Hanna nagycsoportos lett. Együtt nevettünk azon, hogy a tavaly még földet verdeső nadrágja mostanra, bokája fölé ér. Nagyobb lett a lába és a szája is... Vág az esze, mint a borotva és nem győzök csodálkozni milyen választékosan beszél. Sértődés helyett inkább büszke voltam az alábbi perbeszédre:
-Apaaa! Hány éves is anya?
-37...
-Akkor jól eljárt felette az idő.
-???!!!!???



Izgalmas lesz ez az év. már csak azért is, mert az iskolaválasztás nagy kérdése is itt lebeg a fejünk felett, bár ebben a kérdésben már azt hiszem egyértelmű döntés született. A beiratkozás szótól kicsit összerezzenek, mert nem akarom elhinni, hogy ilyen hamar eljött ennek is az ideje. Mindenesetre Hanna Janikovszki Éva, Már óvodás vagyok című könyvét ünnepélyesen átadta húgainak, ő pedig a folytatás, azaz a Már iskolás vagyok című kötet beszerzésével nyaggat.

Eszter és Noémi szeptember 11-én töltik be a 3. életévüket és csak ezután várja őket tárt kapukkal az óvoda. Ildikó néni és Kriszta néni, két nagyon szimpatikus pedagógus, akik közül Kriszta néniről mindenki tudja, hogy extra kreatív, tele van ötletekkel és hihetetlenül jól készíti fel már kiscsoportos kortól kezdve a gyerekeket az iskolakezdésre.
Zoltánnal majdnem összevesztünk azon, hogy melyikünk vegyen részt a házassági évfordulónk napjára eső szülői értekezleten, végül beadtam a derekam és átadtam a lehetőséget neki, miközben azzal nyugtatgattam magamat, hogy örüljek neki, hogy ilyen lelkes apuka a férjem. Kicsit elcsigázott arccal tért vissza, mivel a maratoni szülői értekezleten nem volt könnyű elviselni pár sorstárs apukával együtt a sok, túl aggódó, időnként mindent mindenkinél jobban tudó típusú anyukákat. Persze, lehet, hogy valaki valahol ugyanezt írta vagy gondolta rólam, amikor Hanna első szülői értekezletén rágtam a körmömet és még kérdést is fel mertem tenni..
Kisebb közelharc tört ki az óvodai jelek választásakor, de az óvónők ezt is remekül kezelték. Az ő ötletük nyomán, kapta Noémi a pöttyös gomba- Eszter pedig a pöttyös kendő jelet, ezzel is kifejezve, hogy testvérek ugyan, de nem egyformák.

A lányok lelkesek egyelőre. Igyekszem nekik az összes itthon fellelhető óvodás témájú mesekönyvet elolvasni. Rossz néven veszik, ha nélkülük megyek Hannáért az óvodába és nem győzök magyarázkodni, hogy reggel azért nem tarthatnak Hannával, mert még nem fújták el a tortáikon a fejenként három gyertyájukat.
Nem mulasztunk el bekukucskálni a majdani öltözőjükbe és a kis mosdóba sem, aminek mini méretű wc-je és mosdója csodálat tárgyát képezi szemükben. Azt hiszem találkoztunk a csoport legvadabb kisfiújával is, akinek pólóján saját arcképe és a Vigyázz! felirat díszelgett és lelki szemeim előtt már láttam, ahogy a lányaim haját húzza vagy lökdösődik a többiekkel..
Szóval egyszerre izgulok hogyan fog sikerülni a beilleszkedés az elválás és egyszerre várom, hogy kortársaik közé csöppenjenek, szocializálódjanak. Furcsa lesz itthon lennem nélkülük, biztosan nézem majd az órát, amikor végre indulhatok értük, de ezer tervem van máris mihez kezdjek a rám szakadó szabadidőmmel, hogy ne csak háziasszony és anyuka legyek, hanem egy kicsit (még)több.