Egy kicsi mozgás mindenkinek kell..



Az egészségpénztár, amelynek tagjai vagyunk hétvégén nyílt napot rendezett. A lányok nagyon várták, mert gyerektorna is szerepelt a sokféle program között, márpedig ők az utóbbi időben, főleg amióta elkészült óvodájuk gyönyörű tornaterme, nagyon szeretnek tornapapucsban és tornadresszben feszíteni. Én nagyon vártam a masszázst de előtte alávetettem magamat egy általános állapotfelmérésnek és egy stresszvizsgálatnak is. Diadalittasan jöttem ki a vizsgálóból, mert testtömegindexem szerint pont ideális a súlyom, nem tartozom a kórosan sovány de az túlsúlyos kategóriába sem. Mondom, a vizsgálat szerint, más kérdés, hogy én magam még boldogan leadnék úgy 5 kg-ot, ami reményeim szerint legkésőbb nyárra meg is lesz. Némileg meglepett, hogy az 1-100-as stressz skálán, csupán a 18-as fokon idegeskedem pedig azt hittem kiugrik a mérőműszer mutatója. Zoltánnak még ennél is alacsonyabb, mindössze 9 volt a stresszmutatója vagy mije. Azt mondta megvannak a módszerei hogyan kezeli a stresszt és úgy tűnik ez elég hatékony is...
A lányok tornáját egy ritmikus sportgimnasztika oktató hölgy, Ági néni tartotta. Volt a gyakorlatok között labda, karika és szalag. Elnézve lányaimat a következő megállapításokra jutottam:. Noémit jövőre ha úgy alakul beíratom ritmikus sportgimnasztikára, mert szuper hajlékony, már most látszik, hogy remekül koordinált a mozgása és irtó nőiesen tornázik. Márpedig a ritmikus sportgimnasztikánál nőiesebb sportot alig ismerek és történetesen egy elég nagy név, nevezetesen Fráter Viktória pont a kerületünkben tart edzéseket.



Eszter fél óráig volt lelkes, utána felvette a bohóc szerepet, lazsált vagy éppen a körmét piszkálta, lényeg, hogy kibúvókat keresett és szemmel láthatóan unta már a gyakorlatokat, azt, hogy nem csinálhatja azt amit ő szeretne, azaz semmit. Eszter egyébként guminő típus, azaz nagyon laza de azt hiszem mégsem ebben az irányban kell majd sportot keresgélni neki, hanem sokkal inkább valami vizes ágon, egyáltalán nem fél a víztől, legszívesebben egész nap pancsolna és ahhoz képest, hogy nem tud úszni elég nagy a vízbiztonság érzete. Lelki szemeim előtt már csipeszes orral látom,ahogy vízi-balettozik vagy szinkronban úszik. Persze majd kiderül mennyire érzem jól hogy vízi tündér és mennyire lesz lelkes az első igazi úszásórán, amikor az egész fejét bele kell tennie a vízbe..Mindenesetre ez is egy nőies sport, ami nekem speciel fontos kritérium.



Hanna nagyon lelkes volt, nyelvét kidugva igyekezett lépést tartani az oktatóval és a gyakorlatokkal. Hanna járt már tornára korábban, ám nem volt kedve a folytatáshoz én meg nem erőltettem. Azt hiszem Hanna sok mindenben ügyes de be kell látnom a művészi torna nem az erőssége. Nehezére esik lefeszíteni a lábfejét és bájosan suta, kissé összevissza a mozgása. Biztos vagyok benne, hogy sokkal ügyesebb lenne olyan sportban, amihez furfang és ügyesség kell. Még keressük a megfelelőt, a következő sportágválasztó programra mindenképpen szeretném elvinni, hogy kiválaszthassa a neki tetszőt és neki megfelelőt. Szeptemberben elsős lesz, most erre koncentrálunk (méghozzá igen-igen intenzíven). Kiderül, hogy a követelmény mellett jut -e majd energiája sportra is lesz e kedve a rendszeres edzésekhez vagy inkább "csak" játszana szabadidejében.

You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Hát ez a bejegyzés nagyon nagyon szép volt és szíven ütött!!Annyira szépen írtál(most is!)a lányaidról:)

    Noémi,tényleg nagyon bájos és a kép alapján is igen hajlékony!!Eszter körmét piszkálva,olyan Eszteres,Hanna pedig ebben is ügyes,kitartó,annak ellenére,hogy nem ez a szíve csücske!...kezdem ismeretlenül is megismerni lányaid!:)Jó volt olvasni!

    u.i.kíváncsiságomat csitítom ezzel a kérdésemmel:)))Hová pakolásztál a minap??:)))

    Puszillak,
    Timi

    jó éjt!

    VálaszTörlés
  2. Bájosak, aranyosak! :) Tényleg, mindegyik olyan... magafajta!:)

    VálaszTörlés
  3. Már hazaértetek!? :) Nem működik a freemail, pedig akartam írni mailt. :(

    Szerintem Esztinek inkább valami ugra-bugrálós, futós, labdás sport lenne jó, ahol levezeti az energiáját. Persze ezek valóban még csak találgatások, kinek mi lenne a megfelelő. Hanna ész terén fog sikert sikerre halmozni.

    Sok puszi Nektek!

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes