Na milyen volt a hosszú hétvége Zalakaroson? Kérdezték barátaink, ismerőseink. Én meg nem tudtam röviden válaszolni. Hanem elmeséltem, hogy pihentetőnek semmiképpen nem mondanám bár levegőváltozásnak jó volt és persze Hanna nagyon élvezte és talán a kicsik is. Zoltán is amikor elszabadult szaunázni vagy késő este a bárban olvasta regényét. Hagyta, hogy kipihenjem a kicsik altatásával járó feszültséget. Első éjszaka egyszerűen nem akarták elfogadni az idegen kiságyat még akkor sem ha természetesen velük volt kedvenc, sárga rákocska párnájuk és én is. Felváltva kellett elringatnom őket és az időzített bomba effektus lépett fel, azaz amint a lepedőjükhöz közeledtek újra ordításban törtek ki. Mindezt felváltva ugyebár, azaz egymás után. ..kimerítő volt szerintem nekik is és nekem is. Ezalatt Zoltán Hannával a medencékben lubickolt, én megelégedtem azzal is, hogy a hatalmas kádba thermál vizet engedve egy kicsit ellazultam. Második éjjel már könnyebben ment az altatás, igaz a kifárasztás módszerét alkalmaztuk, azaz futtatuk, dögönyöztük, sétáltattuk, levegőztettük a piciket addig a pontig, míg nem érdekelte őket az idegen környezet csak az alvás.
Harmadik éjszaka a szokásos dalocskáimat követően szépen, nyugodtan elaludtak de akkor meg már minek..másnap úgyis megyünk haza.
Szerencsére esténként bábelőadással szórakoztatták a nagyobbakat, így Hannának nem kellett végigunatkoznia a kicsik lefektetésével járó mozzanatokat.
A félpanziós ellátás alatt voltak akik a szórakoztató műsor reményében hozzánk közel foglaltak helyet és voltak akik pont ezért inkább távolabb. Kétségtelen, hogy egy vígjátékhoz hasonlított leginkább a reggelink és vacsoránk elfogyasztása, főleg ha a kicsik is végig velünk tartottak. Az ingyenes babysitter szolgáltatást ugyanis a nyugodt vacsorázás reményében igénybe vettük, ami egy darabig működött is, ám Noémi fellázadt és legkésőbb a desszertnél követelte, hogy ő is részt vehessen a családi étkezésben. No ekkor lett nézőközönségünk. Találkoztunk szánakozó, együttérző, irígykedő, mosolygó, rosszalló tekintetekkel, különösen amikor az "Egyedül akarok enni és ne tegyél a babaszékbe !" című műsorszám tartott.
Hanna ezalatt, rájött, hogy nem sok esélye van figyelmünk megszerzésáre, így önállósította magát. Tárgyalásokat folytatott a szakáccsal és összehaverkodott fél tucat pincérrel. Vendégeket kért meg, hogy segítsenek házi kuglófot szedni a tányérra és a szakácstól kért fagylaltot. Bennünket is kiszolgált, az üdítő automata gombjait elérte, így kénytelenek voltunk fejenként minimum három pohár gyümölcslevet meginni a kávé mellé... Azért az nagyon jól esett, amikor egy középkorú pár megjegyezte, hogy csuda talpraesett, bátor és nem utolsósorban szórakoztató gyerekünk van, azaz nagyon jól sikerült kislányka. Tény, hogy az étkezések alatt szereztünk pár rajongót.
Kirándulni is elmentünk, részint azért, hogy a kicsik délelőtti alvása a kocsiban váljon valóra, részint, mert a mi családunk akkor sem tud a fenekén maradni, ha wellness hotelben válogathatna a programok között. Nem. Nekünk el kellett menni Szlovéniába (máig nem tudom minek, mindenesetre kergettünk galambot és ittunk egy kávét az ország második legnagyobb városában) és visszafelé sikerült eltévednünk GPS és térkép ide vagy oda, amiért máig elégtételt várok Zoltántól.
A következő kirándulás célpontját az előző napi bakik miatt én jelöltem ki. Jó barátnőm, Szilvi még itthon felhívta a figyelmemet arra, hogy Kámban a jeli arborétumban ilyenkor virágoznak a rhododendronok. Csodaszép, sárga repceföldek mentén autókáztunk az arborétumig, az autóban csend és béke honolt. Odaérve konstatáltuk, hogy nem csak mi voltunk kíváncsiak a különleges látványra, így az a kétségünk, hogy esetleg zárva van a kert, elszállt.
Nem tudok elég szép jelzőkkel szolgálni. Szemet gyönyörködtető és orrot kényeztető a piros, sárga, fehér, rózsaszín havasszépe bokor látványa. Az arborétum ötödét sikerült is bejárnunk, ekkor azonban Noémi az örök lázadó ismét megmakacsolta magát és visszafordulásra kényszerített bennünket. Sebaj, amiért jöttünk azt láttuk, szagoltuk, fényképeztünk, levegőztünk...
Konklúzió. Gyerekbarát hotel ide vagy oda, legalább fél évet várnunk kell, hogy ötösben igazán felüdülés legyen a nyaralás, telelés. Vagy vinni kell magunkkal nagyszülőt, babysittert, testvért, rokont, barátot..bárkit akinek van két keze és kötélből vannak az idegei. Csak akkor az már nem családi pihenés, mi pedig arra vágyunk nagyon de nagyon.
Köszi Zoltán amikor bevetetted utánozhatatlan humorérzékedet és átsegítettél a nehezebb pillanatokon. Jó volt nevetni együtt akkor, amikor legszívesebben sírtam volna inkább..
Utóirat: Hazatérve tiszta szívemből csak annyit mondtm: Mindenütt jó de legjobb itthon.
Pünkösdkor maradunk.