Apa! Még nem kaptam vásárfiát!-mondogatta Hanna a Lehel piacon, amikor már megvettük a következő hétre való friss zöldséget, gyümölcsöt és kifelé igyekeztünk a csarnokból..
Nagyjából heti rendszerességgel járunk Pest gyomrába, mert ott mindig történik valami és mert onnan pár lépés dédi, aki minden hétvégén vár bennünket.
Ott van például a kedvenc kofánk, történetesen egy férfi, aki mindig belecsempész valami kis plusz zöldséget a szatyrunkba és persze sosem mulasztja el megkérdezni, hogy nem hagyjuk -e ott Hannát az áruért cserébe, mert ő bizony elfogadná. Aztán ott van a savanyúságos néni, aki mindig teletömi Hanna és mostmár a kicsik száját is savanyú káposztával. Ott van a sok kedves vásárló, akiktől annyi bókot és áldást zsebelünk be bevásárló körútunk alatt, hogy nem győzöm megköszönni. Hogy három a kislány és jaj de szépek, göndör a hajuk, igen apukára hasonlít de csak a hajuk, az egyik tiszta anyja és sok egészséget, boldogságot vagy a legutóbbi megjegyzés, amitől kicsit dagadt a májam, miszerint aranyoskám, nem is látszik meg magán, hogy három gyereke van. Aztán persze elgondolkodtam ezen, hogy miért..milyennek kellene kinézni egy három gyerekes nőnek, én speciel sok jól karbantartott sokgyerekest ismerek..lehet, hogy ő kevesebbel találkozott. Így vagy úgy megköszöntem neki is a bókot.
Van még a tojásos és mézespuszedlis stand, a kedvenc répaárus és az aranyos petrezselymes néni.
Aztán meg kell nézni a gombavizsgáló asztal mellett lévő vitrinben kiállított gombákat és végig kell venni sokadszorra, hogy melyik ehető, melyik ronda, melyik mérges, melyik nem mérgező de rossz ízű. Noémi eközben dúdol..alig várja hogy elénekeljük az Őzláb , csiperke, pereszke gomba kezdetű dalt. És el is énekeljük. Mire a Lacikonyhához érünk, vége a dalnak.
Rákaptunk ugyanis a sült kolbászra , ami azért jó, mert garantáltan nem kívánunk aznap már semmilyen ételt magunkhoz venni. Most akkor ez diétásnak számít vagy azért nem? Mindegy, ugyanebben a lacikonyhában lehet a legfinomabb citromos teát kapni (anyukám teája után tényleg a legjobb), amit a lányok jól tudnak, így amíg mi kolbászt majszolunk Zoltánnal, ők teázgatnak és nézegetik a szomszéd díszhal madár bolt kirakatát. Hanna pedig már azon fantáziál és alkudozik, hogy milyen állatot szeretne gondozni. Kategórikusan kijelentem, hogy se tollas se szőrös se pikkelyes nem lehet. Szűkül a kör..marad a teknős de nem most.
Na de nem is ez a lényeg, ez csak egy kis bevezető, a mi kis Lehel piacozásainkról.
Ott tartottunk, hogy Hanna vásárfiáért reklamált. Éppen a mindenes boltocska előtt, ahol bevallom én is szeretek elidőzni. Kértünk egy kis seprűt és távoztunk. Hanna boldogan fogta, aztán rá is ült. Mondom egy kisseprűt. Ugyan minek vegyünk a kicsiknek is, majd beosztják ki mikor sepreget, gondoltam de nem sokáig morfondírozhattam, mert éktelen harc, nyávogás, veszekedés, sivítozás, üvöltés kezdődött, ahogy a kicsik együttes erővel próbálták megszerezni Hannától a seprűt. Hanna szegény odaadta abban a reményben, hogy egy perc múlva visszakapja. Nem így történt. Akkor aztán ő zendített rá, hogy ez nem igazság, ő kapta és még alig volt a kezében. Kicsvartuk Noémi praclijából de akkor meg ő zendített rá és aki ismeri Nonó decibeljeit, az tudja miről beszélek. Akkor már Eszter is rázendített. Próbáltam győzködni Zoltánt, hogy ugyan nyúljon már a zsebébe és vegyünk az egyébként szélhámosan drága kis seprűből még kettőt, én szívesen visszasétálok a piacra érte. Egy darabig tartotta magát nevelési elveihez, miszerint tanuljanak meg a gyerekek osztoszkodni a tárgyaikon, aztán megadta magát. Az eladó amikor meglátott csak annyit kérdezett. Még kettőt? és miközben kiszolgált még három, mondom három ajándék kis fakanalat is átadott.
Itthon aztán boldogan söprögettek a lányok, már kezdtem örülni, hogy igazán hasznos tárgyat kaptak, amikor megunták a rendeltetésszerű használatát és inkább seprűnyélen való lovagolásba, fel-alá rohangálásba kezdtek. Nekem meg folyton az a dal jár a fülemben, hogy Egy boszorka van..három lánya van..