A történet nem olyan érdekes, de azért mégis lejegyzem, hogy majd évek múlva is tudjuk, hogy Hanna kisujja egy ártatlannak tűnő kidobós játék alatt eltört. Persze amikor a keményre fújt pöttyös labdát Hanna éppen próbálta kivédeni és az a kisujjára olyan szerencsétlenül esett, hogy azon nyomban egy reccsenést is hallhattak a körülötte lévők, még senki nem gondolta, hogy komoly a sérülés. Hanna úgy mesélte, hogy egy határozott mozdulattal visszahajlította a megfelelő helyre, majd megmutatta a testnevelés tanárnak, aki megnyomogatta majd kiküldte az addigra már erősen szipákoló Hannát, hogy tegye hideg víz alá a sérült testrészt. Amikor visszatért a lehűtött ujjacskával, újra beállt játszani, bár nem önként. Ekkor érkezett a második ütés és egy újabb reccsenés. Amikor délután az aulában megláttam Hanna zsebkendőbe csavart kisujját és megvizsgáltam közelebbről, csak azt láttam, hogy meglehetősen duzzadt és a színe sem az az egészséges rózsaszínű volt, inkább lilás árnyalatban játszott. Gondolkodtunk, hogy mennyire kell komolyan venni a sérülést, mozgattuk, nyomogattuk, aztán úgy döntöttük jobb ha a négy napos pihenőnap elé nyugodtan tekintünk vagyis irány a Bethesda, ahol biztosak voltunk benne, hogy hosszú várakozóidőre kell számítanunk, de pont akkor rá is értünk. Így aztán nagyon sokat beszélgettünk Hannával kettesben, amire óriási szükségünk is volt és aminek konklúziója az volt, hogy ideje szülinapi kívánságának eleget tenni végre.. Aztán még az is jó volt a rosszban, hogy mindez a bal kisujjával esett meg és nem az íráshoz elengedhetetlen jobb kezével. Hannát borzaztóan érdekelte eközben a röntgen működési elve és alig várta, hogy sorra kerülhessen. Ott aztán készítettek két felvételt a csámpás ujjacskáról, majd újra várakozás következett. Mire mi következtünk, Zoltán is befutott ujjra újra. A röntgenfelvétel addigra már az orvos monitorján mutatta az egyértelműen látható törést azon az icurka-picurka ujjon. Hanna gyönyörködött benne, aztán mire észbe kapott már tették is rá a sínt és a buci kötést. Testnevelés és néptánc alól felmentést kapott. Nem volt szomorú. Érdekes, mert a zongora csak otthon jutott eszünkbe. Vicces kedvében volt, azért azonnal leült a hangszeréhez és játszani kezdte a szamárindulót meg a többi kívülről tudott darabot. Most az egyszer nem számított, hogy helyes ujjrendben játszik vagy sem. Csütörtökön, az iskolai népdalverseny döntő előtt kell visszamennünk kötözésre. Nekem úgy tűnik máris összeforrt, hiszen a tavaszias hétvégét biciklizéssel és intenzív mozgással töltötte ő is. Nem volt hajlandó felkötni a karját háromszög alakú kendővel sem és ha nem szólok rá, bekötött ujjal mászókázik. Ezek után nem tudom miért is van felmentése testnevelés alól. Az első (és remélem utolsó) törés érdekessége aztán lassan nyűggé, teherré vált Hanna számára, és unja már, hogy mindenkinek el kell mesélnie, hogy igen, el van törve a kisujja, nem gipszben van hanem sínben és egy szerencsétlenül dobott és el nem kapott labda okozta a sérülést, ami egyáltalán nem fáj már. Most azon gondolkodom, hogy nem kívántam -e véletlenül dolgozatírás előtt Hannának kéz és lábtörést reggel. Ma elmagyarázom neki a mondás eredetét. Leírom, hátha valaki nem tudná: Régi babona, hogy ha valakinek előre jót kívánsz, akkor azzal szerencsétlenséget hozol rá (a fordítottja teljesül, mert elkiabálod a jót), ezért inkább a rosszat kívánták az emberek, hogy attól óvják meg azt, akinek kívánják. A kéz és lábtörés a német "Hals-und Beinbruch!" fordítása. Marhaság! Sosem voltam babonás!