Jégvirág az alsós farsangon

Jól emlékszem, hogy Hanna jelmezötlete egy rekkenő augusztusi napon pattant ki a fejemből. Móni barátnőmnél játam éppen, hogy megcsodáljam legújabb kreatív csodáit. Akkoriban a PET palackokból gyártott sorozatban virágokat, függőket. Az egyik ilyen szépséget a fejemhez illesztettem és egyből arra gondoltam milyen csodálatos jelmez lehetne ebből majd Hannának. Együtt számoltuk hány hónapnak kell még eltelnie februárig. Mónit kértem, hogy lásson el instrukciókkal ha eljön a jelmezkészítés ideje, ám ő suttyomban megcsinálta a fejdíszt, a palástot abból a buborékos csomagolóanyagból és persze a PET virágokat és a jogart is. Mire észbe kaptam készen lett a jégkirálynő jelmez. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy akkor idén más tollával jelmezével ékeskedünk majd az iskolai farsangon. ám hamar megvígasztalódtam, hiszen Eszter és Noémi jelmezkészítésében kiélhettem vágyaimat.
Hanna osztályában gyorsan felmértem a terepet és rögtön ki is osztottam a díjakat magamban. A könyvmolynak adtam az első, a mackósajtnak a második, a négy évszaknak pedig a harmadik díjat. Kiosztottam még magamban egy különdíjat is, azt a vegetáriánus cápának. Hanna jelmezét sokan megcsodálták és megelőlegezték a díjat is. Móni nagyon büszke lett volna ha hallotta volna a gyerekek és a felnőttek őszinte dícséretét és elismerését. Sajnos a zsűri, aki gimnazistákból állt össze, nem értékelte annyira az időközben Jégkirálynőről Jégvirágnak átnevezett jelmezt, amihez az elvárásokhoz méltón vers is készült. Zoltán költötte Hannával az autóban, útban az iskola felé. Így szólt: "Éjszaka, hogyha fagy Ablakodon megpihenek Ne mondd rám, hogy Te ronda! Hisz nincs belőlem két egyforma!" A két műsorvezető diák közül a fiú brillírozott, igazi színpadra termett, tökéletes konferanszié volt. Reméltem, hogy Hannát majd ő szólítja, de sajnos pont a partnerén volt a sor, hogy bemutassa a Jégvirágot a közönségnek... Mondjuk osztogathattunk volna PET virágot a zsűrinek, hogy lekenyerezzük őket. Úgy láttam más is szívesen alkalmazta ezt a módszert... Egyébként pedig nagyon jól szórakoztunk. Először is azon, hogy micsoda munkaigényes, bonyolult és ötletes jelmezekben sorakoztak fel a gyerekek, hogy látszott, hogy a szülők nagy része beleadott apait anyait a jelmezkészítésbe. Kicsit sokan öltöztek be boszorkánynak, kalóznak, de ebből sem volt két egyforma. Nagy kedvencem volt a szitakötő a kötőtűkkel, a varjú, amely profi, színházi jelmeznek is beillett volna. Hanna osztálytársnőjének ruhája négy felé osztva a négy évszakot jelképezte, a színpadon pedig az évszakok váltakozását egy cigánykerékkel mutatta be. Nem kapott érte díjat, pedig nekem nagyon tetszett. A Simsons család is megérdemelt volna a nagy tapson kívül valami díjat. Egy ideig úgy gondoltam, hogy a zsűri jó munkát végzett és nagyjából azoknak ítélték a a piciny zsúrtortát, akik valóban megérdemelték, ám amikor Hannah Montanat szólították, kicsit elkeseredtem...
Ám nem volt időm keseregni, mert még nagyobb meglepetést okozott a különdíj odaítélése, amit valami Angry Bird kapott. Valaki elmagyarázná milyen telefonos kütyükön található milyen játék ez? Hannah Montana lehet, hogy csak azért bosszantott, mert irtózom minden státusz szimbólumtól, amiből tolltartót, táskát, papírt, füzetet, pólót, szülinapi tortát gyártanak aztán. Hála az égnek Hanna még távol maradt az ilyen típusú sztárok majmolásától, bár majd bizonyára eljön az idő, amikor vélt vagy valós sztárokról készült poszterekkel csúfítja dekorálja szobája falát. Móninak még ott helyben küldtem egy sms-t, hogy bár sokan esélyesnek tartották egy szép helyezéshez Hanna jelmezét, a zsűri másképp döntött, de Hanna nincs elkeseredve, márcsak azért sem, mert tavaly már egyszer elvitte a fődíjat és úgy gondolta jobb az, ha idén más is átélhetné az örömöt. Egyébként se volt idő keseregni, mert a néptánc órákon begyakorolt country táncot kellett előadniuk. Hanna szó szerint eltáncolta a cipőjét, mivel azok a jégvirág jelmez miatt alufóliával voltak beborítva.
Átvonultunk az osztályterembe és ott folytatták a klasszikus farsangi játékokat, a fánkevő versenyt, a székfoglalót és persze kezdődhetett az eszem iszom.

You Might Also Like

6 megjegyzés