RSS

2007. október 26.

Mamma Mía


Feltöltődtünk, kikapcsolódtunk ismét és még most is a nagysikerű musical, a Mamma Mía, Abba slágereit dúdoljuk Zoltánnal, amit a Sportarénában volt szerencsénk megnézni, hála fáradhatatlan babysitterünknek és Hannának, aki csak annyit kért indulás előtt, hogy meséljem el miről szól a darab és legyek szíves el is énekelni vagy legalább eldúdolni belőle egy két részletet.
Mostanra viszont kielégítettem kíváncsiságát, mert köszönet kedves barátnémnak, azóta itthon is élvezhetem a megunhatatlan örökzöld dalokat. Persze ezúttal valamelyik gyereket pörgetve, táncoltatva, szépen sorban, ami nem kis teljesítmény ha figyelembe vesszük a türelmetlenkedők nyafizását vagy éppen lábamba kapaszkodását. Ideje volt Gryllus Vilmos és a 100 folk Celsiust valami másra felcserélni, ha nem is örökre de addig mindenképpen, amíg a musical hatása alatt állok. A zene az egyébként is nagyon kell, főleg most, hogy borongósabb napok következnek. Noémi az első taktus után táncikálni és dudorászni kezd, Eszter magasra nyújtja kis kezeit, hogy kapjam fel és ropjam vele. Hanna is bekapcsolódik és szigorúan vagy inkább testvériesen, mindenesetre igazságosan beosztva mindhármukat megpörgetem. ..
Nagyon kellenek az ilyen esti kimenők, mert a következő napokra erőt ad. Ki is néztem a következő programot... meg az azt követőt Hannának és az azutánit az egész családnak és még egy másikat....

0 megjegyzés: