RSS

2008. november 6.

Velence kettesben 4. rész






Aztán másnap megint korán keltünk. Gondolom minden kisgyerekes szülőnek be van programozva az agya a korai ébredésre, nekem speciel még lelkiismeretfurdalásom is van ha véletlenül a szokásosnál fél órával később kelek ki az ágyból. Nem bántuk. Jó volt megint a munkába igyekvő olaszok közé vegyülni, a vaporettóról nézni a reggeli készülődést, a város ébredését...
Na és gondoláztatok? Hangzott el a kérdés már itthon. A válasz pedig, hogy persze csak éppen nem a turistacsalogató gondolás fiúkkal, akik amúgy sem énekelnek és csak akkor mosolyognak amikor a borsos összeget a tenyerükbe leszámolod. Ehhez aztán semmi kedvünk nem volt, annál is inkább, mert szüleimmel azért kipróbáltuk anno milyen az a híres nevezetes velencei gondolázás, és Zoltánnal abban teljesen egyetértettünk, hogy egyszer elég is volt. Vágytunk ellenben a reggel üzemelő álló gondolázásra. A Canal Grande-n két vagy három helyen lehet igénybe venni az egyik partról a másikra való átkelésnek ezt a remek módját. Mondom, állni kell a széles gondolában, egyensúlyozni és izgulni, hogy elég rutinosak e a gondola egyik és másik végén álló keménylegények, akik átvezetik a többnyire helyiekkel teli gondolát. Mindezt fél Euróért. Nagyobb élmény állítom, mint egy feldíszített gondolában ücsörögni és várni hátha elhangzik az "Ó sole mió"...úgysem fog.
A szerencsés végű átkelés után a halpiacra igyekeztünk és nem tudtunk betelni a látvánnyal, a számunkra ismeretlen nevű tengeri halakkal és egyéb szörnyekkel. Aztán a zöldséges pultok nyűgöztek le bennünket, viszon tudtuk hogy megérinteni szinte tilos bármit is, az olasz kofák nem olyan engedékenyek, mint itthon mondjuk a Lehelen.
Amikorra elméletben tele lett a hasunk a sok finomsággal, jónak láttuk ha visszatérünk a hotelbe, ahol gyakorlatban is megtölthetjük bendőinket ha nem is tengeri herkentyűkkel de a kontinentális büféreggeli szokásos étkeivel.
Elterveztük a napot, azt, hogy ezúttal Velence kevésbé ismert réstzébe, a zsidó negyedbe látogatunk el, ahol igazán kevés turista fordul meg és ettől igazán velencei és hétköznapi. A vaporettóról leszállva egy plakátra lettem figyelmes. Church Sale azaz jótékonysági vásár volt éppen akkor és éppen ott, így szapora pulzussal vetettük be magunkat a régiségek és szépségek közé és ahonnan igazán különleges darabokkal gazdagabban jöttünk ki. Persze azonnal ki kellett pihenni a fáradalmakat, amit jó szokásunk szerint egy capuccinoval meg is tettünk. Kellett is az energia, mert hatalmas sétával tértünk vissza a hotelbe, ahonnan csak sötédedéskor bújtunk elő újra. Vaporettóra szálltunk, mert szerettük volna megkóstolni a velencei csodát a sokat emlegetett fagyizóban. Egyiknek a nevére sem emlékszem de megörökítettük, a mogyorós csokis fagyi tégladarabot, amint tejszínhabban úzsik és fürdik egyszerre. Hát..lehet, hogy nyáron, nagy melegben felejthetetlen élményt nyújt az elfogyasztása, nekünk mindenesetre nem ízlett de Velencében mindegy hogy jót vagy rosszat eszünk, mert a város látványa megízesíti, megédesíti a rossz ízeket is. No ez a végszó éppolyan giccses, mint az ajándékboltokban található fröccsöntött gondolák és egyéb csecsebecsék..de legalább autentikus. Hamarosan jövök az utolsó résszel.

1 megjegyzés:

Saaqi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.