RSS

2010. december 31.

Boldog Új Évet

"Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe 'Lehetőség' és az első fejezete 'Újév'."

Edith Lovejoy Pierce


Igazán találó és ide illő idézet ez egy lassan nyolc éves napló oldalára. Kívánom, hogy minden jóindulattal közeledő olvasóm a lehető legjobban kihasználja a lehetőségeket az új évben. Elárulom, én is azt teszem. :-)

Köszönöm, hogy a Hanna és az ikrek követendő lábnyomait rendszeresen vagy rendszertelenül olvassátok, köszönöm, hogy ha hozzászólásaitokkal színesítitek a bejegyzéseket, köszönöm, hogy arcotokkal vállaljátok, hogy be-benéztek, hiszen nélkületek olvasók nélkül a blog műfaja mit sem érne. Igyekezni fogok, hogy ne okozzak csalódást nektek 2011-ben sem.

Hamarosan készülődnöm kell, mert kezdődik a Cabaret. Már dúdolom is...Mi idén Zoltánnal így, a színház nézőteréről búcsúzunk az ó esztendőtől, de előtte a lányok kérésének eleget téve még fellövünk pár tűzijátékot és kölyök pezsgővel is koccintunk!

Boldog Új Évet

2010. december 30.

7 éves lett Hanna




Amit persze meg is ünnepeltünk egy bowling klubban. Erről és arról, hogy milyennek látom Hannát 7 évesen, hamarosan írok. Addig is itt van két friss kép róla. Ugye, milyen gyönyörű?








Ezek pedig a szülinapi meghívók. Stilizált bowling golyók, ha valaki nem ismerte volna fel őket...

2010. december 28.

A mi karácsonyunk...




..23-án este a közös karácsonyfa díszítéssel kezdődött. Nálunk nem az angyal hozza a fát. A megfelelő karácsonyfa kiválasztása és hazacipelése apás program keretében zajlik. A legtöbbször összecsapom a kezem és megállapítom, milyen szép, formás fát választottak. No és nem mulasztom el megkérdezni, hogy megérdeklődték -e hol növekedett. Ez Somogy megyében. A díszítés is közös esti móka, mert szeretjük ha reggel már nem kell ezzel foglalkoznunk, jobban szeretjük ha a 24-én a fenyőillatú nappaliba botorkálunk le.
December 24. egy csengetéssel kezdődött. Az egyik szomszédunk Pali bácsi nyomta meg, mire én gyorsan magamra kaptam valamit, hogy átvehessem a gondosan összeválogatott ajándékokat, amiben többek között felesége, Emi néni isteni házi szörpje is megtalálható volt. Lassan hat éve, amióta itt lakunk a karácsony ezzel a kedves gesztussal kezdődik . Azaz,hogy a közvetlen szomszédunk és a két szemben lakó is titokban vagy kevésbé titokban de ajándékot akaszt a kerítésünkre, amit persze mi is viszonozunk. Ez a kis tradíció megalapozza a reggelünket, ami után jobban esik az előző napon kisütött mogyorós koszorú a habos kakaóval. Pizsamában persze..
Mire lekerültek a lányokról a pizsamák és hálóingek ideje volt indulni a kerület kis színházába Zoltánnal. Ez is hagyomány már. Délelőtt négyesben elmenni valahová, hogy én nyugodt körülmények között tudjak készülni az ünnepi ebédre. Ezúttal nem is kellett messzire menniük, mert a Holdvilág kamaraszínházban egy téli mesét adtak elő. Ezalatt én anyuval teljes egyetértésben készítettem el a finomságokat, miközben röpködtek a levegőben a "Milyen ügyes vagy Ágika" típusú mondatok és önelégült mosolyok.
Idén a főzőiskolában tanult francia zöldség krém levest főztem meg , majd gombás, sajtos, paradicsomos szósszal nyakon öntött halat sütöttem. Közben összedobtam egy diós pulykát is, no meg a megunhatatlan tiramisut is. Másnapra tartogattam a kuglófformában sült hús csodát a cézár salátával és az előételként fogyasztható halkrémet a retekpikkelyekkel. (a gasztroblogban mindegyik receptje megtalálható lesz idővel)
Mire hazaért a csipet csapat terített asztal várta őket. Siettek az evéssel, mert anyukám ajándékai várták őket a nappaliban,amelyeket csakhamar meg is kaptak. Két kis tüll szoknya csoda a kicsiknek, Hannának pedig egy nagylányos csőnaci ahogy ő hívja meg persze egy lovas kártya. Minimum fél órányi pörgés és tánc következett a ruhákban és csak ezután mentek fel szobájukba egy kis sziesztára.



Ezalatt mi Zoltánnal a fa alá csempésztük az ajándékokat. Idén sem bíbelődtem a csomagolással, aminek részint környezetvédelmi okai vannak, részint pedig kényelmi. Megszakad a szívem ugyanis a tömérdek leszaggatott papír láttán. Bár volt egy tervem, miszerint három nagyobb dobozba pakolok be mindent és azt a hármat csomagolom csak be, ez nem valósult meg. Mondjuk a lányokat a legkevésbé sem ez érdekelte! Amikor felébredtek nem túl hosszú pihenőjükből, szép ruhába öltöztek. Csakis a mamától kapott tüllszoknyákban voltak hajlandók ünnepelni, így a kicsik ebben sétáltak le a lépcsőn, Hanna pedig a kis kockásban, amit karácsonyra szántunk neki ,de idejekorán megtalált a kis szemfüles. A kicsik örültek a társasjátékoknak, a könyveknek de legjobban az ikerbabakocsiknak. Legalább százszor hallottuk Zoltánnal, hogy semmi másra nem vágynak , mint egy ikerbabakocsira ikerbabákkal (duplán). Olyanra, amilyen a kis ovistársuknak is van. Amit Móninak köszönhetően akciósan, jelentős árengedménnyel vettünk meg. Amiről Eszter kissé affektálva csak annyit mondott "Én semmivel sem játszanék csak az ikerbabákkal, semmi mást nem kérek csak egy ikerbabakocsit." Mondanom se kell, napi program alvásidőben felcipelni a két babakocsit, reggelente pedig lehozni a nappaliba mindenestül. Azzal ébrednek és azzal fekszenek. Tényleg nagyon örülnek neki.









Persze volt más is a fa alatt. Hannának egy bizonyos lovas kártyacsomag volt a vágya, hát kapott egyet. Ezen kívül társasjátékokat, amikkel aztán három napig egyfolytában játszottunk és játszunk most is. Ez a legjobb része a karácsonynak. A szőnyegen hasalva mesét olvasni, dobókockával dobni, kártyázni,hancúrozni. Néha kiszaladni a konyhába egy falatért és a nappaliban piknikezve megenni. Jó még késő estig mesét nézni, kirakózni és nagyon jó reggel sokáig lustálkodni.




A lányoktól kedves rajzokat kaptunk, az egyik, egészen megható lett a szívecskékkel, amelyek mindegyikében az apa szó szerepelt.
Az én szívem is repesett az örömtől, amit Zoltán okozott nekem, ráadásul az utánozhatatlan megviccelős stílusában. Az ajándékot viszem magammal a kambodzsai útra hogy bárhol és bármiről írhassak.



2010. december 22.

Egy teát? Boldog Ünnepeket!



Legszívesebben minden kedves olvasónak úgy kívánnék boldog ünnepeket, ahogyan barátaimnak, ismerőseimnek. Szépen megcímzett borítékba egy Hanna, Eszter, Noémi mosolyt és egy karácsony illatú teafiltert tettem és ezt az illatos borítékot kapták meg, kapják meg... A teafilternek üzenete van persze. Remélem, hogy aki kibontja, magába szívja az ünnep illatát ilyen módon is és megáll, megpihen. Akkor is amikor a teáskannából a csészéjébe tölti a vizet. Remélem gondol ránk, ahogyan mi is gondoltunk rá, amikor a lapokra írt szöveget fogalmaztuk. Úgy képzelem, hogy kényelmesen bevackolódnak majd a fotelba és valami kellemes zene mellett teáznak. Nem sietnek sehová, csak a karácsonyfa, a tea és a finom ételek illata száll a lakásban...

Szeretek képeslapot kapni és adni is. Igazit, amilyet a postás hoz, visz. Ezért is örültem meg nagyon egy Székesfehérvárról érkező ikres anyuka, Judit lapjának, amin egy olyan Wass Alberttől származó idézet állt, amily az én teáim üzenetét fogalmazzák meg a címzetteknek helyettem. És nektek is, akik valami miatt most is ezeket a sorokat olvassátok...

Ez az én idei karácsonyi üzenetem, ezzel kívánok békés, boldog, meghitt ünnepeket mindenkinek!

"Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje."



Az ünnepek alatt is érdemes lesz bekukkantani hozzám, hiszen egy tekintélyes mennyiségű és súlyú édes ajándékot szeretnék felajánlani, pontosabban kisorsolni azon rendszeres olvasóim között, akik vállalják, hogy olvassák soraim. Azért mert karácsony van, és azért, mert így szeretném megköszönni, hogy értékes idejükből néhány percet az én írásaimra is szántak.


A lapot idén is Szilvi barátnőm készítette. Köszönet érte!

2010. december 19.

Megyek



Való igaz, hogy az utóbbi időben többször mondtam ki félhangosan vagy magamban, hogy legszívesebben elmennék világgá, hogy kicsit pihenjek. Tényleg sokszor sóhajtottam fel, hogy jó lenne most melegebb égtájon lennem és meglehet, néhányan különböző okokból ugyanide kívántak engem.

Valami ilyesmi lehet a vonzás törvénye?

Merthogy igen, merthogy megyek.


Te útra kelnél és igent mondanál egy váratlan ajánlatnak, hogy kipróbáld magad mélyebb vízben, hogy bebizonyítsd helyt tudsz állni és meg tudsz felelni a felkérésnek?

Nekem olyan férjem van, aki gondolkodás nélkül azt mondta : "Menj Ágnesem! Majd én vigyázok a gyerekekre!
Megfésüli őket reggel, ad nekik reggelit, átnézi a házi feladatot, este mesét olvas, diafilmet vetít, társasjátékozik, legózik velük. Nem felejt el sapkát, sálat rájuk adni. Gondjukat viseli.
Neked mi lenne az első, a második és a harmadik gondolatod? Félnél a hosszú repülőúttól, aggódnál, hogy hogyan boldogulnak majd gyerekeid és férjed abban a pár napban nélküled? Kibírják majd azt a kis időt és helyettesíthető leszel?


Nem nyaralni megyek, de persze, mint minden utazás, legyen annak bármilyen célja is a felfedezőt hozza ki belőlem. Távoli kultúrába kóstolhatok bele, távoli tájakat ismerhetek meg. Soha vissza nem térő lehetőség vagy alkalom. Megtiszteltetés és feladat. Nem várt karácsonyi ajándék. Egy nemes ügy és egy új élmény egyvelege, amiből majd egy ütős újságcikk lesz remélhetőleg.

Januárban indulok. Addig még vár rám pár oltás, néhány, az egészségügyben használatos angol kifejezés bebiflázása és a számomra eddig alig ismert országról, Kambodzsáról a legfontosabb tudnivalók elsajátítása.

Vajon Te kihagynád a lehetőséget?

Első(s) iskolai karácsony



"Most mi lesz?- néztünk össze riadtan Hannával csütörtök este, miközben a lázmérő 38 foknál megálló higanycsíkját bámultuk. Az nem lehet, hogy ne vegyen részt az első osztály első karácsonyi ünnepségén, hiszen rengeteget készült(ek) rá. Az nem lehet, hogy hiába lett megvarrva neki a gyertya jelmez a közös tánchoz. Nem és nem. Zokogott...

Igaz mesével vigasztaltam. Tizennyolc éve ugyanebben az iskolában szalagavató bálra készültek a végzős diákok, köztük Zoltán is. Három különböző táncot tanultak be, sokat gyakoroltak. A nagy napra Zoltán lebetegedett, tüdőgyulladása lett. Ugyanilyen dilemmában lehetett. Hogy nem hagyhatja cserben táncpartnerét, hogy nem hiányozhat élete egyik fontos eseményéről, hogy most mi lesz. Döntött. Erőt vett magán, kikecmergett az ágyból, lezuhanyozott, szépen felöltözött, majd autóval elvitette magát az iskolába, hogy a díszteremben minden erejét összeszedve előadja a táncokat a többiekkel. Mind a három alakalommal visszatapsolták őket. A végén, a magyar táncnál már alig bírta felemelni a lábát, de végigcsinálta. Majdnem összeesett..

Az igaz mese végén Hannának beadtam egy lázcsillapítót és megbeszéltük másnap nem megy iskolába, pihen amennyit tud, hogy délutánra az ünnepségre elmehessen.

Reggel Hanna nélkül mentem iskolába. Hogy minek? Azért, hogy két anyukával együtt a tanító néniknek elkészített ajándékokat begyűjtsük a szülőktől és a legnagyobb titokban ott az aulában összerendezzük. Hetekkel korábban felmerült bennünk szülőkben, hogy a kész ajándékon kívül valami saját készítésű, ötletes alkotással is illene meglepni a két tanító nénit. Végül az én guriga kórusomra esett a választás, hiszen egyáltalán nem ördöngösség sőt kifejezetten élvezetes az elkészítése és együtt valóban remekül mutatnak. Bevallom kicsit aggódtam, hogy a nagy napra nem lesz majd meg mind a 26 darab, de legnagyobb meglepetésemre és örömömre csillagos ötösre vizsgáztak a szülők és a gyerekek is. Születtek egészen kivételesen szép remekművek is, némelyik darabnál azt éreztem a szülők szinte élvezték a házi feladatot, nevezetesen éneklő figurát gyártani toalett papír gurigából, fél pár gyerekzokniból, szép papírból és szabadon választott technikával minél tetszetősebbé tenni azt. Volt olyan apuka aki saját kezével, gyöngy betűivel, hajszálvékony tussal gyártott könyvet, amit a figura a kezében tart, volt anyuka, aki fonott copfos hajat készített a sapka alá, volt aki csillogós papírral dolgozott és olyan is, aki annak a dalnak a kottáját nyomtatta ki, amiből az énekkari koncerten csendültek fel részletek. 17-re teljes létszámmal énekelt a stilizált emelvényen az első osztály minden guriga gyereke. Gyártottam még két tanító nénit is, ám a magasságkülönbség miatt, ők törlőkendős gurigából készültek el. Hihetetlenül jó érzéssel töltött el, hogy a közös céllal, a gyertyajelmez varrásával - és a guriga készítéssel kapcsolatos feladatokkal csuda erős és összetartó csapat kovácsolódott össze belőlünk, elsősök szüleiből.






Hazaérve újra lázat mértem, teát főztem, majd nekiálltam valami egyszerű de nagyszerű finomságot készíteni az ünnepséget követő eszem-iszomra. A választás egy leveles tésztából és diós töltelékből készült receptre esett, mert megfelelt a hármas követelménynek, azaz viszonylag hamar elkészül, finom és mutatós.
(recept a gasztro blogban megtalálható)



Délutánra már minden készen állt az induláshoz, a kicsik is kialudták magukat, Hanna is egészségesnek tűnt. Gyertyácska jelmez, amit Hanna osztálytársának anyukája varrt meg helyettem, kivasalva várta, hogy a díszteremben az ünnepségen majd Hanna magára öltse. Nagyjából tudtam, hogy a Diótörő részletére fognak táncolni benne, de amit aztán saját szememmel láttam az messze felülmúlta várakozásaimat és mondanom se kell, többször könnybe lábadt az én - és bizony Zoltán szeme is.













Azt is tudom, hogy komoly munka és gyakorlás van a műsor mögött. Hanna sokszor mesélte, hogy újra és újra elismételték a szerepeket és ő mostanra gyakorlatilag megtanulta mindenki szövegét, versét. Sokszor hallottam itthon, hogy "két gerle és egy csupasz csíz a körtefán" meg a találós kérdéseket és a többi versrészletet, amiről fogalmam se volt hogy áll össze majd egy egésszé, de nem volt kétségen afelől, hogy kedves és színvonalas lesz...
Kivétel nélkül mindenki szerepelt, méghozzá hangosan, érthetően és úgy, hogy azon az látszott valóban élvezik az ünneplőbe öltözött gyerekek. Voltak benne megható, vicces és komoly pillanatok és remek ötletek is. A kicsik az ölünkből nézték végig a műsort és úgy hiszem nagyon büszkék voltak nővérükre.
Miután ajándékot is kaptunk, nevezetesen egy gipszből és dekupázs technikával készült képet és papírgurigából gyártott szuper mutatós szalvétagyűrűket, átsétáltunk az osztálytermükbe, ahol a zoknisapkás gurigakórus ünnepélyes átadása és a sütemények megkóstolása következett. Persze nem mulasztottuk el megnézni Zoltánnal hogy Hannának hány termése van a tudás fán és mennyi piros pontja, matricája a magatartás táblán. Nagyjából elégedettek voltunk a látottakkal, így elégedetten fordultunk vissza a süteményekhez és folytattuk az ismerkedést a szülőkkel.





Remek kis karácsonyi ünnepségben volt részünk és megint úgy léptünk ki az iskola kapujából, hogy ennél jobb kezekben nem is lehetne elsőszülöttünk, aki szerencsére nem lázasodott be még este sem.

2010. december 16.

Mézeskalács és kreatív advent





Mézeskalácsot kizárólag a gyerekek kedvéért, az adventi hangulat és illat miatt sütök. Emiatt aztán ha jól emlékszem eddig mindig valamelyik kedves barát társaságában szaggattuk ki a gyerekekkel a formákat, velük együtt gyúrtuk a tésztát és ahogy az lenni szokott egy idő után csak mi nők és a sülő mézeskalácsok maradtunk a konyhában, a többiek más elfoglaltságot kerestek maguknak, azaz szépen lassan elpárologtak. Idén sem volt ez másképp.

Advent harmadik vasárnapján Móninál ejtettük meg a közös mézeskalács sütést, amely két részből állt. Az első órában a gyerekeké volt a főszerep akik Móni barátnőm irányításával, csodás mézeskalács hűtőmágnes díszeket készítettek. A munkálatok pontos leírása Móninál megtalálható én csak gyorsan összefoglalom. A díszekhez kész tésztát használtunk, amely nagyobb hipermarketben beszerezhető. Mi, illetve a gyerekek a Tante Fannyt nyújtották ki vékonyra. Ezeket aztán formákkal kiszúrták. Korábban ez volt a legélvezetesebb része a mézeskalács sütésnek, ám most fokoztuk az élvezeteket és különböző száraztésztákat nyomogathattak bele sütés előtt a formákba, amelyek aztán kisülve igazán mutatós darabokká alakultak. Semmi más dolgunk nem maradt, minthogy hűtőmágnest ragasszunk a hátuljukra és hogy minden kislányom vigyen adjon egyet ajándékba a dadus néniknek, az óvó néniknek, a szomszédnak, mamának és még akinek jut...



A második órában az általam begyúrt tésztát nyújtottuk, szaggattuk ki , miközben jókat beszélgettünk, nevetgéltünk és koccintottunk nagyszabású terveinkre. Jókat beszélgetni pedig Zoltán jóvoltából tudtunk, aki elvitte az összes gyereket egy belvárosi karácsonyi fénynéző autósútra. Egyébként vidáman tértek haza mindannyian a mézeskalács illatú házba, talán csak Zoltán vágyott (volna) egy kis nyugalomra..






Olló, ragasztó, színes papír. Ezek a tárgyak folyamatosan készenlétben vannak, mert alig telik el olyan este, hogy ne barkácsolnánk valami karácsonyváró szépséget magunknak vagy másnak. A listát a porszívóval egészíteném ki még...
Üvegmatricák helyett idén ezeket a rém egyszerűen elkészíthető papír karácsonyfákat és hópelyheket készítettük el és ragasztottuk a lányok hálószobájának ablakára. Kintről és bentről is nagyon szép látvány. Az ötletet a Kreatív Karácsony című könyvből való, amit előszeretettel forgatunk december óta. A karácsonyfák úgy készülnek, hogy egy téglalap alakú papírt félbe hajtunk, majd átlósan levágjuk, hogy egy derékszögű háromszöget kapjunk. Így összehajtott háromszög állapotában vágjunk kis háromszögeket az oldalukba és kinyitva máris kész a karácsonyfa. Cikkcakkollóval még szebb hatás érhető el és ha van kedvünk még ragaszthatunk rá csillogó díszeket, matricákat vagy ahogyan Eszterem tette, színes ceruzával rajzolhat rá szépeket.



Készítettünk még angyalkát is, amihez én kivágtam a köröket a fejnek, a ruhát és a szárnyat, a kicsiknek csak össze kellett ragasztani, frizurát kellett készíteni nekik raffiából, ami nekem persze van és eztán mindig lesz is, mert egy csomaggal beszereztem még a virágpiaci látogatás alkalmával.
Mindhárman egyszerre bájos és vicces bájos arcot rajzoltak a pálcikákra ragasztott tündéreknek, aztán már csak azt vettem észre, hogy röptetik és kikacagják. Ráadásul a Csiribiri azon versszaka, miszerint "ágyad forró lázad van" is ide passzol, mivel Eszti ezalatt egy az oviban végigsöprő vírus miatt valóban gyengélkedett.





A sok szépség között azonban az adventi készülődés díjnyertes alkotása nekem egyértelműen a fahéj rúd lábú, gyurmába ágyazott papírkarácsonyfa lett. Móninak köszönhető ez is. Egyik délelőtt felbecsülhetetlen értékű javaslata támadt és gyerekmegőrzést vállalt, amiről persze jól tudom, hogy nem azt jelenti, hogy a négy lány majd ül a tv előtt, sokkal inkább azt, hogy valami igazán szépen alkotnak megint együtt. Mint most ezeket a karácsonyfákat, amelyeket olyan gondosan és igényesen kiviteleztek, hogy a kandalló párkányán az első (és második) számú dísz lett a sok csecsebecse mellett.

A kis cserepeket először kifestették méghozzá a szivaccsal, mert Mónis esküszik erre a technikára. Gyurmát nyomtak bele, ebbe pedig a fahéjat, amibe aztán a hurkapálcikára feltűzött papír háromszögekből született karácsonyfát tették bele. Móninak csak a háromszögeket kellett fürgén vagdosnia, a többi a gyerekek feladata volt.



2010. december 14.

Színpad



Hanna minden szombat reggel színházba jár. Igaz, nem azért, hogy végignézzen valamilyen előadást, hanem azért, hogy a Morzsa színpad nevű foglalkozáson részt vegyen. A csaknem egy órás közös éneklés, versmondás, drámajátékok és szituációs gyakorlatok részleteit hivatalosan nem ismerhetem, hiszen a szülők nem ülhetnek a nézőtéren, ám bevallom mi időnként Zoltánnal azért felsettenkedünk a karzatra, ahol meglessük hogyan szerepel Hanna. Minden alakalommal úgy állunk fel a székünkről, hogy a két színész Zsuzsi és Viki igazi csoda, akik valódi értékeket adnak az oda járó gyerekeknek. A szép beszédet, a rímeket, a ritmust, a játékosságot, a hangokat, a zenét, a dalokat, a költészet és a művészet szeretetét.
Most szombaton hivatalosan is ott ülhettünk a nézőtéren, mivel nyílt napot vagyis bemutató órát tartottak. Persze itthon már számtalanszor hallottam Hannától a verseket, amelyikből egy számomra a megtanulhatatlan kategóriába tartozik.


Hanna négy évesen kezdett a Morzsa színpad foglalkozásaira járni. Milyen kicsi volt akkor és mégis milyen ügyesen megtanulta a sokszor nyelvtörővel felérő verseket. Milyen szomorú volt, amikor magtudta, hogy egy évig biztosan nem lesz Morzsa , mert Zsuzsinak iker kisfiai születtek. És milyen boldog volt, amikor megtudtuk a színház vezetőjétől Koltai Judittól, hogy ismét otthont ad a foglalkozásnak a kis színháza, kölcsönadja a színpadot szombatonként egy órára.

A bemutató jól sikerült, szerencsére teljesen természetesen viselték a gyerekek azt, hogy most ott ültek velük szemben a szüleik. Egy váratlan pillanatban az anyukákat is felhívta Zsuzsi és Viki a színpadra, így aktív részesei lehettünk a kis bemutatónak és csak azt bánom, hogy felnőttek nem mehetnek a Morzsa színpad szombat reggeli foglalkozásaira. Mondjuk lehet, hogy beletörne a bicskám illetve a nyelvem néhány mondókába, versbe.








Másnap ismét visszatértünk a színházba, de akkor már valódi színészek uralták a színpadot. Nógrády Gábor Segítség ember című darabját láttuk. Akinek van kisállata azért nézze meg, akinek még nincs az azért, hátha meggondolja magát, mert rájön túl nagy felelősség. Mellesleg pedig egy nagyon jó kis darab, remek zenei betétekkel.

A képeket Móni készítette. Köszönet érte.

2010. december 10.

Viva viva la musica



"Anya, kivasaltad a pettyes nyakkendőt?"-kérdezte aggódva Hanna reggel.
Igen, kivasaltam, ahogyan a fehér blúzt is. Sőt nem felejtettem el bekészíteni a sötét szoknyát, nejlon harisnyát, kopogós cipőt és az alkalomhoz illő hajráfot sem.
"Délután találkozunk!" kiabáltam utána és tudtam, hogy nagyon fontos neki, hogy ott legyünk a karácsonyi hangversenyen, ahol az énekkarosok léptek fel.

Zoltán még az autóban megkérdezte Hannától, hogy izgul -e, mire ő könnyedén csak annyit válaszolt, hogy ő cseppet sem, Kati néni viszont minden bizonnyal igen.


Amikor még szeptemberben el kellett döntenünk milyen szakkörökre járna szívesen Hanna, az énekkart az elsők között választotta pedig szerintem nem is igazán tudta milyen érzés együtt énekelni másokkal, mi az a két szólam. Sosem felejtem el, amikor az első kottájával hazaérkezett és büszkén lobogtatta, mintha ismerné a hangjegyeket. Énekelt reggel délbe és este. Időnként latinul is. Tényleg nagyon lelkes volt.

Emlékszem saját énekkaros múltamra. Petrikás Laci bácsi kőkemény eszközökkel fegyelmezett bennünket, nem volt ritka a koki vagy a kulcscsomójával való fejre vágás, mégis szeretettel gondolok rá. Hiszen nem véletlen, hogy kiváló eredményeket értünk el majdnem mindig az Ikarus Művelődési Házban (ahol nemrég Angelina Jolie forgatott) az iskolák közötti énekkari versenyen. Ma is fülemben hallom, ahogy a nem könnyű Bartók mű Bolond kend sógor bolond... szövege összeáll egy egésszé és úgy zeng az ének, hogy beleborsódzik mindenki. Énekkarban énekelni jó. Sokáig kacérkodtam a gondolattal, hogy már felnőttként csatlakozom valamilyen kórushoz, ám ez sosem valósult meg. Persze még nem lenne késő..

Szóval örülök, hogy Hanna is egy héten egyszer énekkari próbát tart néhány osztálytársával és a nagyobbakkal.

Zoltánnal és a két kicsivel természetesen ott voltunk időben az iskola dísztermében. Először az elsősök énekeltek el együtt néhány jól ismert karácsonyi dalt, majd őket követték a nagyobbak. Az egészben az volt a legjobb, hogy szemmel látható és füllel hallható volt az a fejlődés, amit a gyakorlás és az évek múlása eredményezett. Hogy Hanna is és mi is láthattuk hová és meddig fejlődhetnek a kicsik.
Hallhattunk kevésbé ismert műveket de a legjobban talán a 12. osztályos Kovács Benjamin saját szerzeménye tetszett, amelyet ő maga kísért zongorán. Bevallom ennél a résznél kicsordult a könnyem. Hanna az első sorban középen, csillogó szemmel figyelte Kati néni kezét és teljes átéléssel énekelt. Egyébként pedig szinte biztos vagyok benne, hogy az előbb említett fiatal fiúról pár év múlva még fogunk hallani, érdemes már most megjegyezni a nevét..
A fináléba besegített pár öregdiák is. Ez az összetartás, ez a lelkesedés nagyon meghatott. Tetszett az is, hogy minden alsós osztálynak egy nagyobb diák segített, hogy szinte anyáskodtak felettük. Ebben az iskolában a kicsik a nagyokkal szoros kapcsolatban vannak és valahogy eddig azt láttam, mindig kedvesen óvják őket, vigyáznak rájuk. Sokuk már most példakép, minta Hannának.





A koncert hivatalos vége után pedig nem hagyták abba az éneklést a nagyok, hanem a lépcsőre felállva folytatták azt az angol nyelven szóló dalt, ami radnótis diákról diákra száll és aminek nem tudom a címét, de majd igyekszem kideríteni.



A lélegzetem is elállt attól a lelkesedéstől, elhivatottságtól, ami az énekkar vezetőjéből áradt felénk. A dalok közötti szünetben mesélt terveiről és arról miért az adott dalokra esett a választás. Azt is elhatározta, hogy a Pécsi Kulturális Évad idején a Dóm téren a kórusok találkozója alkalmával előadott művet, a Te Deum-ot az ő diákjai is megtanulják majd és egyre többen és többen csatlakoznak majd hozzá, hiszen ez az ének valóban úgy szól magasztosan és úgy tölti el a hallgatóságot vagy a kórustagokat büszkeséggel ha igazán sok torokból zeng egyszerre.

2010. december 9.

Forró csoki Párizsban és itthon +1 recept





" Készítek neked egy igazi forró csokit!"
Aznap reggel ezt az üzenetet találta Hanna az adventi házikójában. Szíve szerint azonnal beváltotta volna a kupont, ám meggyőztem arról, hogy délután fogyassza inkább el az édes italt, mert az igazi forró csoki érzéshez a meghittség, a csönd és nyugalom szorosan hozzátartozik, márpedig nálunk nyomokban sem tartalmaz ilyesmit a reggel.

Délután aztán nekiláttam, hogy elkészítsem a finomságot, természetesen úgy, hogy a kicsiknek is és nekünk is jusson egy-egy adag, kisebb csészével. Amikor Zoltán beleivott, csak annyit mondott: Ágnesem, ez jobb, mint az Angelina-ban. Én pedig nagyon büszke voltam erre a bókra. Elmesélem miért.

Párizsban a Rue Rivolin, majdnem szemben a Louvre-val és közvetlenül egy luxus szálló mellett létezik egy kávézó, ahová érdemes egyszer az életben betérni és két finomságért leperkálni a nem kevés pénzt. Az egyik a Mont Blanc sütemény, a másik, ami engem sokkal jobban lázba hoz, a forró csokoládé, amely a L'Africain névre hallgat. A sűrű forró csoki, amit csodás porcelán csészébe tesznek elénk és amit amikor először megkóstoltam olyan érzésem volt, mintha egy pihe-puha folyékony bársony ment volna le a torkomon és amelyiknek az íze semmilyen érzéshez nem volt hasonlítható. Azt mondtam róla, hogy bárminél jobb..
Az Angelina a tehetősek törzshelye és mindig tele van amerikai turistával. Még a sorbaállás sem ritka. Nekünk nem lett a törzshelyünk de felejthetetlen élményt okozott az a csésze csoki.

Teljesen véletlenül fedeztem fel egy másik kávézót, egészen közel akkori lakásunkhoz, nevezetesen a Trocadérón. A Carette alig észrevehetően húzódott meg két nagyobb kávézó a Le Malakoff és a Kleber között. Ha viszont bementünk csupa csillogás, arany és patina fogadott bennünket. Amikor először jártam ott, hajszálvékony porcelán csészében adták a forró csokit, aminek íze vetekedett az Angelinában kóstolt változattal. Sőt. Megkockáztatom, hogy még annál is finomabb volt. Később megtudtam, hogy ennek a kávézónak is története sőt történelme van és a neve kötelez..










Aki nyomon követi a lábnyomokat az tudja, hogy nyáron már a gyerekekkel együtt visszatértünk imádott országunkba, a franciákhoz. Már a repülőn mondtam Zoltánnak, hogy egyetlen kérésem van csupán (persze lett még sok másik is), ez pedig nem más, minthogy a gyerekek is kóstolják meg a forró csokit ott a Carettben.
Sor is került rá. Zuhogott az eső, így kissé csatakosan léptünk be a kis kávézóba. Hanna előre ment és olyan határozottsággal tette mindezt kis vállkendőjében, mintha mindig is ez lett volna a törzshelye, mintha odavalósi lenne. Kedvesen fogadtak bennünket és mosolyogtak amikor mondtuk, hogy csak azt az isteni finom forró csokit jöttünk megkóstolni. Ezüstkancsóban és már kevésbé hajszálvékony de azért még mindig szép csészében tették elénk a finomságot. Zoltán meglepetésképpen rendelt pár szem macaront, azt a híres nevezetes, elegáns és divatos francia sütikét, aminek darabját bizonyos helyeken aranyárban mérik és amiről el kellett magyaráznom a lányoknak, hogy semmi köze a makarónihoz, sokkal inkább egy tradicionális, különböző színekben létező, mandula-lisztből készült édességhez. Az eredetihez hasonló süti házilag nehezen elkészíthető és Franciaországban először a Ladurée nevű cukrászdában készítettek még úgy 1830 körül. Ladurée féle macaront bárki vehet a Champs-Élysées-n feltéve hogy nem sajnálja a pénzt a száz féle ízű sütemény valamelyikére. Igaz, cserébe igazán csinos dobozba csomagolják őket majd szép papírzacskóba helyezik a dobozt, amivel büszkén villoghatunk a további séták alatt, sőt a zacskót el is tehetjük (ahogy én szoktam) és időnként elő is vehetjük, hogy visszaidézzük az ízét a legautentikusabb macaron-nak. Megjegyzem lehet, hogy bennem van a hiba, de a pékségekben kapható macaron íze nekem ugyanolyan, mint a méregdrága kávézókban, de biztos az én ízlelőbimbóim nem elég kifinomultak.



Szóval ilyen forró csokis élmények után én is igyekeztem valami nagyon jó receptet követni, nehogy csalódást okozzak Hannának és a többieknek. Tudtam, hogy a konyhafiók mélyén lapul egy már kipróbált forró csoki recept, így ezt követtem.



2dl tejszínt, egy csomag vaníliás cukorral és egy csipet sóval feltettem melegedni. Egy másik edényben két tábla jó minőségű fekete csokit egy csésze tejjel felolvasztottam. Amikor krémes lett, a tejszínes krémhez adtam a csokisat, felöntöttem további tejjel (kb. 8 dl),1 evőkanál barna cukorral. Jó alaposan megkevergettem habverővel és tettem bele őrölt fahéjat is. Tálaláskor igazi felvert tejszínhabbal és csokireszelékkel díszítettem.



Mind az ötünk csokibajszos lett..
És gyanítom, hogy az ünnepi készülődés alatt, akarácsonykor és azután is, ameddig a hideg tart, sűrűn hangzik el majd itthon, hogy "Madame! Egy forró csoki rendel!"
Én egyébként olcsón adom. Egy nagy puszi az ára.