Lassan egy éve élünk tévé nélkül és meg kell,hogy mondjam igen jól megvagyunk nélküle. Kibírtuk, pedig féltem, hogy télen, amikor hamarabb sötétedik és nincs kedve az embernek kimozdulni a jó puha, meleg fészkéből otthonból, majd jön a kísértés és szenvedni fogunk a tévéműsorok hiányától. Győztünk! Nem hiányzik hétköznap és nem kell hétvégén se. Ha a lányok Kockásfülű nyúlra, Pom-Pomra, Nils Holgersonra, Csip-Csup csodákra, Frakkra, Mézgáékra, Pitykére vagy Tom és Jerryre vágynak azért megkapják, hála a laptopnak és anyukámnál is nézhetik a mesecsatornát ha éppen ahhoz van kedvük. A Megasztár az egyetlen műsor, amit családilag a nagy franciaágyon nézünk meg másnap, reklámok nélkül a laptopról. Persze a végére, legtöbbször Hanna, Eszter és Noémi is elalszik, mi meg vihetjük át a sózsákokat saját ágyukba. Azért nem unatkozunk esténként. Vacsora után mostanában sietünk a nappaliba, ahol Zoltánnal elfoglaljuk helyünket a páholyban. Bérletünk van a három nővér előadására ugyanis, amit nem mulasztanánk el a világ minden kincséért sem. A bemutatót időnként próbák előzik meg, de gyakran improvizálnak a művésznők. Mindig más a konferanszié, de mindig ugyanazt mondják, vagyis, hogy előadás közben tilos beszélgetni, enni, inni, videofelvételt készíteni, telefonálni, csókolózni és aki megsérti az előírásokat, azt pénzbírsággal büntetik. Általában fényképezni sem szabad, ám én legutóbb áthágtam a szabályokat és titokban készítettem pár képet az esti revü műsorról, amely úgy zajlik, hogy egyenként és egymás után valamilyen zeneszámra táncikálnak, tornáznak, balettoznak, énekelnek, verselnek, egyszóval SZÓRAKOZTATANAK. Persze súlyos bírságot akartak kiszabni rám, ám megbeszéltem, hogy fotójegyet a legtöbb múzeumban lehet váltani és a fotóriporterek engedéllyel fényképezhetnek is- essen már meg a szívük rajtam. Megengedték, így legálisan fotózhattam már a spárgákat, lábemeléseket. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy időnként ezek az estek sírásba torkollnak, aminek oka legtöbször az, hogy valamelyikük még további műsorszámmal szórakoztatna bennünket, amely törekvést a nézők (azaz mi), nem tudunk tolerálni, hiszen tudjuk, hogy a művésznőknek másnap civilben, iskolai és óvodai kötelezettségüknek is eleget kell tenniük. Én pedig annyira, de annyira örülök, hogy mi nem Hannah Montanat, hanem Hanna Vajdát és testvéreit nézzük, de azt őket aztán rogyásig.