Egy teát? Boldog Ünnepeket!



Legszívesebben minden kedves olvasónak úgy kívánnék boldog ünnepeket, ahogyan barátaimnak, ismerőseimnek. Szépen megcímzett borítékba egy Hanna, Eszter, Noémi mosolyt és egy karácsony illatú teafiltert tettem és ezt az illatos borítékot kapták meg, kapják meg... A teafilternek üzenete van persze. Remélem, hogy aki kibontja, magába szívja az ünnep illatát ilyen módon is és megáll, megpihen. Akkor is amikor a teáskannából a csészéjébe tölti a vizet. Remélem gondol ránk, ahogyan mi is gondoltunk rá, amikor a lapokra írt szöveget fogalmaztuk. Úgy képzelem, hogy kényelmesen bevackolódnak majd a fotelba és valami kellemes zene mellett teáznak. Nem sietnek sehová, csak a karácsonyfa, a tea és a finom ételek illata száll a lakásban...

Szeretek képeslapot kapni és adni is. Igazit, amilyet a postás hoz, visz. Ezért is örültem meg nagyon egy Székesfehérvárról érkező ikres anyuka, Judit lapjának, amin egy olyan Wass Alberttől származó idézet állt, amily az én teáim üzenetét fogalmazzák meg a címzetteknek helyettem. És nektek is, akik valami miatt most is ezeket a sorokat olvassátok...

Ez az én idei karácsonyi üzenetem, ezzel kívánok békés, boldog, meghitt ünnepeket mindenkinek!

"Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje."



Az ünnepek alatt is érdemes lesz bekukkantani hozzám, hiszen egy tekintélyes mennyiségű és súlyú édes ajándékot szeretnék felajánlani, pontosabban kisorsolni azon rendszeres olvasóim között, akik vállalják, hogy olvassák soraim. Azért mert karácsony van, és azért, mert így szeretném megköszönni, hogy értékes idejükből néhány percet az én írásaimra is szántak.


A lapot idén is Szilvi barátnőm készítette. Köszönet érte!

You Might Also Like

10 megjegyzés

  1. Hali! Ez megint rád vall, hogy teát csempészel a borítékba, meg hogy nem sajnálod az időt, energiát a postai sorbaállásra.
    Boldog karácsonyt gyönyörű családoddal és jó készülődést a nagy útra. Nem panaszkodhatsz Ági, mert ez az év is tele volt sikerekkel. Szerencsés csillagzat alatt születtél.
    Puszil: Ancs

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon kedves, pont mint a teafilter. És igazán figyelmes is.
    Nektek is boldog karácsonyt, hiszem, hogy a tiétek igazán különleges lesz. Ezt kívánom, meg nagyon jó utat, de addig még van idő. :)

    Ölellek,
    Kata

    VálaszTörlés
  3. Ancsa! Tudom, érzem én is. Nem is panaszkodom. És a postán se voltak sokan.
    Boldog karácsonyt neked is!

    Kata! Köszönöm szépen. Nektek is szép karácsonyt kívánok és azt, hogy újra lejegyezd a pillanatokat, az élményeket, mert nekem speciel hiányzik hogy nem olvashatom a senkihez sem hasonlítható stílusban leírt történeteidet.

    Ági

    VálaszTörlés
  4. Kedves Ágnes!

    A teát meglátva már érzem is a melegét, ízét.. hmmm.
    Kambodzsa. Szóval kb. négy éve ez a tanárom kiment oda egy-két fős stábbal "körülnézni". Hazajőve egy filmet mutatott nekünk, amin láttuk, hogy kint milyen egyszerűen élnek, viszonylag szegények, de a felvételeken mégis vidámságot láttunk. Volt egy árvaház is, ahol ugyan ezt lehetett levenni, énekeltek a mosolygó gyerekek, (a sok kínszenvedés miatt Kambodzsában volt ekkor még a legtöbb árva, azóta ugye már ott van pl. Haiti is..) ja, meg a legtöbb csonka ember a vörös kmerek taposóaknái miatt... És akkor a barátaimmal belevágtuk a fejszénket egy nagy fába. Az árvákat "örökbe fogadtuk". 12-őt. Néhány havonta az addig összegyűjtött dollárjainkat kiküldtük nekik, ami 12 gyerek létminimumát fedezte. Cserébe éveken át képeket, beszámolókat kaptunk a fejlődésükről stb. Nagyszerű élmény volt majd kaptunk tavaly egy igazi kambodzsai sálat is. Olyan volt, mint ők: színes, vidám és rettentő egyszerű (anyagból készült). Nagyon a szívembe zártam őket, és az országukat, és közben itt, megismertem egy kambodzsai fiút is, itt tanul egyetemen. Hát ennyi.Szeretném megnézni a földjüket egyszer.

    Nektek pedig egy nagyszerű 3 napot kívánok, és egy tökéeltes új évet
    Zsóka

    VálaszTörlés
  5. Zsóka! Egyszerre volt megható és érdekes amiről írtál. És szívesen folytatnám a "beszélgetést", így szeretném elkérni az e-mail címedet (labnyomokblog@gmail.com-ra)

    Az én utazásom célja igazából az, hogy nyomon követjük az egy csomag pelenka=1 vakcina ára nevű kampányból összeszedett pénz sorsát, vagyis kórházakba is ellátogatunk.
    Erről kell majd írnom aztán, de a te örökbefogadós történeted annyira megfogott, hogy szívesen írnék erről a lehetőségről is egyszer.

    Szép karácsonyt neked is kedves Zsóka! Nagyszerű ember vagy, az kiderült számomra , ahol ebből a pár sorból is!!

    Ági

    VálaszTörlés
  6. ...............¨♥*✫♥,
    .........,•✯´.........´*✫
    .......♥*................ __/\__
    .......*♥............… ..*-:¦:-*
    ...¸.•✫.............……/.•*•.\
    ...~`,`~.................. |
    ¸....✫................... *•*
    ´¸...*♥..´¸...........*♥♫♥*
    ´¸¸♥*................✯•♫•♥•*
    ´¸.•✫ .............. *♥•♫•♫♥*
    ~`,`~............. ✯♥•♦♫♥•♥*.
    `.✫`.............. *♥☺♥•♥•☺♥*.
    ●/................✯♥•♥♠♫♥#♥•♥*..
    /▌................*♥♫•♥♫•♥♫♥•♫♥*
    / \....................... ╬╬╬╬.

    Békés, Boldog karácsonyt!

    Köszönjük a "levelet", sort kerítünk rá hamarosan, csak ahhoz egy kis nyugalomra is szükségünk lenne...
    :)

    Puszilunk benneteket!

    VálaszTörlés
  7. Talán én is ihatok hamarosan egy finom teát?!...:)

    Békés karácsonyt az egész családnak!A lányok mosolya nagyon megható!!!:)

    Puszillak,
    Timi

    VálaszTörlés
  8. Jó volt olvasni az idézetet. Igaz. Nagyon.
    Az egyik kedves barátomnak, valami hasonló megfontolásból készítettem egy kis üvegbe zárt karácsony illatot ajándékba :-)
    Boldog ünnepet nektek!

    VálaszTörlés
  9. Micsoda jó ötlet Cilee! A receptet elolvashatom nálad?

    Nektek is jó pihenést és ünneplést!

    Ági

    VálaszTörlés
  10. Megyek, főzök is a fájós torkomra egy finom karácsonyi teát, ha nem is tőled, de nem messziről való, a Pólusból teaboltjából.:)
    Gönyörű lett a kép, kellemes ünnepeket Nektek!
    Melcsi

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes