Intelligens szökőkút











Ezzel a névvel illetik a város új szökőkútját. Meg azzal is, hogy egyedülálló, és interaktív. Tényleg az, és gyanítom sokszor kérik majd a lányok, hogy álljunk meg egy varázslásra ha arra járunk. És azt is tudom, hogy nem kell kétszer mondaniuk, mert Zoltán és én is ugyanolyan lelkesen torpantunk meg a vízfüggöny előtt, hogy az, mint a mesében egyszer csak szétnyíljon és mi (elvileg) száraz lábbal beléphessünk a belsejébe, mint ők.
Az a jó ebben a szökőkútban, hogy az arra járók alakíthatják ki a téglalap alakban elhelyezkedő vízsugár formáját. Érzékelők vannak beépítve valahová, így ha megállunk mellette, eltűnik a vízfátyol és mi választhatunk, hogy beljebb lépünk vagy inkább csak hátrébb. Megunhatatlan játék ez felnőttnek, hát még egy hat évesnek és két három évesnek.



Zoltán ötlete volt, hogy tegyük be az autóba a három biciklit, parkoljunk le a Ferenciek terénél és sétálva illetve biciklizve fedezzük fel a megújult Fő utcát meg annak folytatását, egészen a Szabadság térig, ahol aztán olyan csodát láthatunk, amilyet még soha. A lányok egyébként is rajonganak a szökőkutakért, így ha egy kis semmiség várt volna ránk a célban, annak is örültek volna. Ám ez minden várakozásukat felülmúlta.
A séta alatt megcsodáltuk a különleges biciklitámasztó vasakat, a lámpákat, a köztéri padokat, a burkolatot. Néhol még nagyon serény munka folyt. Kutakat, márvány díszítéseken dolgoztak, hogy az utca hivatalos átadására, minden elkészüljön. A pocakos rendőr szobránál elidőztünk, a lányokat egyenként fel kellett emelni, hogy bajszát megérintsék és hátratett kezébe saját kis praclijukat beletegyék.


A Szabadság tér felé közeledve elfogott bennünket a nosztalgia érzés, hiszen tizenpár éve itt kezdődött közös életünk. Szinte minden hétköznap itt sétáltunk. Ide ugrottunk ki ebédelni, kávézni vagy csak levegőzni a munkahelyi ebédszünetben. A Kisharang akkortájt nyílt, nagyon szerettük házias konyháját. Ma is kockás abrosszal terítenek de már nagy híre ment ízeinek, az összes útkönyv említést tesz róla, hogy ide érdemes betérni és igaz is van. Mi is beugrottunk egy gyors ebédre aztán persze a szomszédos István cukrászdába, ahol szintén sokszor megfordultunk fiatal(abb) korunkban.
A szökőkutas kaland után persze mindhárom gyerekünk harisnyája csurom vizes lett és egyébként is pisilni kellett mindegyiknek. Betértünk hát a szentélybe, a Bank Centerbe és egy kicsit megdobbant a szívem. Hannának és a kicsiknek elmeséltük, hogy itt dolgoztunk mindketten,hogy itt ismerkedtünk meg és ebből az ismeretségből lett szerelem, házasság és aztán ők hárman, a lányaink.
A mosdóban kísérletet tettem a kézszárítóból kijövő forró levegővel megszárítani a csatakos harisnyákat, aztán feladtam és gyorsan metróra ültünk (ami újabb fenomenális élmény autóhoz szokott gyerekeinknek).
Szóval szépül a városunk. A szökőkúthoz még visszatérünk. Majd viszek váltózoknit. Nyáron pedig szinte látom, hogy az egyik legnépszerűbb hűsölő hellyé változik.

You Might Also Like

7 megjegyzés

  1. Ágnes!Annyi jó ötletet adtál,hogy hová mehetnék,ha nyáron kijutunk Budapestre,hogy lassan egy egész hónap szabadságra kell mennünk:))

    Szuper lehet ez az intelligens szökőkút!...és jó lehetett nosztalgiázni a régi/régebbi/ szép időkön:)Imádok nosztalgiázni és visszamenni a szép emlékek helyére:)

    Igazán ügyesek az ikrek,hogy ilyen szépen tudnak két keréken menni:)

    Puszillak,
    Timi

    VálaszTörlés
  2. Timikém!

    Remélem mielőbb eljuttok Budapestre egy kis kiruccanásra.
    A kicsik biciklije pedig pedál nélküli, futóbicikli, így nem olyan nagy dolog, hogy azzal kerekeznek. A nyuszitól most szeretnének igazi, pedálosat.
    Puszillak
    Ági

    VálaszTörlés
  3. Apropó!...Van egy díjunk számotokra lányok:)Kukk be hozzánk!

    Puszillak,
    Timi

    VálaszTörlés
  4. Biztos kipróbáljuk!!!!:)))))

    Puszillak,
    Evi

    VálaszTörlés
  5. Én meg már szerettem volna írni, hogy milyen jó, legalább nem lesz vizes a gyerek... De ezek szerint a víz mégiscsak víz, akármilyen intelligens is a működtetője. :)

    Sok puszi Nektek innen a távolból.

    VálaszTörlés
  6. Hű, de jó!
    Hosszú hétvége alkalmából megyünk mamázni Dunakeszire.A szökőkutazást besűrítjük a programba!
    Viszünk váltóruhát :)
    Marcsi

    VálaszTörlés
  7. Hello!
    Már láttam én is. Tényleg klassz. Szerintem is tömeg lesz körülötte hamarosan.
    Lábszárítás :-)))))

    Ancs

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes