Plüss zsiráffal, elefánttal és egyéb állatfajtákkal felszerelkezve látogattunk el a megunhatatlan Állatkertbe, amit Hanna is, a kicsik is és mi is kimondhatatlanul élveztünk. Mert az állatkert egyre szebb, egyre színvonalasabb Eszter és Noncsi érdeklődően, és alkalmazkodóan viselkedett a röpke öt óra alatt, amit az állatok nézésével töltöttünk. A biztonság kedvéért vittük magunkkal Vivient is, aki segített a kicsik elfogásában, terelésében..Nagyon kellett.
Szóval az úgy volt, hogy a héten Zoltán szabadságot vett ki, amit igyekeztünk igazságosan elosztani mindenki között. Ez azt jelenti, hogy egyelően jutott belőle Hannának, a kicsiknek és nekem is. Két teljes napot csak kettesben töltöttünk és végre megnéztük a vegyes érzelmeket kiváltó, mindenesetre beszédtémára okot adó, Bodies kiállítást, amiről most nem írnék részletesen csak annyit, hogy hála egy rendkívül kellemes, okos, beszédes, és jó humorú orvostanhallgatónak, akinek feltehettük kérdéseinket, többet tanultunk meg testünkről és az anatómiáról, mint eddig életünkben. Furcsa de szemem előtt vannak a preparált testrészek meg az egész izomrendszerünk, szerveink akkor is ha éppen iszom, eszem és akkor is amikor valamelyik kislányom csuklik, pisil vagy csak rágcsál.. Szorosan nem ide tartozik de azért leírom, hogy Hannát most éppen testünk működése és szerveink sokasága foglalkoztatja, így előszeretettel lapozgatja az Így működik a tested és egyéb hasonló témájú könyveit és tesz fel néha zavarba ejtő kérdéseket nekünk.
No de hogy visszakanyarodjak az eredeti témához, az Állatkerthez. Mielőtt lelkiismeretfurdalást éreztünk volna, amiért külön programmal ajándékoztuk meg magunkat, úgy döntöttünk, hogy családostul elmegyünk az állatkertbe, mert Hanna még nem unja, a kicsik még csak aludtak, amikor utoljára ötösben ott jártunk, mi pedig kíváncsiak voltunk az új állatkifutóra, meg Bömbire a kölyök oroszlánra és a felújított sziklára meg a kedvenceimre a pingvinekre.
Nyitásra már ott is voltunk így aztán könnyedén jutottunk hozzá a szekérhez, amit aztán felváltva húzhattunk 3gyerekestül, plüssállatostul.
Zoltán megint felcsapott idegenvezetőnek, ami jelen esetben azt jelentette, hogy pontosan tudta mikor hol lesz etetés, show vagy más bemutató és mi az amit mindenképpen érdemes megnéznünk. Véletlenül sem maradtunk le a fókák -, és az elefántok (plusz 300 ft-ba kerülő de kihagyhatatlan élménnyel bíró) alma-répa tenyérből etetéséről. Ez utóbbihoz Hanna nem kért kíséretet, így egyedül adta át a hatamas testű állatnak az eledelt, majd később a milyen érzés volt kérdésre csak annyit felelt, hogy "nyálas".
Nem maradtunk le a Noé bárkában tartott állatbemutatóról sem és jó érzés, hogy Hannának csak majdnem 5 évnyi félrevezetés után kellett megtudnia (nemúgy nekünk harmincon túliaknak), hogy a bagoly egyáltalán nem bölcs állat.
A kicsik ezt a bemutatót már kevésbé tűrték nyugodtan, így Viven addig táskájának tartalmával próbálta elterelni figyelmüket, amiért prémium is járhatna, mert sikerrel járt.
Ekkor már Zoltán nagyon szenvedett az éhségtől és ha figyelembe vesszük, hogy tulajdonképpen a főbájáraton való érkezésünk óta azt leste hol lehetne bekapni valami finom falatot- akkor teljességgel érthető. Betértünk hát a közvetlenül a pingvinek szomszédségéban lévő étterembe. Az Állatkert azért is jó, mert garantáltan összefutunk valamilyen ismerősünkkel vagy legalábbis ismert emberrel. A jegesmedvék mellett, középiskolai osztálytársammal, az elefántoknál egy unszimpatikus nőcsábász politikussals, az étteremben pedig panyol tanárommal találkozhattam. Zoltán pedig szerintem nem meglepő módon az Állatkert igazgatójával, Persányi Miklóssal egyensúlyozott a sült krumplival megrakott tálcával és kihasználta az alkalmat, hogy elmondja milyen érzések kerítettek hatalmukba mindannyiunkat ahogy a szépen fejlődő és igényesen felújított kertben sétáltunk és milyen jó lenne, ha a Vidámpark lepukkant részei helyét is elfoglalhatnák, szigurúan meghagyva a műemlék jellegű játékokat.
A lányokat egyébként csak rövid ideig sikerült egyben tartani a kocsiban, nem sok idő kellett ahhoz, hogy megérezzék a szabadon rohangálhatok érzés lehetőségét és hol a krokodilok mellől hol a zebrák fogai közül kellett elhúznunk őket, mert ugye félelem -vagy veszélyérzet egy ekkora kicsinél még nem sok van, kivéve a darázstól való rettegés, ami példátlan méreteket öltött Eszternél, akit nemrég megcsípett egy csíkos, a mesekönyvekben olyan édes, aranyosnak ábrázolt vadállat.
Az állatokkal való ismerkedés közben pedig valamelyik játszótérnél lazítottak a lányok, akikben ezúttal sem volt egy cseppnyi félelem se. Imádnak csúszdázni, mászni, hintázni, ahogyan ez egy két évestől el is várható. Az ajándékboltban egy egy pici fröccsöntött állatkát választhatott Hanna vásárfia gyanánt magának és testvéreinek. És lánykám ahelyett, hogy valamilyen egzotikus állatot vagy színes halat, esetleg pillangót vagy zsiráfot emelt volna ki a kupacból, ő egy közönséges LOVAT választott magának.
Vasárnap aztán közvetlen közelbe is került eggyel de erről majd a következő bejegyzésemben írok.