RSS

2010. március 3.

Kanári szigetek 1. rész






Meleg helyre vágytunk. Az utolsó löketet az adta, amikor megláttam szomszédunk (aki mellesleg háziorvosunk) napsütötte arcát, ami megmagyarázta egy hetes távollétük okát. Sejtettem, hogy melegebb égtájra távoztak. A szokásos kerítésen át történő beszélgetés során az is kiderült, hogy a Kanári Szigetekre vetődtek, ahol bizony nyári meleg fogadta őket. Utazzunk el mi is, mert remek hely, mondták egyszerre. Miért is ne? A télből a nyárba repülés mindig nagyon vonzó tud lenni, az egyetlen dolog, ami elriasztott eddig, az a sok órás repülés, ám a Kanári szigetekre egy átszállással kétszer három óra repülést még a kicsik is kibírnának, főleg ha folyton azt hallják, hogy olyan helyre megyünk ahol fagyizhatnak reggeltől estig és kedvenc nyári ruhájukban sétálhatnak. Már csak tisztába kellett tennünk a fejünkben, hogy a Kanári szigetek melyik részét fedezzük fel, Teneriffe vagy Gran Canaria lesz a megfelelő célpont. Hosszan nézegettük az időjárás előrejelzéseket , Zoltán pedig a hotelekről szóló vendég visszajelzéseket bújta és magára vállalta a legmegfelelőbb szállás kiválasztását. Gran Canaria délebbre van, talán az idő ott nem fog csalódást okozni és jobban cseng a neve is... Útikönyvet sem a szokásos módon szereztünk, ami ismét Zoltán találékonyságát dicséri. A Lonely Planet sorozatban még sosem csalódtunk, igaz az angol verzió megértéséhez legalább olyan jó angoltudás szükséges, mint amilyennel Zoltán rendelkezik, hiszen helyenként meglehetősen lazán, a szlenget se mellőzve fogalmaz. Most is erre vágytunk, ám arra már kevésbé, hogy egy egész Spanyolország kötetért kiadjunk egy csomó pénzt. A Lonely Planet kiadójának is eszébe juthatott ugyanez, ugyanis az internetes oldalukon lehetővé teszik, hogy legálisan és pár dollárért letölthető a kívánt fejezet, így Zoltán kb. öt perc alatt meg is szerezte a Gran Canariaról szóló részt, amit azon nyomban tanulmányozni is kezdtünk. Már csak a csomagolás logisztikai kérdése volt hátra. Az átszállások miatt nekünk szabadjegyeseknek, annak érdekében, hogy biztosan megérkezzenek csomagjaink, érdemesebb kézipoggyásszal utaznunk. No mármost két kézipoggyászba biztosan nem tudtam volna beletuszkolni három lánykánk ruházatát, így kénytelenek voltunk meglepni őket három csajos színű gurulós bőrönddel, abban a reményben, hogy elég nagyok ahhoz, hogy mindegyik húzza maga után a sajátját, főleg, mert tapasztalataink szerint eddig minden út alatt veszekedés tört ki közöttük azért, hogy melyikük húzhatja az én kis pirosomat. Senki ne gondoljon méregdrága, márkás bőröndökre, pár ezres, távol keleti darabokról van szó, amelyek azért reméltük, hogy kiállják a rájuk mért próbát.
A kétszer három órás út aztán oda is és vissza is sokkal hosszabbra sikerült és volt részünk a szabadjegyesekre oly jellemző izgalomban is, ám visszagondolva ezekre a kis kényelmetlenségekre mégiscsak azt tudom mondani megérte, főleg, hogy a gyerekeink nagyszerű partnerek voltak.
Már kényelmesen elhelyezkedtünk a repülőn, már szerencsésnek éreztük magunkat, hogy azonkívül, hogy jutott nekünk is szabad hely, a szokásos késés is elkerüli az aznapi madridi járatot, a pilóta bemondta, hogy sajnos másfél óráig a gépben kell üldögélnünk, mert a francia légi irányítók sztrájkolnak, így meglehetősen zsúfolt a légtér és várjuk a felszállási engedélyt. Áldottam az eszemet, amiért elérhető helyre csomagoltam a memória játékot, a kártyákat és a foglalkoztató füzeteket. Mondjuk kétszer ennyi is elkelt volna az út alatt, de beértük ezekkel.




Aztán csak felszállt a gép, a lányok most is könnyedén, különösebb aggodalom, füldugulás nélkül utaztak. Hanna most is készült gy kis meglepetéssel a pilótának, amit át is adhatott még a várakozási időszakban, majd már a levegőben a légi utaskísérővel barátkozott össze, aki minden tudnivalóval ellátta és bevezette a legapróbb kulisszatitkokba is leendő kollegináját.



Hanna egyébként árgus szemekkel figyeli a biztonsági előírásokról szóló kisfilmet, alaposan tanulmányozza a székek zsebeiben található információs lapot, kívülről tudja mit nem szabad a gépen csinálni , mit nem szabad szállítani és mi a teendő vészleszálláskor. Bevallom egy idő után már idegesítettek a kényszerleszállással és oxigénmaszkokkal kapcsolatos kérdései és nyomatékosan megkértem beszéljen valami másról... Én, a mellettem ülő barátságos úrral beszélgettem, próbáltam feleleveníteni fáradt spanyol tudásomat és szídtam magam, amiért otthon hagytam a nyelvkönyvemet.




Aztán végre megérkezett a gép Madrid repülőterére, a késés miatt esélyünk sem volt arra, hogy az eredetileg kinézett csatlakozással folytassuk utunkat, ám szerencsére még akadt más járat is a Kanári szigetekre, így a Barajas repülőtér kilátástalanul nagy csarnokában egy vezető nélküli föld alatti vonattal, ami módfelett tetszett a lányoknak- átverekedtük magunkat egy másik terminálra, ahol az Iberia- Hanna szerint öt csillagos- repülőjével folytattuk utunkat. Az ötcsillagos jelzőt Hanna az Airbus mérete miatt, a kettő-négy-kettő ülés elosztás miatt adományozta a gépnek, a kiszolgálás maga nulla csillagot ért, hiszen a fapadosokhoz hasonlóan ott is csak euróért lehetett kávéhoz, frissítőhöz és vacak szendvicshez jutni, amire mi sajnos a rohanás miatt rákényszerültünk.
Minden fáradságunk elmúlt egy pillanat alatt, amikor a gépből kiszállva a már-már elfelejtett nyári éjszakákra jellemző langyos, párás levegő csapta meg arcunkat és megérkeztünk Gran Canariara, megérkeztünk a télből a nyárba.



Elég gyorsan megkaptuk a korábban lefoglalt autónkat, a három gyereküléssel és csakhamar Gran Canaria autópályáján száguldottunk szállásunkhoz, az egyik szikla tetején elhelyezkedő Mogán Princessbe, aminek nevét természetesen már lefordítottam a lányoknak korábban és aminek köszönhetően a bőröndökbe utolsó pillanatban belekerültek a hercegnős ruháik is. A teraszról csak a kivilágított medencét és a környező hotelek lámpáit láttuk, az óceánnak csak a hangját hallottuk. Az elénk táruló csodás látvánnyal reggelig várnunk kellett. Izgatottak voltunk mindannyian, de ugyanennyire fáradtak is, így csakhamar az igazak álmát aludtuk mind az öten..


Folyt. köv.

2 megjegyzés:

Mónika írta...

Már majdnem ott tartottam, hogy felajánlom a segítségem a mosásban, mert nem bírtam kivárni, mikor kezded el írniiii!
De szerencsé(m)re eddig megúsztam...
:)
Még, még, még szeretnénk tudni a folytatást(is)!!!
:)
Ha kell megyek segíteni vasalni...
csak írd már meg!

:)

Natimi írta...

Igazán fantasztikus helyen voltatok!És ti is fantasztikusak vagytok,mind az öten!:)
Zoltán nagyon szép szálláshelyet talált nektek:)Te szépen becsomagoltál,a lányok pedig ügyesen játszottak,aludtak a repülőn.Igazán jó kis kezdet:)

Nagyon várom a folytatást,úgy hogy csak remélni tudom...túl vagy a mosáson:))

Puszillak,
Timi