RSS

2011. december 31.

Összegzés és újévi jókívánság mindenkinek

No akkor én most leülök a laptopom elé és mielőtt boldog új évet kívánok mindenkinek aki erre téved, összegzek vagy ha jobban tetszik visszaemlékezem az elmúlt 12 hónap legjelentősebb eseményeire.

január:
Jól kezdődött az év. A Pampers és Unicef közös programjának keretében Kambodzsába utazhattam. Újságíróként olyan helyekre vittek el, amelyeket addig csak a National Geographic oldalain láttam. Köszönet érte a Kismama magazinnak aki ezzel a nem mindennapi feladattal bízott meg. Hazatérésem után napokig nem találtam a helyemet. Nem túlzás ha azt mondom életreszóló élményben volt részem.



február:
39 éves lettem. Jövőre már négyessel kezdődik éveim száma. Nem tölt el a tudat rossz érzéssel. Szeretem látni az emberek arcán a megdöbbenést, amikor kimondom: bizony már negyven leszek jövőre.



március:
A Tündérretikül reklámkampányának köszönhetően a lányok fotója óriásplakátra és city light poszterekre kerültek . Onnan üzenték, hogy köszönik, hogy leírom az élményeinket a blogba. Az ország legkülönbözőbb pontjairól mosolyogtak rá az emberekre. Jó móka volt és persze nagyon büszke voltam rájuk.



április:
Megint a Kismama magazinnak köszönhetem, hogy egy régi vágyam teljesülhetett. Munkámból kifolyólag kórházak szülészetein jártam ebben a hónapban, interjúkat készítettem az orvosokkal és kismamákkal beszélgettem. Az egyik ilyen alkalommal Mátészalkán a túrórudi hazájában tanúja lehettem egy kisbaba világrajövetelének, testközelből láthattam egy szül(et)ést.

május:
A meghatódások hónapja. Anyák napja az iskolában és az óvodában. Hanna először megy ottalvós táborba aztán biciklivel teker (azért még apai kísérettel) az iskolába.

június:
Hannát simán és elsőre felveszik a kerületi zeneiskola zongora tagozatára, szeptembertől szolfézsra és zongoraórára járhat, a lakás berendezése pedig egy felújított de annál szebb pianínóval gazdagodott.

július:
Anyukám 62 éves születésnapját egy elegáns hotel éttermében ünnepeljük meg majd a Városligeti csónakázótóban evezünk együtt méghozzá egy csónakban.




augusztus:
Az utóbbi idők egyik legpihentetőbb, legkellemesebb nyaralását élhettük át Korfun mellesleg ebben a hónapban lettünk 10 éves házasok Zoltánnal, amit egy Segway túrával ünnepeltünk meg.



szeptember:
Hanna második osztályos lett, a kicsik pedig középső csoportosak. Az elhíresült napon, szeptember 11-én ünnepeltük meg születésnapjukat. Nagy buli volt.



október:
Zoltán szülinapi tortáján 37 gyertya égett.

november:
Megszületett 4. gyermekünk, a Gipszkorszak Alkotó Játszóház és ezzel a mi életünkbe is hatalmas változás állt be. A Gozsdu udvarban lévő bolt november óta fogadja az alkotni, festeni vágyó gyerekeket és felnőtteket. Sokszor el sem hiszem, hogy ez a miénk...



december:
Nyolc éve lettem anya, Hanna 8 éve színesíti életünket. A Gipszkorszakban hatalmas ünneplést csaptunk a tiszteletére. Az óévtől is a játszóházban búcsúzunk majd el.

Köszönöm a 239 rendszeres olvasómnak, hogy 2011-ben is követték a lábnyomokat, hogy sokan közülük kérés nélkül kommenteltek, írtak, megjegyeztek, hozzáfűztek az írásaimhoz. Köszönöm annak a 258!! facebook oldalon követőnek, hogy lájkolnak, érdeklődnek, biztatnak. Azoknak is, akik olvasnak de csendben, netán titokban teszik. Bizonyára nem tennék ha nem lennének kíváncsiak a lábnyomainkra. Időnként magam is meglepődöm, amikor rákattintok a statisztikára: napi 5-600 látogató! Jövőre is írom a naplót (Atyaég, ez már a kilencedik évad lesz) , ám már most tudom, hogy egy nagy tervem miatt erre ritkábban lesz lehetőségem. Ha eljön az ideje, beavatlak benneteket. Addig azonban itt egy kis történet, én ezzel kívánok nektek kedves olvasók nagyon boldog és sikeres új évet!

Mese a jólétről a szeretetről és a sikerről


Egy asszony kijött a házból, és látta, hogy három, hosszú, fehér szakállú öregember üldögél ott, akiket nem ismert. Megszólította őket:
“Éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit.
“Itthon van-e a ház ura?”, kérdezték.
“Nem”, válaszolta az asszony. “Nincs itthon.”
“Akkor nem mehetünk be“, felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmesélte, mi történt.
“Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be oket!”
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.
“Együtt nem mehetünk be a házba,” felelték.
“Miért nem?” kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett:
“Az ő neve: Jólét,” mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta: “Ő Siker, az én nevem pedig Szeretet.”
Majd így folytatta: “Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.”
Az asszony bement hát, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott.
A férj megörült. “Ez nagyszerű!!”, mondta. “Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”
A felesége azonban nem értett egyet. “Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”
A menyük, aki eddig csendben hallgatta őket, most előállt saját javaslatával. “Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”
“Hallgassunk a menyünkre,” mondta végül férj a feleségének. “Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget,
“Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.”
Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert: “Én csak Szeretetet hívtam, hogy lehet, hogy ti is jöttök?”
Az öregek egyszerre válaszoltak: “Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel Szeretetet hívtad, ahová ő megy, oda mi is vele tartunk.”
(Ismeretlen szerző)

2011. december 30.

Hanukka




Az egész úgy kezdődött, hogy Hanna egyszer szóba hozta, hogy az osztályban nem mindenki ünnepli a karácsonyt, van olyan család, ahol nem állítanak karácsonyfát otthon decemberben, mert ők a zsidó ünnepeket tartják. Azt is hozzátette, hogy az ünnep nagyon hasonlít a nevéhez, Hanukkának hívják és egy hétig tart. Néhány dologgal még kiegészítettem Hannát, Zoltánt is kérdezgettem, elvégre neki azért illene ismernie a zsidó tradíciókat, ám a bonyolultabb kérdéseknél széttárta kezeit. Kiderült, az ő családjukban nem volt soha beszédtéma a zsidóságuk. Én is úgy emlékszem, hogy csak nagy ritkán került szóba származásuk és a háborús emlékekről is csak a déditől tudunk. No azok azért elég megrázóak voltak. Egyébként halála előtt nem sokkal egy itt élő amerikai fickó készített vele egy interjút filmjéhez, amely az európai zsidóság tragédiájának túlélőiről szólt. Az első rész vetítésén ott voltunk..
Dédinél azért lehetett találni Izraelből származó dísztárgyakat és a kalendáriuma se a Gergely naptár szerinti évszámot mutatta.

Ezt csak azért írtam le, mert ilyen előzmények után természetesnek kellene lenni annak, hogy elkezdünk mesélni érdeklődő lányunknak a fény ünnepéről, a tóratekercsről, a kippáról, a kóser konyháról. Ehelyett csak hebegtünk habogtunk. Zoltán azzal védekezett, hogy az ő családjában csak mérsékelten volt ez téma, ők gyerekkoruk óta karácsonyfát állítottak, a szülei világi emberek voltak. Minden család maga dönti el, hogy magában tartja a történelem sötét emlékeit vagy inkább a múlt folytonos felidézését választja. Dédink, Zoltán nagymamája inkább az utóbbit, igaz mi gyakran kérdezgettük is. Tőle sokat tudunk és neki köszönhetjük az alapokat is no meg az eszméletlen finom maceszgombóc levest is.


Aztán egyre gyakrabban ütköztünk bele a zsidó kultúrába. Aki ismeri Budapestet az tudja, hogy a Gozsdu udvar környékét, ahol a játszóházunkat nyitottuk meg, zsidó negyedként is emlegetik. Kicsit olyan, mint Párizsban a Marais. Amikor a karácsonyi gipszfigurákat és dekorációt tettük ki a boltba, felmerült az igény arra is, hogy Hanukkához kapcsolódó tárgyak is megjelenjenek. Csakhogy nekünk a hét ágú gyertyatartón kívül semmi más nem jutott eszünkbe. Elkeztük hát Hanna zsidó osztálytársainak szüleit kérdezgetni. Először a gyertyagyújtás szokásairól, azután az ünnepi ételeikről, bár flódnit a közeli Frőlich cukrászdában rendszeresen (v)eszünk.
Addig addig feszegettük a témát, míg egy napon kedves meghívó érkezett az email postaládámba. Ildikó, az egyik anyuka írta. Szeretettel meghívott bennünket december 20-án egy Hanukka gyertyagyújtással, "oktatással" egybekötött vendégségbe hozzájuk, mert szerinte nyitott és érdeklődő emberek vagyunk (meg túl sokat is kérdezünk..). Naná, hogy igent mondtunk.






A gyerekek hamar eltűntek a felső szinten és belevetették magukat a játékba, mi felnőttek viszont Gyuritól a házigazdától megtudtuk miért hívják a fény - vagy ha jobban tetszik az olaj ünnepének a Hanukkát. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére (i. e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Végre tisztába tettük a neológ szó jeletését is és már nemcsak feketén fehéren látok. :-)
A vacsoraasztalnál aztán előkerült a gyertyatartó a Hunukkíja. A hanukkijának, azaz a hanukkai menórának kilenc ága van, nyolc normál gyertyatartó és - középen - egy „szolga” (sámás vagy sámesz). A „szolga” segítségével kell meggyújtani a nyolc gyertyát vagy mécsest. Első nap egyet, másodikon kettőt és így tovább. Az ünnep végén minden láng ég (nyolc plusz a szolga), így szimbolizálva, hogy az olaj kitartott nyolc napig. A férfiak fejére kippa került és Gyuri kinyitotta a megfelelő oldalon a zsidó imakönyvet és az irdatlan nehéz héber nyelven és dallammal elkezdte felolvasni a szöveget. Lányaink és a többi meghívott gyerek is árgus szemekkel figyelte mi történik és bár egy kukkot nem értettek abból, ami elhangzott, azt azért érezték, hogy valami magasztos dologba cseppentek. Nekem meg az járt a fejemben, hogy milyen fantasztikus élmény más kultúrák ünnepeibe betekintést nyerni és milyen jó, hogy a mi gyerekeinknek természetes az, hogy nem vagyunk egyformák, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni miben és kiben hisz, hogyan és mit ünnepel. Hát már csak ezért is megérte, hogy ott lehettünk. Persze nemcsak ezért, hanem a jó hangulat, a sok nevetés a finom leves, a fánk, no meg a gyerekek számára paradicsomi állapot miatt is.



Ez az ünnep a téli estéken különösen meghitt és sok vidámsággal teli. A gyerekek trenderlivel (hanukkai pörgettyű) játszanak, olajban sült finomságokat kapnak és hanukkai dalokat énekelnek. Ilyen pörgettyűnk egyébként nekünk is van már és nagy előnye, hogy egy kis zsebben is elfér, így bármikor előkaphatjuk és játszhatunk vele.

2011. december 29.

Hanna 8



Nyolc éve lettünk szülők Zoltánnal. Nyolc éve nevelgetjük Hannát, a legnagyobb királylányunkat, akiről túlzás nélkül állíthatom, hogy elvarázsol mindenkit, akivel találkozik és pár szót vált. Nyolc éve aggódunk érte, vigyázunk rá, drukkolunk neki, segítjük, igazgatjuk, dédelgetjük, neveljük, dícsérjük, bátorítjuk, szeretgetjük, etetjük, itatjuk, altatjuk, ébresztgetjük, noszogatjuk, símogatjuk, puszilgatjuk.
És ahogyan azt megfogadtam egy éves születésnapján, amelyet egy családi tragédia árnyékolt be- minden évben nagyon megünnepeljük a napját.


A meghívókat már december elején szétosztotta barátainak. Gurigából készítettük. Akrilfestékkel festettük be őket és fülpucoló pálcikával pettyeztük be mindet, majd amikor megszáradt, belerejtettünk egy kis gipszfigurát a meghívó szövegével együtt és mindkét oldalon begyűrtük a végeit. Utoljára, piros raffiával átkötöztük a kis csomagokat. Mutatósak lettek és ami a legjobb az egészben kis ajándékot is rejtenek.




Persze nem véletlen, hogy gipszfigurát rejtettünk a hengerekbe, hiszen a szülinapnak a közös gipszfestés lesz a fő motívuma, megspékelve némi játékkal és meglepetés produkcióval. A helyszín adott, természetesen a játszóházban lesz, ahol kényelmesen elfér mindenki.

Reggelire kedvenc tortáját a Pavlovát fogyasztotta el az ünnepelt, amelyet Móni barátnőm, a pavlovák nagy mestere készített el neki a nagy nap alkalmából és amelyet reggel a legnagyobb titokban házhoz is szállítottak. Volt nagy meglepetés, amikor meglátta Hanna a megterített asztalon a nyolcas formában megsütött édességet, amelyiknek csak az egyik felére tettünk málnát, mert az öt évesek így kívánták.






Miután Noémi a karácsonyra kapott mikrofonállvány mögött elénekelte a Boldog Születésnapot című dalt nővérének, Hanna kibontotta a kis csomagot, amelyben egy szép album füzetet talált, hogy majd lejegyezhesse nyári élményeit. Egy igazi szülinapi könyvet is kapott, Boldizsár Ildikó: Királylány születik című csodás meséjét, amit aztán azon nyomban, amolyan ölbebújósen el is olvastam neki. Én pityeregtem közben, de lehet, hogy nem a könyv hatott meg ennyire, hanem a tény, hogy Hanna lányunk nyolc éves lett.





A buliról, arról, hogy milyennek látom őt nyolc évesen és arról, hogy milyen különleges kívánsággal állt elő nemrégiben, majd írok legközelebb.

Boldog születésnapot Hanna!

Meghívó forrása rajongásig szeretett Levendulalánytól vagyis innen

2011. december 26.

Boldog volt a karácsony...






-mert előző nap már kisült és igen szépre (és ízletesre) sikeredett a hagyományos karácsonyi süteményünk, a mogyorós koszorú.



-mert egy csomó karácsonyi inspirációktól hemzsegő weboldal segített abban, hogy megtaláljam a sokszor egyszerű, de nagyszerű dekorációkat, amelyek a terített asztalhoz és a ház karácsonyi pompában való tündökléséhez hozzájárultak. Így lett idén a gyertyatartó, feje tetejére állított talpas poharakból. Dióba applikált kis piros zászlócskákkal jeleztem, hogy ki hová üljön.





-mert anyukámmal, a lányokkal és Zoltánnal a legnagyobb békében díszítettük fel a Somogy megyei Zákányól (mindig meg szoktuk kérdezni, hol nőtt nagyra a fenyőfa..) származó lucfenyőnket, aminek csodás az illata.
-mert a déli alvás ellen senki nem ágált és boldogan végighallgatták anyukám réges régi mesekönyvéből Andersen, Fenyőfa című meséjét. Ezt a könyvet pont karácsonyra kapta anyukám és nagy becsben tartjuk. És amikor megkérdezik a lányok, hogy no és még mit kapott ezen kívül, csak nehezen értik meg, hogy mást nem...
Eszter elaludt, mire a mesében a csúffá száradt fenyőt a padlásról lerángatták, de Noémi és Eszter kérték, hogy tegyek fel kérdéseket és persze a végén velem együtt sajnálták a fenyőt, aki nem tudott örülni a fiatalságának, mindig másra, többre, jobbra vágyott és kályhában végezte..
-mert finom lett a kései ebéd vagy vacsora.
-mert vicces volt látni, ahogy átszakították a szalagokat, amelyeket a nappali bejáratához rögzítettem- amikor a fához, az ajándékokhoz rohantak.



-mert mindegyik ajándék telitalálat volt és jó volt látni mennyire örülnek nekik.
-mert nagyon sokáig ébren maradtunk és játszottunk a szőnyegen.
-mert Hanna kimondhatatlanul örült a gyerek méretű duda hangszerének, amivel aztán oda is lett a csendes éj, de nem bántuk, főleg, hogy Noémi sem engedte el testhezálló ajándékát, az elemes mikrofon állványt és Hanna a zongorához is odaült.




-mert amikor már elfáradtak , lehasaltak mindhárman a fa alá és az ajándékba kapott könyveket lapozgatva olyan idilli képet festettek, hogy az új Vámos Miklós könyvem helyett csak őket néztem.


-mert a szomszédok idén is kis meglepiket akasztottak a kerítésre és Móni futára is befutott egy újabb design csodával, amit saját maga készített.
-mert nem vittem túlzásba a sütést főzést, csak épp annyira, amennyire az ünnep "megkövetelte".
-mert imádnivaló korban vannak a lányok most, partnerek az ünneplésben, jókat játszanak együtt és velünk.
-mert még a kandallóban is égett a tűz és egy kis hó legalább mutatóban akadt kint.
- mert a nagy boldogság közepette valahonnan ideröppent egy katica, aminek sokáig örültünk és akkor eszembe jutott egy idézet, amit Bob Hope mondott és ami pont ide illik, így leírom:

"Mikor felidézzük a régi karácsonyokat, rájövünk, hogy kis apróságok – nem a nagy csodák – adják a legbensőségesebb boldogságot."

2011. december 22.

Óvodás karácsony

Tudom, hogy sokat gyakorolta a kis karácsonyi műsort a Csigabiga csoport. Az enyémeknek egy-egy kis versszak jutott, pillanatok alatt megtanulták persze és sokszor elismételték itthon azért, hogy a karácsonyi műsorra baki nélkül el tudják majd mondani a közönségnek. Arra nem számított viszont Noémi, hogy a kulcsfontosságú szereplő betegsége miatt neki kell majd beugrania kis barátnője helyére és neki kell eljátszani a Három királyok című versből Máriát, azt, amelyik irul pirul. Azt mondta, csak azért nincs kedve nagyon a szerephez, mert nem tetszik az a rózsaszínű horgolt kendő, amit magára kell tekerni. Kettő perc alatt meggyőztem arról, hogy nem hagyhatja cserben a óvó néniket és a műsort, az a kendő pedig nekem nagyon is tetszik és egyébként is csak rövid ideig kell magán hagyni. Bizony így lett Noémiből Mária, méghozzá olyan gyönyörűségesen angyal arcú és valóban iruló piruló, hogy amikor elmondta azt, hogy "Kedves három királyok, jó éjszakát kívánok"!- bizony meghatódtam és nagyon büszke voltam rá, hogy nem esett kétségbe a váratlan felkéréstől. Pedig itt még nem volt vége a rögtönzéseknek. Ezúttal Eszter volt a helyzet magaslatán.



Gazdag Erzsi Fenyőfa című versét négy kis gyerekre osztották ki az óvónénik , ebből a kaptak az enyémek kettő versszakot. Azt, amiről írtam az előbb, hogy legalább százszor elmondták itthon. Csakhogy a nagy izgalomban rossz sorrendben állította őket fel Heni néni, amit valószínűleg csak én és a kicsik vettünk észre, de persze nem bíráltuk felül a rendezést. Így történhetett meg, hogy a harmadik versszak, amit eredetileg Noémi tanult meg alaposan, Eszterre maradt. Eszteren kb. 1 másodpercnyi hezitálás után szépen elmondta Noémi versrészletét majd Noémi is összeszedte magát és elszavalta Eszter versszakát. Bravó!- gondoltam magamban és alig vártam, hogy megdícsérjem mindkettőjüket, amiért a váratlan helyzetben tökéletesen feltalálták magukat.






Kedves ötlet volt, hogy aznap a reggelihez nem a naposok, hanem mi szülők terítettünk meg és tetszett a csengettyű hangjátol hangos, éppen megfelelő hosszúságú műsor. Az óvodai karácsonyi ajándékokkal játszottunk egy kicsit együtt, aztán ki-ki ment a dolgára. Noémi és Eszter két kis versszaka járt a fejemben és az, hogy milyen jó, hogy van még két kis óvodásom, akik bár egyre okosabbak, magasabbak, önállóak mégis a kicsik a családban.







Azok az ennivaló másodikosok- karácsony az osztályban




Ha jól emlékszem még sosem fordult elő szülői pályafutásunk alatt, hogy bármelyik gyerekünk ünnepségét lekéstük volna. Mindig időben ott voltunk az óvodában, iskolában, tornabemutatón, énekkaros fellépésen, évnyitón, évzárón, mikulás- és karácsonyi műsoron is. Hogy mi is történt azon a pénteki napon, máig nem tudom, de tény, hogy amikor vidáman belibbentünk Zoltánnal és a két kicsivel Hanna sulijába, azt hittük még lesz időnk a kávéautomatából egy kapuccsínót is meginni. Akkor szembesültünk késésünkkel, amikor benyitottunk az osztályterembe, ami zsúfolásig tele volt fényképező, videózó szülővel. Szólt a brazil zene, éppen Bence tartott rögtönzött capuera bemutatót, a többiek az asztalnál ültek és várták, hogy sorra kerüljenek, merthogy idén nem a tanító nénik által betanított műsorral készültek, hanem mindenki saját tehetsége és vérmérséklete szerinti meglepetés szerepléssel. Mivel Hannának aznap délután még egy karácsonyi zongora koncertre is időben el kellett volna jutnia, örültünk annak, hogy kicsit korábbra tették az osztályünnep időpontját. Azt hittük kettőre. Fél kettőkor kezdődött, de ahogy a közönséget elnéztük, ezt csak mi nem tudtuk... Így történt, hogy az elsőként fellépő Hanna műsorszámát lekéstük. Pedig egy kis szintetizátoron kísérte Johanna barátnőjét, aki a Gaude amus-t énekelte csengő bongó hangján. Utána még Csilla nénivel négykezes változatban eljátszotta a délutáni zongorakoncertre begyakorolt számát és ráadásképpen a Hull a hó hull a hó mesebeli álom című karácsonyi dalt is. Mesélték, hogy nagyon ügyes volt, nekem pedig majd megszakadt a szívem, hogy elmulasztottam. Viszont hála a sok fotózó és videózó szülőnek, felvételről meg tudjuk nézni Hanna szereplését. Ráadásul a bemutatók végén a kedvünkért újra odaült Csilla nénivel együtt a kis zongorához és eljátszották nekünk a kis dallamokat. Johanna is kapható volt egy ráadásra, így amíg a többiek már javában majszolták a sok házi készítésű sütit, mi az osztályterem sarkában Hanna privát műsorát élvezhettük és abban reménykedtünk, hogy Hanna nem szenvedett maradandó lelki sérüléseket késésünk miatt.




Apropó házi sütik. Idén egy-egy szakácskönyvvel leptük meg a tanító néniket. Az a címe, hogy "Azok az ennivaló másodikosok" és válogatott, ünnepi de azért egyszerű és valóban kipróbált recepteket tartalmaz fotókkal együtt. Ne keressétek a boltokban, mert nem kapható. A recepteket a szorgos anyukák írták le, majd a gyerekekkel együtt elkészítették a finomságot. Közben apuka fotózott. A kész művet az egyik lelkes szülőnek elküldte mindenki a megadott határidőre így péntekre valódi könyv formájában került a tanító nénik kezébe.

Nem tagadom, hogy az ötlet az én fejemből pattant ki. Eredetileg édesség recepteket szerettem volna kérni a szülőktől így a könyv címe "Azok az édes másodikosok" lett volna, ám a többi szülő javaslatára, módosult a terv, így most akad benne húsétel is. Viszont ez több, mint receptgyűjtemény, hiszen a családok a kedvenceiket jegyezték le, méghozzá a legtöbben valami kis bevezetővel, amiben elmesélik kitől származik a recept, miért ez a kedvenc, vagy kapcsolódik -e hozzá valami kedves történet.

Igazi csapatmunka volt. Valóban minden család szeretete benne van a könyvben, hiszen az ételeket el kellett készíteni együtt a gyerekekkel. Ugye ez olyan ajándék, ami nem porosodik majd egy polc tetején évek múlva sem?




Mondanom se kell, alig várom, hogy megszerezzem a file-t és magamnak is kinyomtassam majd beköttessem a Hanna osztálytársainak kedvenceit tartalmazó szakácskönyvet.

2011. december 14.

Karácsonyi képeslapjaink



Nem is tudom. Talán arra kellene most kérnem barátaimat, rokonaimat, közeli ismerőseimet vagyis azokat akik általában szoktak tőlünk karácsonyi üdvözlőlapot kapni, hogy csukják be a szemüket, sőt ha lehet, inkább kattintsanak máshová.
Az idei karácsonyi lapokat fogom ugyanis megmutatni, mielőtt borítékba tesszük őket és elküldjük a tisztelt címzetteknek. Ragaszkodom a postán feladott lapokhoz. Nem bánom ha több időbe tellik kitalálni, megírni és elkészíteni a lapokat. Az összes idő, amit erre fordítok illetve most már a lányokkal együtt fordítunk csak azt mutatja mennyire szeretjük azt, aki kapja. Nem bánom ha ki kell várnom a soromat a postán, mert megfigyeltem, hogy különös érzés kerít hatalmába várakozás közben (pedig ott nem is szól karácsonyi zene) és bevallom, titkon azt remélem, valaki ugyanígy áll egy másik postán sorban, hogy feladja a nekünk szóló levelet..






Idén nincs két egyforma. Annyi ötletet, inspirációt kaptam és találtam a neten, hogy képtelenek voltunk eldönteni melyik saját készítésű lapot készítsük el. Végül négy maradt benn a versenyben.

Ragasztottunk, vágtunk, rajzoltunk, írtunk, festettünk és most nem tudjuk eldönteni melyiket kinek küldjük.
Egy közös van mindegyikben. Ott vagyunk rajta mind az öten. Vagy hóemberként, vagy függő díszként, rénszarvasként vagy épp karácsonyfa ágként. Az meg külön jó, hogy már nemcsak Hanna, hanem a kicsik is gyönyörűen le tudják írni nevüket.

Keresek még egy jó kis idézetet, hogy ne csak Boldog ünnepeket kívánjak, hanem valami olyat, ami egy pillanatra megállítja és gondolkodóba ejti azt, aki elolvassa. Még az is lehet, hogy teszek a borítékba egy filter karácsonyi teát, pont úgy, mint tavaly.





MERT,

"Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet."

Noreen Braman

Neked melyik lap tetszik a legjobban?

Inspirálóim: Martha Stewart és Csorba Anita az Inspirációk.hu-ról

2011. december 9.

Társasjáték forrás

Azért annak örülök, hogy a karácsonyfa alá szánt társasjátékokat nem találták meg bújócskázás közben lányaink. Nagyon gondosan lettek ugyanis kiválasztva. Nem csak úgy spontán leemelve a polcról, mert ennek szép a csomagolása, vagy mert agyon lett reklámozva (mondjuk nem is látunk TV reklámokat, mert továbbra is csak a papír tv és az éppen belebújó adja a műsort, vagyis még mindig megvagyunk igazi tv nélkül. Nem tudom más hogy választ játékot. Viszonylag nehezebb mellényúlni, ha egy családnál már bevált és mondjuk a másik anyuka magasztalja. Bloggerek véleményére is szívesen adok, de csak olyanéra, aki a szememben elég hiteles. Lehet, hogy egy vendégség alatt játszott vele csemeténk és azóta csak ezt szeretné, lehet, hogy az oviban találkozott vele. De jó is lenne kipróbálni, letesztelni valamennyit vásárlás előtt. Képzelem, hogy nagy játékboltokban vagy a Tescoban hogy néznének ránk ha kibontanánk a társasjáték dobozát, szépen elővennénk belőle a táblát és egyéb kellékeket, majd leülnénk a földre és játszanánk egy-két menetet. Ha nem tetszik visszatennénk a polcra és egy másikkal kezdenénk játszani. Azt hiszem kivezetnének azonnal...

Pedig van olyan bolt, ahol ez nemhogy lehetséges de szinte kötelező!

Mindjárt folytatom csak előtte elmondom,hogy mennyire büszke vagyok arra, hogy a Gipszkorszak Játszóházunkban olyan csapat dolgozik, akiktől sokat tanulhatok. Mindannyian szenvedélyesen szeretik és tisztelik a gyerekeket, az egyikük gyógytornásznak készül, a másikuk cserkésztáborokban lelkes aktivista de van köztük pszichológus, óvónő és gyógypedagógus is. Kata gyengéje például a gyermekirodalom, így ha éppen egyszerre dolgozunk, gyakorlatilag mást se csinálok csak jegyzetelek, hogy ezt és ezt a könyvet be kell szereznem. Kata ajánlotta figyelmembe a Játékforrás nevű kis boltot, aminek az a különlegessége, hogy a betérő vendégnek szinte kötelező leülnie és kipróbálni a játékokat mielőtt egyet is megvenne. A jelentéktelen külsejű ház földszintjén meghúzódó boltban egyébként még vásárolni sem kell, bár ember legyen a talpán, aki a válogatott jó játékok között nem csábul el. A társasjátékok viszont még kedvezményesen is igen drágák, így joggal várom el tőlük, hogy valóban szórakoztatóak, értelmesek, okosítóak legyenek a gyerekeimnek és ne unjuk meg hamar egyiket sem. Szóval a boltban az alkalmazottak sorban teszik elénk a játékokat, majd végtelen türelemmel és szakértelemmel elmondják a játékszabályokat és kezdődhet is a móka. A gyerekméretű thonett székeken kényelmesen játszhat felnőtt és gyerek. Hamar kiderül, hogy egy-egy játék mennyire köti le a gyereket (vagy felnőttet).
A polcok kínálatát végignézve azért örömmel állapítottuk meg Zoltánnal, hogy egy csomó játék a mi otthonunkban is ott figyel, vagyis sikerült olyan társasjátékokat vennünk a lányoknak eddig is, amelyek nemcsak szórakoztatóak de megmozgatják az agytekervényeiket is. Itt ugyanis csak olyanok vannak. A ThinkFun, Smart Games és tásai. Árgus szemekkel figyeltük melyik játék volt az, amelyiket csak noszogatások árán sikerült befejezni Eszternek és Noéminek. Zoltán közben egy másik logikaiba kezdett bele egy úrral, akiről kiderült egy iskolába járnak gyerekeink..
Én is kinéztem egy ötletes játékot. A márkája ugyanaz, mint a tavaly karácsonyra vett Winominónak, ami a mai napig az abszolút favorit és ez meggyőzött, arról, hogy megvegyem.












Nem jöttünk haza üres kézzel. Mivel a kicsikkel együtt mentünk megszámlálhatatlanul sok megállónyit a hetes busszal, (mert úgy érdekesebb) a város másik végében található játékboltba, ahol folyton a nyomunkban voltak, nagyon furfangosan kellett a pénztárnál kifizetni a játékokat, amelyek remélem ugyanúgy elnyerik a kitüntető megunhatatlan jelzőt, mint a Trio, a Cluedo (az eltűnt csokitorta rejtélye), a Winomino, a Traffic Jam, a Minestrone, a Solo, Cubi Cup és a Zingo.

Kata ajánlása nyomán pedig biztosan ott lesz a karácsonyfa alatt a Nagyon Zöld könyv és Hanna születésnapjára Boldizsár Ildikótól a Királylány születik is (amúgy is most olvasom fel neki ugyanettől az írónőtől a csodásan illusztrált Boszorkányos mesék című kötetet). Gyárfás Endrétől megveszem a Fortélyos mester kalandjait Rémusz Bácsi meséi mellé no meg a svéd Sven Nordvist könyveit is.

Mert én annyira, de annyira szeretem, amikor karácsonykor a szőnyeg a nappaliban átalakul egy hatalmas társasjáték mezővé, a kanapék, fotelok pedig felolvasó fészkekké.

2011. december 6.

Forraltbort a Mikulásnak



Éppen vacsorát főztem a konyhában. Mellettem az étkezőasztal körül ott rajzolgatott mindhárom lányom. Velünk volt még Barbara, Zoltán igen sikeres és a pénzügyi világban nagyra becsült barátnője, aki időnként, amikor hazatér Londonból, nálunk is eltölt egy pár órát és minimum egy éjszakát. Szóval színeztek, csacsogtak, firkáltak a lányok, amikor Noémi arra bíztatott bennünket, hogy találjuk ki mit fog most lerajzolni. Találgattunk felváltva, aztán látva hogy a megfejtés közelében se járunk, adott egy kis segítséget. Azt mondta olyasmit rajzol le, ami nem létezik igazából, csak elhisszük, hogy van...
-Mikulás! -kiáltotta Barbara én meg a tűzhely mellől egyszerre vertem őt szemmel és pukkadoztam a nevetéstől, hogy a fenébe, nehogy már így és most tudják majd meg a lányok, hogy a Mikulás valójában nem létezik. Persze gyorsan korrigáltuk a meggondolatlan megfejtést és eljátszottuk, hogy csak nyelvbotlás volt az egész. Mondjuk nem kellett sokáig magyarázkodnunk, mert Hanna, Eszter és Noémi egybehangzó véleménye az volt, hogy Barbara tévúton jár, rossz a megfejtés, hiszen a Mikulás nagyon is létezik.

Bizony. Az enyémek Hannával együtt még hisznek a Mikulás mesében. Hannát teszteltem így is úgy is és meggyőződésem, hogy nem tetteti, hanem valóban elhiszi az egész mesét. Persze vannak kérdései, de nem firtatja a válaszokat túl sokáig.

Cipőt pucoltak mind a hárman. Noémi az én kis kitaposott cipőmet is kifényesítette és Zoltánét is a többi mellé készítette. Amióta van kandallónk, már nem az ablakba rakjuk a cipőket. Sokkal egyszerűbb azt magyarázni, hogy a kéményen keresztül jön be a Mikulás és mitagadás nagyon szeretem a feldíszített hangulatát. Kicsit sajnáltam, hogy nincs annyira hideg, hogy be is gyújtsunk....Gyorsan megszavaztuk azt is, hogy idén nem tejet készítünk ki a Nagyszakállúnak, hanem forralt borral örvendeztetjük meg. Nem is értették miért örülök én ennek annyira...
Szóval süti, forralt bor az óriás csészében, cipők szépen sorban és a levelek, amelyek sosem kerültek feladásra, de kimagyaráztam valahogy a dolgot és úgy ítéltük meg, hogy így, személyesen kézbesítve is jó lesz neki, majd meglátják másnap, hogy magával viszi.




Alig várom ilyenkor, hogy elcsendesedjen a ház. Hátra volt még két olajos masszírozásom, mivel reggel a három adventi naptárból kettőben ezt a kupont találták a lányok. Volt mikulásos mese majd végre leosonhattam az alsó szintre. Megittam a forralt bort, megettem a kikészített süti felét és ezúttal rendet hagytam magam után, mert Noémi az egyetlen rendszerető gyerekem nagyon aggódott, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is felborított csésze és morzsa fogadja őket reggel, csak mert túlságosan sietett éjjel a Mikulás.




Reggel aztán nagy boldogság volt látni a sok kis meglepetést a csizmákban. Hanna boldog volt, hogy teljesült kívánsága és kapott virgácsot. A kicsik inkább nehezményezték a dolgot és egy mozdulattal áttették Zoltán cipőjébe mindkettőt, pedig a Mikulás által hagyott levélben egyértelműan az állt, hogy őket illeti a sok civakodásért, irígykedésért.




Reggel piros ruhában mentek oviba, mert megbeszélték a csiga csoportban, hogy így viccelik meg az ovis Mikulást.
Hannáéknál idén is beöltözött Fenyő tanár úr, de ahogy Hanna mondta, csak a móka kedvéért. Az igazi, az éjjel járt nálunk.

Ja. Mostanában Martha Stewart ötlete nyomán így csomagolom a csokikat. Mondanom se kell óriási sikere van. :-)

2011. december 1.

Adventi naptárjaink

Egy Hannának.
Ezzel sok munka volt de szerencsére tavaly volt időm az üres papír üdítős dobozokat skiccerrel kivágni, arannyal lefújni és tetőt, házszámot eszkábálni hozzá. Idén csak le kellett vennem a padlásról. Festékkel kijavítottam ahol lekopott a ház "vakolata" de alapvetően stabil építménynek bizonyultak és a is vityillók gond nélkül átvészelték a tavaszt, a nyarat és az őszt a padláson egy műanyag dobozba zárva. A tetőket csak lefújtam hósprayvel, itt-ott megragasztgattam és már mehetett is a nappali ablakpárkányára. Került bele kis édesség, rágógumi, csatok, hajgumi, hegyező, radír de előre tudom, hogy sokkal jobban fog örülni Hanna a "Ma csak anya pakol", a "Gyertyafényes habfürdő", a "Készítsünk együtt kókuszgolyót", "Nézzünk meg egy karácsonyi filmet a moziban!", "Csináljunk egy igazi teadélutánt a legszebb porceláncsészékkel!", "Kapsz egy forró csokit!" és az "Olajos masszázs" utalványoknak.






Egy Eszternek.Ez is a padláson vészelte át a tavaly karácsonytól idén adventig tartó időt. Tökéletes állapotban maradt meg, semmi tennivalóm nem volt vele csak megtölteni és a két oldalát sima fehér szalvéta papírral betömködni, mintha szaloncukrok lennének egymás felett. Ez azért is lényeges, mert a meglepik rejtve maradnak a kíváncsi szemek előtt és nem potyog ki belőle semmi.



Egy Noéminek. Pont olyan, mint Eszteré csak a gurigák papaírburkolata árulja el mégis, hogy ez másvalakié. A tartalom is ugyanaz. Szépen mutatnak egymás mellett. Persze lehetne egy kalendáriumunk is, amin testvériesen osztozkodnának, ám én két éves koruk óta külön készítek egyet mindegyiküknek. Magyarázhatnám sokféleképpen, hogy miért, egy azonban biztos: kimondhatatlanul élvezem a naptárkészítéshez kapcsolódó tevékenykedést.





Egy anyukámnak. Az Éva magazin adventi számában láttam meg ezt a gyors zacskóhajtogatást. Én különböző méretű papírlapokat hajtottam egymásra, ragasztottam össze és töltöttem meg idézetekkel, kis meglepetésekkel. Került bele különleges teafilter, csoki, fénykép, és kis karácsonyfadísz is. A tasakokat arannyal lefújt csipeszekkel erősítettem egy ruhaszáírító madzagra. Tegnap ünnepélyesen átadtuk anyunak a művet a gyerekekkel. Megkerestünk a legmegfelelőbb helyet a 24 zacskós fűzérnek. Remélem minden reggel mosolyt csalnak az arcára a kis meglepik.




Az én reggeljeim is vidámabbak. Szeretem hallani a lépcsőn mezítláb lerohanó lányaim izgatott hangját..ma mit találnak a naptárban. Az biztos, hogy a reggeli készülődés is könnyebben megy, Hannát sokkal de sokkal könnyebb volt ébresztenem ma és azt hiszem ez még 23 napig biztosan így lesz.




Ráadásnak hagytam ezt a használt, pontosabban egérrágta kotta felhasznáásával készült láncot. Amikor a lányokkal együtt ezt készítjük , az az érzésem, hogy régen a fonóban is ilyen lehetett a hangulat munka közben. Olyan jókat lehet közben beszélgetni. December van. Szeretem, szeretjük!