Így születtem



Térdigérő hó volt. Anyukám aznap érezte, hogy két nappal hamarabb fog megszületni második gyereke. 37 évvel ezelőtt, február 19-én. Apa rohant le a falu Fő utcájában található, egyetlen kurblis telefonhoz, hogy hívja a mentőket. Szerencsére működött. Amikor az orvos megérkezett, anya érezte, hogy nem maradok bent sokáig. Ecsernél már bekapcsolták a szirénákat, mert senki nem úgy tervezte, hogy mentőben szülessek meg. A Rókus kórház liftjében már 5 perces fájásai voltak anyukámnak, így aztán cseppet sem meglepő módon, fél óra múlva már a szülésznő karjában sírtam. -Kislány! Mondta az orvos. -Ágnes, felelte anyukám és kérte, hogy osszák meg a hírt a szülészet folyosóján várakozó férjével. Egy teletebb nővérke vállalta a hírmondó szerepét, meg is kapta érte a jutalmát. 100 ft-ot és egy hatalmas pörgetést. Igen. Apa olyan boldog volt, hogy kisfia után kislánya született, hogy felkapta a nővért és forgott vele. Annyira előttem van a kép, olyan sokat mesélte, hogy szinte magam előtt látom őket.
Simon születése után apa, a kórházzal szemben lévő virágostól felvásárolta az összes rózsát. Nem is tudtam, hogy ennyire romantikus és szerelmes volt. Rózsába borult akkor a szülészet, aztán sajnos a vázának kinevezett üveg borult ki, hatalmas galibát okozva ezzel a kórteremben. Így aztán anyukám finoman jelezte, hogy ha lehet most ne hozzon annyi virágot, annélkül is tudja, hogy nagyon boldog. Hóvirággal kedveskedett. Milyen érdekes. Hóvirág lett aztán később az óvodai jelem is.
Mendén, ahol két éves koromig éltünk, másfél éves bátyám és nagyszüleim vártak.
Ha kérdeznétek kislányaim hogy születtem, hát így. Leírtam úgy, ahogy anyukámtól hallottam.

You Might Also Like

13 megjegyzés

  1. Először is: boldog születésnapot, Ági! Másodszor: milyen érdekes: az én anyukámnak is ma van a születésnapja! Így aztán: Isten éltessen mindkettőtöket!

    Puszi,

    Szilvi

    u.i.: és kíváncsian várom, hogy mit eszelt ki mára kreatívan szerelmes férjed!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon boldog szülinapot kívánunk Neked!

    Váljon valóra minden álmod!

    Puszi!

    Judit és a Csajok

    VálaszTörlés
  3. szia!
    nagyon boldog születésnapot!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon boldog szülinapot kívánok Neked! Isten éltessen sokáig!

    Puszi,
    Vera és a 3 lánya

    VálaszTörlés
  5. Isten éltessen sokáig szülinapodon!
    puszil,
    éva

    VálaszTörlés
  6. Drága Ágnes! Én is szeretettel köszöntelek születésnapod alkalmából!
    Megkönnyeztem ezt a bejegyzést, és tudod, miért? Mert annyira csodálatos, hogy a szüleid ezt az eseményt ilyen gyönyörűen élték meg, és adták tovább Neked! Hidd el, nagyon nem mindegy egy gyermek későbbi életére nézve, hogy mit tud a születéséről, a fogadtatásáról... Amit ezzel a történettel kaptál a szüleidtől, az az egyik legnagyobb ajándék.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon boldog születésnapot kívánok!
    Szeretettel:Katónéni
    Ui:Ezentúl,amikor átutazom Mendén,eszembe fogsz jutni!

    VálaszTörlés
  8. Isten éltessen, Ágnes!!!
    Edith

    VálaszTörlés
  9. Isten éltessen sokáig, füled érjen bokáig!
    Anna

    VálaszTörlés
  10. Nagyon boldog születésnapot!!!

    VálaszTörlés
  11. Kedves Ágnes(em!)

    "nem is tudom hányadik" születésnapodon, még ezzel a dallal is szerettelek volna felköszönteni, hát most akkor így virtuálisan teszem ezt meg:

    http://www.youtube.com/watch?v=0KV-PTK0UZ4

    Remélem érted és meg is érted :)

    Segítségül, csak a refrénje:
    At the age of 37
    she realized she'd never ride
    through Paris in a sports car
    with the warm wind in her hair
    So she let the phone keep ringing
    as she sat there softly singing
    pretty nursery rhymes she'd memorized
    in her Daddy's easy chair

    (egész szöveg meg itt: http://www.lyricsdownload.com/marianne-faithfull-ballad-of-lucy-jordan-lyrics.html

    love,

    Zoltán a férjed :)

    VálaszTörlés
  12. Boldog születésnapot!!!!! Lelkesen átéreztem a nagy napot, hiszen én meg a 3x-t kezdtem meg ezen a napon...
    Anno nekem nem örültek ennyire, hogy lány lettem :(, de jó volt olvasni a rengeteg virághalmazról :)!

    Judit (Marci, Palkó Anyuja)

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes