Hanna jobb agyféltekésen rajzolt

Hanna igazából belecsöppent a jobb agyféltekés tanfolyamba, őszintén szólva magamtól nem biztos, hogy eszembe jutott volna, hogy beírassam lányomat egy két napos hétvégi elfoglaltságra, csak azért, hogy a jobb agyféltekét használva rajzoljon. Hallottam persze a módszerről, mostanában sokan és sokfelé írnak róla és számos tanfolyam is indul, de nem igazán értettem mi a a jó abban, ha valaki a tanfolyam elvégzése után fel tud mutatni egy olyan rajzot, amiről senki nem hiszi el, hogy ő készítette. A Gipszkorszak játszóházunk időnként helyt ad a gipszfestésen túlmutató kreatív tevékenységeknek is, így kerültünk kapcsolatba a Művészházzal, pontosabban a gyermek jobb agyféltekés rajztanfolyam vezetőjével, Katával. Nos, Hannának nem kellett kétszer mondani, hogy vegyen részt a kurzuson és még az sem vette el a kedvét, hogy egy egész szombatja és vasárnapja megy rá majd a rajzolgatásra és biztos voltam benne, hogy kissé el is fárad majd. Bizony egy ilyen tanfolyamon koncentrálni, figyelni, sőt azért, hogy ne dolgozzon a bal agyféltek, sokáig csönben kell maradni, így kilenc éves kortól ajánlják a szervezők a részvételt. Azért nem zavarják el a lelkes, okos, fegyelmezett nyolc éveseket se... Szóval Hanna becsülettel elvégezte az első részt és ahogy az várható volt, mindenki aki látta a lovas és ember ábrázolásait, összecsapta a kezét és azt mondta " Nahát! Ezt tényleg te rajzoltad? " Volt, aki azért megjegyezte, hogy sokkal jobban tetszenek a naív, gyermeki bájjal készített lovacskák és emberek, mi szükség van arra, hogy mindenféle irányítások mellettt kiöljék ezt a gyerekből. Értelmes válaszom nemigen volt, azon kívül, hogy Hannának örömöt okoz, büszke a teljesítményére és önbizalomnövelőnek se rossz. Aztán elkezdtem utánaolvasni kicsit, hiszen a tanfolyam második részét is meghirdették közben és Hanna ahogy meghallotta a hírt, könyörögve kért bennünket hagy vegyen részt azon is. Szemmel látható volt a fejlődése. Megtanultak satírozni, árnyékolni, kiemelni és a kész rajzok láttán azt mondtam, ez valami csoda, érdekes, hogy ha becsapjuk az agyunkat ilyen mesteri művek kerülhetnek ki azoknak a keze alól is, akik egyébként nem rajzolnak átlagon felülien.
A gyerekek 9-10 éves korukban már a valóságot szeretnék lerajzolni, olyan fát, macskát, embert, lovat ahogyan az az életben is kinéz. Persze legtöbbször ez nem sikerül, ami természetes, az viszont már nem az, hogy a felismerés elveszi a kedvét a további rajzolástól, kudarcélménynek fogja fel. Sokunk rajztudása itt akad el. Ha a rajztanártól még további megerősítést is kap ehhez a felismeréshez, ha rossz jegyet kap azért, mert nem úgy rajzol, ahogy kellene, hát biztos, hogy csak nagy noszogatás árán vesz színes ceruzát a kezébe. Mennyi felnőttől hallottam, hogy mentegetőzve mondja "Jaj, nem tudok rajzolni!" vagy "Úgy rajzol, mint egy kisgyerek." Hanna esetében ugyan nem álltak fenn ezek a problémák, élvezi a rajzórákat és a teljesítményéért kap is elegendő dicséretet. Mondjuk az utóbbi időben vagy időhiány vagy más miatt ritkábban ül le, hogy csak úgy kedvtelésből rajzoljon nekem. A kötelező rajzos házi feladatokat elvégzi, de mostanában inkább a kicsiket látom folyton papíron önkifejezni.. A tanfolyamon, legalábbis az első két szeánszon másolás folyik, de ha úgy vesszük minden rajzolás másolás, hiszen a valóságot próbáljuk a papírra vetíteni. Közben különböző rajztechnikákkal, az árnyékolás, satírozás, tónusok, vonalak fogalmával is megismerkednek. A reggeltől délutánig tartó foglalkozás gyereknyelven és sok szünettel zajlik. Hogy kinek való? Annak, aki szépen rajzol és annak is,aki csúnyán. Ha van benne szándék, ha szeretne rajzolni, akkor élvezni fogja a két napot és a fejlődést, amin keresztül megy. Ha nincs kedve, ha utál ceruzát fogni a kezébe, semmi értelme. Ha csak a jobb agyféltekénket használják a gyerekek, akkor ellazulnak és felerősödik a kreatív énjük. A bal a beszédért, számolásért felelős, éppen ezért vannak hosszú pillanatok, amikor az oktató azt kéri a résztvevőktől, hogy csendben, beszélgetés nélkül dolgozzanak. A papíron fejjel lefelé húzzák a vonalakat és nem a logika mezsgyéjén haladnak közben, vagyis mellőznek minden tudatosságot- ezáltal áll össze a sok kis vonal egy egész képpé. Méghozzá olyanná, amire aztán nagyon büszke az alkotója (és az anyukája is). Tévedés ugyanakkor azt gondolni, hogy a tanfolyam(ok) elvégzése után gyerekünk sosem fog már bájos, naív, gyerekes rajzokkal ellátni bennünket, hogy eztán már csak élethű, az igazival pontosan megegyező másolatokat láthatunk tőle. Persze a lehetősége meg van rá, de mint mindent, ezt is gyakorolni kell, aki itt megáll, nem tudja kamatoztatni a megszerzett tudást.
Hanna büszke rá, hogy kedvenc állatát a lovat olyannak tudta ábrázolni, amilyenre szívesen néz és nem mondja, hogy "béna". Nem tudom, hogy Hanna gyorsabban és hatékonyabban hangolja össze majd az agyféltekéit , nem tudom, hogy a feladatokat könnyebben végzi majd el, nem tudom, hogy még annál is kreatívabb lesz -e amilyen most, mindenesetre jól érezte magát a kétszer két napos tanfolyamon és vágyik arra, hogy további rajztechnikákkal is megismerkedjen. Az önbizalmával eddig sem volt gond, rajzolni is mindig szeretett, de a tanfolyam után azt érezte, hogy sokkal tehetségesebb annál,mint amilyennek gondolta magát- az ilyesfajta megerősítés pedig, mint tudjuk sosem árt. A legjobb rajzokat pedig természetesen bekeretezzük és a falra tesszük, hiszen tudom, hogy alig várja, hogy egy hozzánk érkező vendég majd megálljon előtte, összecsapja a kezét és felkiáltson: " Nem hiszem el! Ezt tényleg te rajzoltad Hanna?" Ő meg irtó büszke lesz magára, hogy igen, de azért nagyon nagyon bízom abban, hogy örömmel mutatja meg azokat a kedves rajzait is, amelyek elkészítéséhez a bal agyféltekét is használta.

You Might Also Like

11 megjegyzés