Szüreteltünk. Legalább nyolc fürt szőlőt szedtünk le a díszbokrok között, csak azért is termő tőkékről. Három éve terem nekünk a garantáltan bio szőlő, pedig azon kívül, hogy nyomon követjük növekedését és gyönyörködünk a természet eme csodájában is, nem igazán erőltetjük meg magunkat, mint más becsületes szőlősgazda. Nincs metszés, kacsolás, permetezés meg pláne. Ezek a szőlőtőkék a házunk építése alatt és után egyszerűen nem hagyták magukat csak úgy elpusztítani, kivágni, betemetni. A szomszéd "kalapos bácsi" ültette őket. Ő már nem él, néhány tőke szőlője viszont erőre kapott.
Nagyapámnak Mendén, gyerekszemmel nézve, hatalmas szőlőskertje volt. Reménytelennek tűnt a végeláthatatlan sorokból leszedni a szőlőit. Máig őrzöm az egyik közös, vidám családi munka emlékét, amikor az én legfontosabb feladatom az volt, hogy ha megtelt vödröt láttam, azt kiabáljam: Puttonyos!!!
Hálás vagyok a "kalapos bácsinak" amiért kicsiben a lányaim is átélhették az ősz, a szüret hangulatát, méghozzá a nappalink teraszától két lépésnyire. Meg azért is, mert a bodros leveleknél szebb dekorációt aligha tudnék elképzelni teraszunk boltíves falaira.
A mini szüret alatt Hanna egyenként kezdte csipkedni a szőlőszemeket kosarába, amin persze jót kuncogtam de megértem. Eddig csak almát és barackot szedett.