Mielőtt válaszolnék a kérdésre, visszatérek egy pár mondat erejéig a Mamma Mía musicelen ránk törő érzésekről. A történet egy esküvő előkészületeiről szól, mindenféle csűrcsavarral. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy potyogó könnyekkel hallgattam végig azt a dalt, amikor az édesanya, kislány felcseperedéséről énekelt és még nehezebben tartottam vissza sírásomat, amikor a fehér ruhás jelenet következett. Zoltánnal összesúgtunk. Én csak annyit mondtam, hogy nekünk 3 lányunk esküvőjét kell majd fegyelmezetten végigülnünk és már most elolvasok minden praktikát, ami arról szól, hogy hogyan éljük túl zokogás nélkül lányunk nagy napját,...mégiscsak esküvőn leszünk majd úgy, remélem huszonpár év múlva és mégiscsak örömszülők és nem bánatszülők leszünk. Zoltánnak csak annyi kommentje volt az egészhez, hogy neki meg kell tanulnia elviselni lánya választottjának létét és meg kell tudni állni, hogy ne fojtsa meg nemes egyszerűséggel.

No de térjünk vissza a címhez, azaz, hogy mit lehet csinálni egy esős délután. Hát halloween tököt faragni. Éppúgy, mint tavaly és hasonlóan, ahogyan azt Zoltán gyerekkorában láthatta amerikai élete során. Nagyon autentikus lett valóban és meg is jegyezte, hogy lám-lám tanult valamit életének ama meghatározó szakaszában.
A tökfaragás előtt azonban megcsörrent a telefonunk és kedves barátaink hangja csengett a vonal túlsó végén, ugyanazzal a dilemmával..azaz mit lehet csinálni egy esős napon... Hát átjönni hozzánk, közösen ebédet főzni aztán felfalni mindent, gyerekeknek diót törni, esőben cukrászdába menni és Hanna és Balázs barátságát ápolni. No és itt jön be a képbe ismét a bejegyzésem elején említett gondolatsor.. a szerelem, az esküvő. Bolond anyák, bolond, előreszaladó képzelete. No de mi másra is gondoljak, amikor már-már úgy viselkednek, mint a házaspárok. Bújnak, veszekednek, kibékülnek, puszilkodnak, együtt játszanak.
Bárhogy lesz is, érdekes érzés 3 lányos anyának lenni. A 3 lányos apás érzésről is kaptam némi ízelítőt Zoltánomtól de azokból most inkább nem idéznék. Éljenek az igaz, őszinte barátságok. Heni, Laci és persze Bazsa..meg a kis Réka, köszönjük, hogy ti ilyenek vagytok!