Mielőtt folytatnám a gyerekparadicsomról szóló beszámolót, le kell írnom, hogy Noémi tegnap, egyedül, kapaszkodás nélkül felállt. Egy kicsit a rémálmom teljesült be, azaz nem én láttam, hanem Vivien a babysitter, amikor pancsoltatta őket a kertben. Én ezúttal igazoltan voltam távol, ugyanis 6. házassági évfordulónkat ünnepeltük Zoltánnal, amolyan csavarogjunk egyet a városban csak mi ketten, együnk egy klassz helyen és fűszerezzük meg az egészet egy kis kulturális programmal is módon.
Szóval Noémi felállt, állva maradt, majd ahogyan az lenni szokott letottyant. Szerencsére a produkcióját egyszer hajlandó volt nekem is bemutatni, így már nem érzem azt, hogy kikaparnám a szemét szegény Viviennek. Így jár, aki nem bír el segítség nélkül 3 gyerekkel..
További híreim, hogy Eszterem, szinte egyidőben azzal, hogy felállt (ő még kapaszkodva), megunta az egyébként villámgyors kúszást és szabályos négykézláb mászásba kezdett. Nem találok szavakat, amivel leírhatnám mennyire vidám és ugyanakkor megható látvány, amikor a a nappaliban ketten, egymással szinte versengve másznak a kislányok, hogy aztán valami rosszaságot eszeljenek ki ...
Néha én is beszállok harmadiknak de be kell, hogy lássam az én térdeim már nem bírják az extra megterhelést, így sajnos mindig alul maradok a versenyben. Alig várom a futóversenyt!