RSS

2010. március 20.

Kanári szigetek 4. rész




Zoltánért korán jött a búvártúrát szervező férfi, így kénytelenek voltunk nélküle reggelizni. Kényelmesen, ráérősen ittuk a kakaónkat és azon gondolkodtam mennyire egykezűnek, félnek érzem magam nélküle. Reméltem, hogy nem esik semmi baja. Reggeli után a szállodai szobánk teraszán rajzolgattunk, majd lesétáltunk a miniklubba, ahol a lányok kicsit gyurmáztak. Beszélgetni kezdtem a két animátorral, abban a reményben, hogy gyakorolhatom kicsit spanyol tudásomat, ám be kellett látnom, hogy a román és holland lányok nem a legmegfelelőbb alanyai voltak ebbéli vágyaimnak. Bizony, ahogyan azt hallottuk, valóban nemzetközi a személyzet és az esetek nagy többségében kicsi az esély arra, hogy autentikus kanári szigeteki emberekkel fussunk össze a vendéglátóhelyeken.
Tengtünk, lengtünk, élveztük a korlátlan fagyizás lehetőségét, aztán ebédelni indultunk.



Eszternek nem volt étvágya és a miniklubban is bágyadtan vett részt a játékban, így őt árgus szemekkel figyeltem, nehogy nagyon beteg legyen. Már csak ezért is tértünk vissza a szokásos napirendjükhöz és altattam el mindhármukat a szállodai szobában, ahol az óceán hullámzásának monoton hangjára csakhamar el is aludtak. Azt ígértem nekik,hogy mire felébrednek itt lesz Zoltán. Így is lett. Tele élményekkel és egy doboz csoki kagylóval, amit az óceán fenekéről hozott nekik és amit a kicsik talán el is hittek neki. Hanna már tudja, hogy semmit nem szabad felhozni a víz mélyéből, így az valamelyik szupermarketből érkezhetett, ettől függetlenül nagyon örült az aranyos kis meglepetésnek. Zoltán beszámolóját tátott szájjal hallgattuk mindannyian. Megtudtuk, hogy látott pici cápát, amelyik a homokba fúrta magát és amiről fotó is készült ha nem hinnénk el. Ott az az ok-t mutató békaember Zoltán, a homok tetején látható hullámok pedig maga a cápa.



Látva Zoltán lelkesedését, boldogságát, csillogó szemét (és leégett orrát), ahogy a búvárélményeiről beszélt, éreztem, hogy az egy évvel ezelőtti szülinapjára kapott búvártanfolyam valóban telitalálat ajándék volt számára és jobb ha megbarátkozom a gondolattal, hogy nyaralásainkból egy napot az ilyen típusú kimenőre kell szánnunk majd.




Puerto de Mogánba vágytam újra. A lányoknak megígértük, hogy megkaphatják a pettyes flamenco ruhákat, amiket korábban kinéztek maguknak. Hanna pirosat, a kicsik pedig mindketten rózsaszínűt választottak. A büszke apuka kifizette az árukat a lányok pedig hallani sem akartak arról, hogy levegyük róluk, így fodrosan, pettyesen korzóztak Mogán utcáin, megállásra, mosolyra és fényképezésre késztetve ezzel a legtöbb embert. Az egyik étteremből Hanna elé toppant a felszolgáló hölgy és rögtönzött flamenco tánc tanfolyamban részesítette legidősebb lányomat. Hanna partner volt, szorgalmasan csavargatta ide-oda kézfejét, tapsolt és dobbantott ahol kellett. Csattogtak az étterem vendégeinek fényképezőgépei és a műsor végén a taps sem maradt el. Ollé!





A búvártúra vezető szerint vihar várható éjjel. Mintha valóban haragosabban zúgna az óceán. De ha lehet még langyosabb az este. Eszterke is mintha lázas lenne. Hamarabb bújtunk ágyba este.

2 megjegyzés:

Natimi írta...

Na ezeket a fodros ruhás képeket nem fogom megmutatni Anettnek!!:))Mert tuti ilyet szeretne ő is...jogosan!Csodálatosak!!!

A képek nagyon jók!

Várom a folytatást!Remélem nem lesz betegebb Eszter!

Puszi,
Timi

u.i.amúgy már hiányoltam,hogy nem folytatod a szigetes beszámolót:)

g.Vivien írta...

Most olvastam a 4. részt, csak nem lett Eszti beteg!?!?!? :O :(

Az a ruha egyszerűen fantasztikus!!! Nem tudok betelni vele. :)