RSS

2012. március 13.

Húsvétváró répák gurigából

Szándékosan nem hívom adventi naptárnak, hiszen a latin eredetű advent szó jelentése megérkezés (az Úr érkezése), eljövetel. A karácsonyra való előkészület ideje, kezdete pedig András naphoz (november 30.) legközelebb eső vasárnap. Nem vagyok biztos abban, hogy más ünnep várására is ildomos az advent kifejezést használni. Remélem valaki felvilágosít, én elbizonytalanodtam, így a Húsvétváró naptár elnevezés mellett maradtam. Minek kell? Mert a lányok nagyon várják már a tavaszi ünnepet és minden nap megkérdezik hányat kell aludni. Mert nekem is jó lesz látnom, mennyi időm van még a lakás húsvéti feldíszítéséhez, a locsolóváró sütik kitalálására és elkészítésére és mert a karácsonyi adventi naptárjainknak évek óta hatalémas sikere van a lányok körében és én minden egyes kis csomagbontás alkalmával ugyanúgy örülök az izgalmuknak, örömüknek, mint ők.
Idén viszont a hagyományokkal ellentétben csak egy garnitúrát készítettem. Találtam egy helyes, szalmával kitömött fadobozt, amiben valamikor valamilyen jófajta bor volt és én persze nem dobtam ki a dobozt. Ebbe ültettem bele a a répává alakított papír gurigákat.
Az alapötlet Mónitól származik. Amikor megmutatta otthonukban a művét, először fel kellett locsolnia, aztán pedig eltűrnie, hogy azt mondjam neki, ilyen nekünk is kell, ezt az ötletet magammal viszem. Nem volt ellene kifogása én meg szaladtam a papírboltba narancssárga és zöld krepp papírért. Guriga van itthon dögivel, hiszen kedvenc technikámhoz mindig jól jönnek. A formákkal azonban nem voltam maradéktalanul megelégedve, így annyit változtattam az eredetihez képest, hogy két oldalt benyomkodtam a hengereket, hogy valóban valami háromszög alakú répaformát alkossanak mind a tizenheten. Kiszámoltuk a lányokkal, hogy a nemzeti ünnepünk után, majd huszadikától húzhatják ki a szalmából a répákat, amelyek a jól bevált masszirózás, teadélután, közös sütés, kulturprogram, mozi utalványok mellett klasszikus rajzfilmek és mesék címeit is tartalmazzák, amelyeket tévé híján majd a laptopunkon keresztül nézhetnek meg a lányok.

2 megjegyzés:

Mónika írta...

Jók lettek!
Örülök, hogy elkészítetted!
Nálunk virágokhoz kapható, dekorációs agyaggolyókban állnak a répák, ezért kellett mindenképpen meghagynom az aljukat, mert különben felborultak volna...
Egyébként az is megfordult a fejemben, hogy egy tálcára helyezve, egyszerű homok "földön" ülnek majd a répák, de a macskák miatt, ezt az ötletet gyorsan elvetettem...
:)))

Minden lében 4 kanál írta...

Jó vagy Ági!!!

Glória