni Hanna uzsonnás dobozába rövid, gyerekeknek szóló vicceket. A Google keresőbe beírtam, hogy "vicc, gyerek vagy vicc gyerekeknek" és a kereső által kidobott viccdömpingből csemegéztem. Jó kis elfoglaltság volt, nem tagadom. Viszont nem mind volt szalon- ill. iskolaképes, így cenzúráznom is kellett. Amelyek átmentek a rostámon azokat kinyomtattam és kis cetliket gyártottam belőlük. Minden napra egy viccecske. Azt hiszem lassan megszokják az osztálytársak is, hogy ha Hanna uzsonnázni kezd érdemes köré gyűlni, mert a dobozban az étel mellett van egy rövid történet is, amin jót lehet nevetni. Magabiztos olvasás azért kell ahhoz, hogy megértse a vicc csattanóját, de ez már megvan Hannánál, épp ezért talán jobban is értékeli a papírdarabokat a dobozban, mint elsőben.

Az innivalóval megtöltött palackra is gyárthatunk cimkét vagy feliratot. Én azt írtam rá, hogy "Okosító varázsital".




Kedves anyukatársak! Ez aztán igazán nem kerül pénzbe (illetve az uzsonna azért igen..)és még csak extra idő sem kell hozzá. Lehet feliratozni az uzsonnát, tessék mosolyt csalni a távolból is kisiskolás gyereked arcára. Ja! Észrevettem, hogy az én szám is fülig ér, amikor a feliratokat gyártom titokban.

ui.
1, Nyilván az alma héjára vagy a zsömlére nem írok, mert azt megenné betűstől, tintástól, de minden máson, ami nem érintkezik a szájával lehet üzenni. :-)

2, Nagyobb gyerekek vagy felnőttek esetében idézeteket, inspiráló aforizmákat, érdekességeket írhatunk a cetlikre.

2011. szeptember 7.

Korfu 2. rész Punnyadás




Gyerekbarát legyen! Ez az egyetlen szempont lebegett a szemünk előtt a hotel - és az úticél megválasztásakor is. Az alig egy órás kellemes repülőút teljesítette ezt a kritériumot, ahogyan az all-inclusive szállás is a megszámlálhatatlanul sok medencéjével, csúszdákkal, folyamatos terülj-terülj asztalkámmal és családi szobákkal. A repülőtéren a nevünkkel ellátott táblával már várt ránk a taxis. A sziget északi csücskébe a Roda nevű településre vitt bennünket először a tenger mentén húzódó úton, majd a hegyeken át a szerpentinen kacskaringózva. A lányok ebből már semmit nem láttak, mert elaludtak és csak egy óra múlva, érkezéskor ébredtek fel. Az elegáns hallban aztán nagy örömünkre észrevettük a szimpatikus magyar családot és összemosolyogtunk. A recepción megtudtuk, hogy a szállodában amúgy ritka vendég a magyar, sokkal inkább orosz, angol, francia vendégekhez vannak szokva.

Zoltán a lányokkal azonnal a teraszok alatt végig húzódó sós vízű medencébe vetették magukat, amíg én kipakoltam. A családi szobákkal rendelkező rész úgy van kialakítva, hogy a földszínten lakók a terasz közepén található kis ajtón át egyenesen a medencébe ugorhatnak. Bevallom annak ellenére, hogy nagyszerű ötlet, én jobban örültem, hogy úszni még nem tudó lányaimmal együtt az emeletről szemlélhettük mindezt.





A pazar vacsora után aztán már az igazi tengerpartra vágytak a lányok így aztán elindultak qa többi medence fölött húzódó hídon és további apartmanokon, gondosan ápolt kerten át a partra. Én addig visszaszaladtam a fürdőruhákért és egyéb nélkülözhetetlen kellékekért. Mire a homokos partra értem, a lányok visítozva fröcskölték egymást egy szál bugyiban és élvezték, hogy hosszan sekély a tenger valahogy úgy, mint Lellén a Balatonnál, ráadásul Hanna szerint nem is annyira sós, mint azt várta. Lehuppantam egy nyugágyra, szememet a közeli albán hegyeken - meg a környező valóban zöld szigeten pihentettem. Körülöttem csokibarnára sült nyaralók olvastak, labdáztak, mindenféle idegen nyelven beszélgettek.





Minket elárult sápadt bőrszínünk: igen ma érkeztünk és egy hetet maradunk. Punnyadni fogunk bizony. Délelőtt és délután is itt leszünk a parton. Enni azért bemegyünk az étterembe, mert nem bírunk ellenállni a felfoghatatlanul sok finomságnak. Délben visszavonulunk a szobánkba egy kis sziesztára, hogy este még kipihenten táncolhassanak a lányok a Mini diszkóban és megnézhessük az amfiteátrumban az aktuális műsort. Majd megszokjuk mi is a kabócák éktelenül hangos koncertjét és reggel a felfoghatatlan mennyiségű madár csicsergését. Egy napot szánunk arra, hogy kimerészkedjünk a rezervátumból, Erzsébet királyné szépséges palotája, az Achilleon kedvéért. Nagylány koromban szinte minden regényt elolvastam a magyarok királynéjáról. Hannának is sokat meséltem róla, a bokáig értő hajáról, szépségéről, vadócságáról, lovas tudásáról, kalandozásairól. Bérelünk majd egy autót és bemegyünk a fővárosba, ami cseppet sem görögös, sokkal inkább imádott városomra Velencére hasonlít, de arra aztán nagyon. Igen. Homokvárépítős, fagyizós, lubickolós, napfürdőzős, nyugágyas, nyaralásra vágytunk. Olyanra, amilyet huszonéves korunkan el se tudtunk képzelni, hogy élvezni tudnánk. Már nem vagyunk húsz évesek és közben lett három kislányunk. A nyaralás értelme, lényege némileg átalakult. Idén az aktív pihenés helyett a passzív pihenést választottuk és itt teljesült a vágyunk.





2011. szeptember 1.

Korfu 1. rész



Túl vagyunk az évnyitó ünnepségen Hanna iskolájában (ahová a nagy másodikosok szüleire, azaz ránk már nem is volt szükség..) Hatalmas öleléssel köszöntötte a rég nem látott osztálytársakat, barátnőket és a tanító néniket is, akik saját bevallása szerint kimondhatatlanul hiányoztak a nyári szünet alatt Hannának. Megkapták az új órarendet, meg a finom illatú tankönyveket, amelyeket már rutinosan csomagoltunk be itthon. A kicsik is várták az óvodát, az óvónéniket és talán ugyanúgy csodálkoztak azon mekkorát tud nőni egy kisgyerek egy nyár alatt, mint ahogyan én tettem a kis öltözőben. Egy másodikos iskolás és két középsőcsoportos ovis anyukájaként volt hát dolgom elég mostanában, így aztán csak most írom le, hogy milyen nagyon jót nyaraltunk mi Korfun, az alig egy órányi repülőútra lévő turistaparadicsomban, a Zöld Szigeten, amiről Gerald Durell csak annyit mondott az Isten kertje.

Mielőtt a szigetre repítenék mindenkit, a repülőtérről írok kicsit hosszabban, mert szívügyem. Itt kezdődött felnőtt életem, itt dolgoztam sokáig és mert örömmel tapasztaltam, hogy végre, végre újjászületett.


Amíg Zoltán a kissé távolabb eső Airport parkolóban hagyta az autónkat, (kiszámoltuk, hogy a kedvezményes nyári parkolóárakat figyelembe véve még mindig olcsóbban jövünk ki így, mintha taxiznánk oda és vissza), mi az indulási csarnokban várakoztunk.
Nagyon szeretik a lányok a repülőtér nyüzsgését, ahogyan az eligazodással járó kihívásokat is. A piktogramokat nézve egymás szavába vágva próbálják kitalálni annak jelentését. " Itt nem lehet dohányozni, arra van a női mosdó, ott kell a csomagokat feladni, arra vannak a taxik...." Hannának már komolyabb feladatot adtam. Arra kértem vezessen a megfelelő check- in pulthoz és közben mondja el hogyan tájékozódik, milyen jeleket figyel. Átment a "vizsgán", ami nem is csoda, hiszen rutinos utazónak számít és sosem felejt el kérdezni, érdeklődni. A kicsik a bőröndök lemérését majd azok futószalagon történő eltűnését figyelik mindig a leglelkesebben. A biztonsági ellenőrzést utálják, mert bár semmi rejtegenivalójuk nincs, frusztrálja őket a kapun való áthaladás és a folytonos csipogás.







Kicsit korábban mentünk ki a repülőtérre, mert időt szerettünk volna hagyni magunknak a nemrég átadott új tranzitban való lófrálásnak. Az egyik designos csavart padra leülve csak annyit bírtam kinyögni, hogy "Na végre!" Egy pillanatra magam előtt láttam azt tranzitot, ahol még én is dolgoztam. Eszembe jutott az indulási csarnokban található ütött kopott kis posta, a csarnok közepén felállított újságos bódé és a gagyikat áruló ajándékbolt, amivel be kellett érnie a külföldinek. Volt egy virágbolt az érkezési oldalon. Emlékszem információs koromban egy vidám fickó megkérdezte hol tud cigarettát venni, mire mi a virágboltba rányítottuk (tényleg árult dohányterméket is). A pasasnak jól vágott az esze és csak annyit mondott: Végülis..az is növény... Eszembe jutott a vastag csészében felszolgált kávé íze. A tranzitban később egy parfümös és egy "vegyesbolt" várta a vásárolni vágyókat.Ennyi. Mennyire élveztem más repülőterek csillogó villogó üzleteinek kirakatát bámulni, a parfümillatot árasztó útvesztőkben kószálni. Időnként annyira belefeledkeztem a nézelődésbe, hogy majdnem lekéstem a beszállást is.




Na végre! Ferihegynek, akarom mondani a Liszt Ferenc repülőtérnek nem kell többé szégyenkezni a buszpályaudvarhoz hasonló váróterem miatt. Egészen zseniális ötletnek tartom az ingyenes!!! csocsót a galérián, amivel persze játszottunk is Zoltánnal egy gyors meccset és amiért én (a győztes) egy fincsi kávét kaptam aztán a vesztestől a Costa Cafféból, mert az is van. Stílusos a Gundel kis étterme és örültünk a gyerekváró résznek, ami többnyire Ikeás tárgyakkal, rajzolási lehetőséggel várja a kis utasokat no meg valamilyen video játékkal, amivel szerintem az apukák szívesebben játszanak, mint a gyerekek.




Van ott egy jó nagy újságos, sok nemzetközi lappal, viszont egy könyvesbolt még jól jönne és biztosan jól is menne. Én készültem. Flautner Lajos: Erzsébet Titok és Szenvedély című könyvét csomagoltam be magammal. A galérián a sok étterem között akad egy olyan, amilyennel Párizsban sokat találkoztunk, mert gyerekbarát és megfizethető. Ez a Hyppo, ami nem a vegyszert jelenti, hanem a vizilovat és ami egyébként itt is gyerekbarát (a lányok azonnal kaptak egy egy nyalókát a kedves felszolgáló hölgytől, pedig csak mosolyogtak rá és azt is kívülről) ám sokkal drágább mint Franciaországban. Na ja. Onnan hozzák az alapanyagokat. Még szívesen lófráltam volna a csilivili tranzitban, ám a beszállítás megkezdődött, így a kapuhoz siettünk. Előttünk egy szimpatikus család várakozott türelmesen. Anyuka, apuka egy kisfiú és egy kislány. Akkor még nem tudtuk, hogy ők is pont abba a hotelbe foglaltak szobát, mint amelyikbe mi és egy csomó mindenről hasonlóan gondolkodunk, sőt összebarátkozunk. Pedig így történt, de ezt már csak a következő fejezetben mesélem el.