RSS

2010. március 19.

Fizetek főúr, volt egy feketém



Friss az élmény. Semmi köze a gyerekeimhez mégis itt a helye. A régi olvasó talán már észrevette, hogy a blogom már nem kizárólag Hanna és az ikrek lábnyomairól, történeteiről és fejlődéséről szól, hanem időnként olyan élményekről, amelyek talán ugyanúgy szót érdemelnek és szerintem kár lenne, ha a feledés homályába merülnének. Ez is egy ilyen lesz.




Szenvedélyem a kávé. Emlékeim szerint kétszer fordult elő velem, hogy nem kívántam, sőt undorodtam tőle. Először, amikor Hanna kezdett növekedni a pocakomban, majd amikor három évvel később Eszter és Noémi -.
Kávéimádatom azóta töretlen. Igyekszem mértékkel és ha lehet tejjel, tejszínnel, tejhabbal enyhíteni erején, mert így szeretem igazán és mert így kevésbé egészségtelen. Maga a szertartás is öröm. Az, hogy kiválasztom az éppen hangulatomhoz illő csészét, az, hogy megadom a módját és kis papíralátétet teszek a csésze és a tányér közé vagy éppen az utasellátós üvegpohárból iszom, mind mind fontos szerepet játszik a kávézásaimban. Volt egy vágyam, hogy majd negyven felé nyitok egy saját kis kávézót. Amikor azonban komolyan elkezdtem beszélni erről a racionálisabb és nem utolsó sorban közgazdász férjemmel, ő egy csomó dologra rávilágított. Például, hogy nincs kedvem (egyelőre) hajnalban kelni, hogy a üzletbe menjek, hiszen nekem a gyerekeket kell útnak indítanom az oviba majd nemsokára az iskolába. Nincs kedvem későn érni haza, hiszen várnak a lányok az oviban és Hanna is azt lesi mikor megyek érte a suliba. Szóval letettem róla de nem véglegesen. Bizonyára eljön az ideje annak, amikor egy maximum három asztalka befogadására alkalmas pici, családi kávézó gazdája lehetek. Mert a mai napig megdobban a szívem ha egy hangulatos, jól berendezett kis kávézó előtt haladok el netán be is ülök egyikbe. Párizsban azt hiszem jól kiélhettem ebbéli vágyaimat és Zoltán a tanú rá, hogy fizetése nagy százalékát a párizsi kávézók asztalán hagytam, ahol nem néztek rám furcsán, ha egy csésze kávé mellett fél napot ücsörögtem.
Ilyen előzmények után nem is kell részleteznem, hogy milyen extázisba kerültem, amikor régi repülőteres kolléganőm, sőt barátnőm, sőt majdnem szomszédom Andi meghívott új munkahelyére egy tárlatvezetéssel egybekötött kávézásra a meseszép New York Caféba. Andival nagyon jókat tudtam beszélgetni mindig is és úgy érzem egy hullámhosszon voltunk. Az élet elsodort bennünket egymástól de hála a sokat szidott iwiw-nek újra egymásra találtunk.
Nyitás előtt hívott a kávéházba, mert akkor egész más a hangulata és szinte csak a miénk az egész. Miközben az egyik asztalnál vártam rá és próbáltam eldönteni, hogy vajon tetszik e nekem a tökéletesen helyreállított aranyozott oszlopok között a kissé merészen modern asztal és a sok bordó beütés- arra gondoltam, hogy milyen hatalmas a kontraszt Andi korábbi és jelenlegi munkahelye között, hogy ide esemény bejárni, hogy innen nehéz lehet elszakadni, ezt nem lehet megunni. Aztán jött, Andi, akinek nem tudom hány éve nem adtam barátnős puszit és aki ugyanolyan "skatulyából kihúzottan" elegáns volt,mint mindig. Elmesélte, hogy a kávézót teljes egészében olaszok hozták helyre, hogy Mr. Boscoló, a szomszédos hotel tulajdonosa bérli jó hosszú időre és hogy most próbálják a múzeumokból visszaszerezni a sok irodalmi kávéházzal kapcsolatos relikviákat, amikről az olaszok azt sem tudták eszik e vagy isszák e, viszont valóban jó lenne ha a falakat újra díszítenék. A vendégek nagy része külföldi. Ez már sajnos nem az a hely, ahová egy kávéra csak úgy beröppen a pesti ember. Ide most már különleges alkalom vagy hangulat kell, hogy betérjünk és kifizessünk 900!! forintot egy presszó kávééért. Mert azzal az első (és második) hallásra kicsit soknak tűnő összeggel nemcsak a kávét fizetjük meg, hanem a szemet kápráztató belső díszítést, a freskókat, a csillárok, a lépcsőkorlát míves kiképzésének látványát és ha elég jó a fantáziánk, oda tudjuk képzelni a hangosan vitatkozó vagy éppen ihletet kapó holt költők társaságát.



Andi ezután az elnöki lakosztályt mutatta meg, ami első ránézésre már-már giccsesnek de legalábbis múzeuminak tűnt, de bizonyára csak az én hozzá nem értésem miatt, hiszen alaposabban szemügyre véve és megtudva, hogy a hatalmas csillár muranoi üvegből készült és a műtárgyak sem az Ecseriről kerültek ki, más szemmel szemléltem a hatalmas szobát. A hálószobában a kék padlószőnyeg annyira puha volt, hogy azt hittem elsüllyedek benne. Egy idő után ezt is, mint minden mást anyaszemmel vizslatok és azon töprengek mennyire gyerekbarát ahol járok. Nos, azt hiszem elég borsos számlát hagynánk magunk mögött a szobaáron túl, ha három lányunkkal együtt lennénk kénytelen egy éjszakát a luxus lakosztályban tölteni. De hát nem is a magunk fajtáknak tervezte a szobát a lakberendező, hanem pl. Paris Hiltonnak, aki csak egy volt az ott vendégeskedő hírességek közül. Azt hiszem a káprázatos belsővel a nem túl szerencsés kilátást szerették volna ellensúlyozni, hiszen a körúton a villamoson és a szemközti házak homlokzatán kívül nem sok látnivaló akad.







A másik lakosztály nekem nőiesebbnek tűnt és ha valaki feltenné a kérdést, hogy "Nos kedves Ágnes, melyikben szeretne eltölteni egy éjszakát párjával?", hát bizonyosan azt választanám.


De megelégednék a standard szobák valamelyikével is, hiszen azok se mindennapiak. Olyan lakberendezési ötletekkel találtam szembe magammal, amelyeket legszívesebben azonnal saját otthonunkban is megvalósítanék (vázák és egyéb törékeny csecsebecsék nélkül). Remélem nem tűnik ipari kémkedésnek az, hogy bőszen kattintgattam a gépemet. Hálószobánk tervezésekor is a hotel stílust tartottuk szem előtt, nem tehetek róla ez is az egyik gyengém, így talán még nagyobb élvezetet okozott a szoba alaposabb szemügyre vétele, mint másnak.



A wellness részleg a korábbi alagút vagy barlangrendszerben lett kialakítva, ügyelve a részletekre. A világítás nem sima izzók adták hanem Swarowski kristály lámpák és a kondi gépeket sem lehet megvenni bárhol, hiszen egy designer tervezte őket oda.



A kávézó közben kinyitott, néhány vendég már a kávéját szürcsölte, így mi is letelepedtünk egy asztalhoz, ahol az ország tortáiból ettem ízelítőket, miközben életem egyik legprofesszionálisabban felhabosított tejhabbal készült capuccinóját iszogattam.





Az anekdota szerint a New York kávéház és étterem nyitónapján Molnár Ferenc egy újságírók kíséretében a Dunába dobta az étterem kulcsát, hogy az éjjel-nappal nyitva maradhasson. Ez már nem ugyanaz az irodalmi kávéház tudom, de azért látható az akkori kor építészetének lenyomata, ízlése, luxusa. Azt a kulcsot azért mégiscsak elkérném most én, hogy bármikor bejuthassak, hogy megmutathassam Hannának, aki már értékelné a kávéház szépségeit és történetét is. Aztán a kicsiknek is és majd az ő gyerekeiknek is. Meg az utána következőknek is.

8 megjegyzés:

g.Vivien írta...

Az igaz, hogy nem mindig a gyerekekről szól a blog, de a főcím alatti javítás is erre utal. Viszont úgy érzem, hogy ugyan a saját élményeitekkel dúsítod a beszámolókat, mégis legtöbbször beleillene egy útikönyvbe is. Ilyen ez a mostani is. A képek is nagyon jók, tetszettek nagyon, a sütis tál látványától nyomban jelezni kezdett a "pocakom", hogy még nem vacsiztam. :)

Tegnap voltak a szüleim egy barátházaspárral a Láthatatlan kiállításon (karácsonyra kapták tőlünk)... Vajon kinek kell jobban megköszönniük a feledhetetlen élményt: nekünk vagy Nektek!? :)

Alig várom, hogy jobban kimozdulhassunk és a Lányainkkal mi is átélhessük azt a sok szépet, vagy legalábbis egy részét, amit tőletek gyűjtünk. :)

Tehát csak így tovább!

Sok puszi Nektek!

E írta...

Hello Agi,

Koszi ezeket a "kiteros' beszamolokat. En elvezettel olvasom oket.

E. CA-bol

Natimi írta...

Ez aztán a nem semmi!!Nem találok szavakat Ágnes:)Szerintem szerencsés vagy,hogy mindezt láthattad kedves barátnőd protekciójának köszönhetően!Vagy bárki betérhet a luxus lakosztályba anélkül,hogy befizetne egy éjszakára??

Minden esetre még nekem is csodás élményben volt részem,hogy elolvashattam és kinagyítva megszemlélhettem mindezt!
Köszönöm Ágnes!

Puszillak,
Timi

u.i.nem utolsó sorban,nagyon csinos vagy a képeken:)

sedith írta...

Szerintem sem baj, ha magadról is írsz, illetve magatokról, hiszen, képzeld, ti is hozzátartoztok a családotokhoz. A kép pedig nem lenne hiteles évek múlva, ha sok minden kimaradna.
Jó kis programod volt, ismét. Ezért (is) megéri angyvárosban lakni!:)

Névtelen írta...

Hello Ági!

Nekem van egy füzetem, amibe a tőled lopott ötleteket írom be. Mit szólsz?
Én is szeretem, sőt igénylem hogy ne csak a gyerkőcökről írj.
Pussz
Ancs

portugal írta...

Kedves Ági!

Nagyon köszönöm ezt a szép cikket, amit New York Kávéházról, Boscolo Hotelről írtál! :) valóban útikönyvbe való... :)
Nagyon örülök, hogy eljöttél,hogy találkoztunk és megmutathattam Neked ezt a méltán nagy irodalmi, történelmi múlttal rendelkező épületet. Remélem, bejegyzésed által más is kedvet kap betérni hozzánk egy lágy capuccinora és finom süteményre illetve vacsorára :)
Bízom benne, hogy a mostani látogatásodat még sok követi!! :)
További szép napot kívánok Nektek!
Sok puszi,
Andi

Ági angyalai írta...

Vivi! Ami késik nem múlik. Eljön a ti időtök is. Főleg, ahol ennyi nagyszülő van!! Örülök, hogy jól sült el a meglepetés, remélem különleges élménnyel gazdagodtak szüleid.

Erika! Örülök, hogy hallok rólad. Télen, amikor fáztam, sokat gondoltam rátok! Mikor jöttök "haza" újra?

Timi! A kávézóba bárki bemehet, a lakosztályokba már nem olyan egyszerű. Általában csoportoknak meg szokták mutatni de csak ha nyomós indokuk van (pl vendéglátóipari hallgatóknak)

Edith! Babanaplónak indult aztán gyereknapló lett most meg már nem is tudom mi..ezért mentegetőztem.

Ancs!Majd egyszer mutasd meg. És meséld el ha valamit kipipáltál belőle.

Andi! Én köszönöm az exkluzív programot és nem is fizettem, a cím nem fedi a valóságot.

Ewe írta...

Egy élmény volt, ott voltam Veled miközben olvastam!!!!:)
Ráadásul azt mondják, hogy a kávé is egészséges. Persze nem napi 10 és persze valódi őrölt legyen, amibe nem kavarnak bele mindenféle javítót meg növelőt....

Pusza,
Evi