RSS

2009. január 30.

Az én könyv sikerlistám








Szilvinek köszönhetően hozzám is elért a "Mit olvastál az utóbbi időben" című körkérdés. Boldogan válaszolok, mert tetszik a játék, bár azt hiszem pontosan úgy szól a kérdés, hogy 2008-ban mit olvastam. Öt könyvet biztosan össze tudnék szedni emlékeimből, bár bevallom, annak ellenére, hogy kicsi korom óta könyvbarátnak vallom magam, az utóbbi időben csak kivételes alkalmakkor tudok úgy igazán odafigyelve, felhőtlenül és nem a rendetlen konyhára, szobára gondolva olvasgatni. Szóval ha nem gond, elképzelhető, hogy a felsorolásban lesz olyan is, amit még 2008. előtt vettem kezembe. Mondjuk a kórházi kényszerpihenőm alatt igen sokat olvastam de igyekszem tartani magam az eredeti kérdéshez és az ötös számhoz, különben túlságosan bő lére ereszteném mondandómat, amit igazán sosem szerettem és nem is szoktam. Pedig rendkívül üdítő volt és ajánlom is a kifejezetten családanyáknak szóló Allison Pearson által írott Csak tudnám hogy csinálja című könyvet vagy Diana Appleyard Szülés vagy szabadság című könnyed hangvételű nőcis irodalmát. (megmagyarázhatatlan már-már misztikus, hogy Eszter és Noémi , a könyvespolcon való kotorászás során ezt a két könyvet mindig a kezembe nyomják.)No és Réz András Orr-át ismeritek?
Szóval igenis komolyan veszem a kérdést és nem kezdem el sorolni, hogy Boribont olvastam a kicsiknek, a nagynak meg Hanna utazásait, a Cipelő cicákat, Panka és Csiribit meg a Brumis könyveket, (aminek egyébként a a következő részére a vaterán éppen a napokban vadásztam), hanem a felnőtt könyvekről szólok.

Íme:

1. Szerb Antal: Utas és Holdvilág
Az egész úgy kezdődött, hogy évekkel ezelőtt a Kossuth vagy Petőfi adón véletlenül belehallgattam egy folytatásos rádiójátékba. Rabul ejtett, lehorgonyoztam, leültem és egészen addig úgy maradtam, míg vége nem lett és be nem mondta az ismeretlen női hang, hogy "kedves hallgatóink, Szerb Antal Utas és holdvilág, második részét hallották, szereplők Szepetneki-Csányi Sándor, Erzsi, Ónodi Eszter, Mihály- Bodó Viktor...
Mondanom se kell, ezután már nem véletlenül hagytam a rádiót nyitva azokon a bizonyos napokon, hanem nagyonis várakozva.
Csak ezután jött a könyv. De az kétszer egymás után. Aztán egy másik, ami nemrégen jelent meg. Két fotós, nevezetesen Gyurcsek András és Mészáros László bejárta a főhős, Mihály, Olaszországban tett útvonalát és lefényképezte a tájat, a hangulatot, amit átélhetett. Gyakran lapozgatom és szagolgatom.
Hangoskönyv formájában Kulka János olvassa nekem ha éppen arra vágyom de aminek a legjobban örülök az az, hogy az Ipod-on Zoltánomnak köszönhetően ott van az a bizonyos rádiójáték, amelyben a női hang elmondja, hogy Szerb Antal Utas és holdvilágjának hanyadik része hangzott el és amelynek főszereplői Bodó Viktor, Csányi Sándor, Ónodi Eszter és persze azt is, hogy ki volt a rendező munkatársa.
Nem tudom megmagyarázni miért tett rám ekkora hatást a könyv, amelyik vidámnak a legkevésbé se mondható, gyakran szerepel benne a halál szó, mégis tele van élettel.



2, Vámos Miklós-Utazás erotikában avagy ki a franc az a Goethe

Vámos Miklóst még Párizsban, Andi barátnőm szerettette meg velem valamelyik ráérős kávéházas csevegésünk alkalmával. Egymás után olvastam el regényeit.
Egyik könyvhét alkalmával volt szerencsém dedikáltatni a Sánta kutyát az íróval és meg is jegyeztem, hogy sajnálom, hogy nincs Jókai Mór feleségéhez hasonló neje, aki tett róla, hogy Jókai olyan termékeny író legyen, mint amilyen lett. Vámos nem vette rossz néven a viccemet, annyit mondott "Milyen jópofa asszony maga" vagy valami hasonlót,mindenesetre a kézfogásról és a nevetésről fotó is készült, amit nagy becsben tartok. Külön szeretem benne, hogy neki is ikergyerekei vannak, csak remélni tudom, hogy megihlette az ikres lét és előrukkol valamilyen szorosan ezzel a léttel kapcsolatos írással.
Szóval most legutolsó regényét, az igencsak kitárulkozó Utazások erotikában című könyvén szórakoztam és művelődtem egyszerre.



3. Petrik Adrien Asszony és háza
avagy az én Toszkánám
Megint a rádió hatása. Zoltán egyik alkalommal Klubrádióban hallotta az írónővel folytatott beszélgetést. Később az ismétlést már én is saját fülemmel élvezhettem, addigra azonban már kezünkben volt a könyv, amit nagyon szeretek lapozgatni, itt-ott felütni és beleolvasni. Azt hiszem nincs ház/lakás kompromisszum nélkül. A miénknek pl. nincs garázsa csak kocsibeállója. Nos rávilágított arra, hogy nincs annál rosszabb, mint amikor az ember a garázson át közlekedik és nem tud rácsodálkozni a kocsiig vezető út alatt a bokraira, fáira, madaraira, füvére. Egy házépítés története, a háziasszony, feleség, anya szemszögéből. Az csak plusz, hogy ő maga is építész. Örülnék, ha egyszer meghívna vendégségbe.



4, Bacher Iván: Ruccanások

Mert szeretek utazni és mert szerencsésnek érzem magam, hogy gyakran utazunk is. És mivel remek dolog olvasni más utazási élményeiről és Bacher nagyon élvezetesen teszi ezt, idevalónak gondolom ezt a könyvet is.


5, Adele Faber és Elaine Mazlish Testvérek féltékenység nélkül és a Beszélj úgy, hogy érdekelje, Hallgasd úgy, hogy elmesélje
Szerintem néha minden szülőnek jól esik egy kis megerősítés, hogy jól csinálja a dolgát.. Vagy amikor pont az ellenkezőjét érezzük, amikor az ösztöneink már kevésnek bizonyulnak a legtöbb egy- vagy sokgyerekesnél előforduló problémák megoldásához. Ilyenkor jó, ha van a közelben valaki, aki tanáccsal látja el a kétségbeesett anyukát/apukát. Engem leginkább ez a két könyv lát el nevelési ötlettel. Ábrákkal, képekkel, példákkal, feladatokkal együtt segít megmutatni a jó irányt. És hogy nem mindig sikerül élesben alkalmazni őket ne keserítsen el senkit. Nekem se mindig sikerül de legalább gyakorlom!


Ráadás:
Max Lucado Értékes vagy.
Ennek is van története. Már írtam korábban, hogy az Anyai Szívek csapata, a Hearts at Home itthoni változata, május környékén kiírt egy pályázatot, amiben meg kellett fogalmaznunk röviden miért jó anyának lenni. A figyelmes olvasó tudja, hogy a Kávé habbal című írásommal elvittem az első díjat, ami nem más volt, mint ez a könyv. Korábban nem hallottam róla és a könyvesboltok polcain se találkoztam vele.
Havonta egyszer biztosan elolvasom Hannának vagy magamnak ezt a szívet melengető és nagyonis tanulságos mesét, ami arról szól, hogy milyen értékesek is vagyunk függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak rólunk.


A mit olvastál 2008-ban kérdést Annának passzolom tovább...

3 megjegyzés:

Annás írta...

Szia Ági!
Épp most olvasom a Ruccanások-at...

Annás

HJuice írta...

Kedves Ágnes!

Örülök, hogy Téged is elért ez a játék; utaltam rá nálam is, hogy érdekelnének az olvasmányaid... A közös pontok felismerése mellett könyvajánlónak is kimondottan hasznos ez a körkérdés: a ráadás-könyved most nagyon felkeltette az érdeklődésemet...

Szitya írta...

Ági!

Örülök, hogy átvetted a stafétabotot. Szerb Antaltól nagyon tetszett a Pendragon legenda. Ideje, hogy kezembe vegyem az Utas és holdvilágot is! Már régóta készülök rá.

Üdv,

Szilvi