Imola, Hanna legjobb barátnője. Örülök neki, mert értelmes, aranyos, kedves és szép kislány. Igaz úgy másfél fejjel magasabb Hannánál.. Akkor is úgy néznek ki egymás mellett, mint két kacagó tündér. Reggel első dolguk az oviban puszival köszönteni egymást. Sokszor egyszerre érkezünk anyukájával az oviba, így az érzelmes és hosszas búcsúzásnak is szem- és fültanúi vagyunk. Örülök ennek a barátságnak, mert magától alakult ki. Nem az anyuka barátságból nőtte ki magát, nem erőltette senki, pont fordítva lett, az ő barátságuk "hozott össze" Zsuzsával, Imola édesanyjával és hát ki merem jelenteni, hogy eléggé egy hullámhosszon vagyunk.
Ma nem mentek a lányok oviba. Helyette megnézték a Holdvilágban a Hamupipőkét. Zsuzsától tudom, hogy az első sorban ültek és fogták egymás kezét.
Édesen játszanak együtt. Nincsenek egetrengető veszekedések csak összezörrenések. Imádom nézni őket, ahogy hajukat fújja a szél, ahogy csicseregnek, ahogy huncutkodnak.
Hanna már tudja, hogy nem kell, hogy mindenki a barátnője legyen. Hogy nem biztos, hogy jó, ha valaki azt mondja magáról, hogy sok barátja van, miközben legtöbbször csak felületes kapcsolatokról van szó. Hogy az értékes, fontos, szoros barátságokat kell ápolni és időt szánni rá. Hogy mást jelent a játszópajtás és a barát szó. Mostanában ezekről szoktunk beszélgetni négy és fél éves Hannámmal és közben remélem, hogy sokáig megmarad kis barátsága Imolával.