RSS

2007. augusztus 30.

Középsős lesz


Visszatértünk a szürkébb hétköznapokba, Hanna ismét oviba jár, igaz, az összevont csoportra való tekintettel nem alszik ott, inkább itthon szundít hatalmasakat, ami valljuk be mindkettőnknek aranyat ér. Hannát egyébként nem riasztja el sem az összevont csoport sem az idegen óvónéni jelenléte. Tudom, sok gyereknek ez traumát okoz, nem szívesen jár oviba, amíg nem a megszokott gyerekeket, nevelőket látja maga körül. Hát Hanna kivétel. Először is, büszkén meséli, hogy bizony neki van nagycsoportos barátnője, akik rendszerint göndör fürtjeit próbálják ráncba szedni fodrászos játék keretében. Aztán néhány napja egy nagycsoportos fiú barátot is emleget, aki állítólag nagyon kedveli őt...khmm khmm Persze az összevont csoportban azért ott vannak a régi jól megszokott arcok is, csakhát nem mindenkié.
Mit ne mondjak..dagad a májam a büszkeségtől, amikor idegen óvónénik belesúgják a fülembe, halkan, mert azért ilyet nem szbadna talán mondani, legalábbis úgy, hogy más mis meghallja, hogy "Anyuka..imádnivaló ez a kislány. Minden gyereknek ilyennek kéne lenni," vagy a legfrissebb fülbesúgásom " Annyira aranyos, értelmes kislány Hanna..komolyan mondom hazaviszem.."
Hazafelé vezető úton aztán próbálom kifaggatni Hannát mit játszott, tett vagy mondott aznap, amivel kiérdemelte ezeket a hatalmas bókokat és amiről persze ő semmit se tud, nehogy elbízza magát. Már leszoktam róla, hogy feltegyem azt az ostoba kérdést, hogy "Mi volt az ebéd?", mert igazán nem fontos , de késő...Hanna már magától meséli és még azt is megosztja velem, hogy hányszor kért repetát. Ezek után a hazasétálós, csacsogós percek után sajnálom (de csakis ekkor), hogy ilyen nagyon közel van az óvoda házunkhoz.
Szóval így készül Hanna a középső csoportos létre, ha tehetné már iskolába menne és gyakran azt is megkérdezi, hogy mikor lesz végre felnőtt, aminek én cseppet sem örülök, mert azonnal arra gondolok, hogy valami vagy valaki miatt nem tetszik a gyerekkora de még idejében kiderül a turpisság és megtudom, csak azért várja, mert akkor ihatna kólát és rághatna rágót. Lehet, időnként adok neki ebből a két tiltólistán lévő élelmiszerből, csak azért, hogy még sokáig, sokáig, sokáig maradjon kislány, akit aztán még az óvónénik is legszívesebben hazavinnének magukkal.

2007. augusztus 27.

Köszi nektek, olvasók!


Azt a mindenit! Ugyan nem verseny, mégis örömmel látom, hogy újabb helyet ugrott előre naplóm. Felmerül bennem a kérdés, ugyan kik azok akik miatt a 2. legolvasottabb blogok között tudhatom, Hanna és az ikrek követendő lábnyomait?
Persze vannak rokonok (sajnos nem sokan), barátok (szerencsére sokan) és ismerősök, akik rendszeres olvasóim. Eredetileg nekik készültek bejegyzéseim, mert így egyszerűbbnek találtam válaszolni a "Hogy van a kis (majd nagy) család?" kérdésre.
Azóta tudom , már sokkal többen olvassák és bevallom büszkeséggel tölt el, hogy kíváncsiak vagytok a folytatásra.

Most arra szeretnélek kérni Téged kedves olvasó, hogy fedd fel kilétedet, írd alá, amolyan vendégkönyv módjára, -ahogyan a múzeumokban, kiállításokon szokták a kijárat mellett elhelyezett nagy könyvbe- nevedet. Csak itt a hozzászólásoknál teheted meg. Akár becenévvel, akár csak egy monogrammal. Megteszed?

A fő attrakció


Nyaralásunk illetve a hotel fénypontja kétségtelenül az óriáscsúszda volt, van akiket csak ez az élmény vonz ide a parkba. Hanna, aki ugye két és fél évesen már hullámvasutazott apukájával, igaz a tudtom nélkül...persze ettől sem ijedt meg. Azt vettük észre Zoltánnal, hogy Hanna nem az a durrbeleazonnal típus, hanem szereti előbb megfigyelni, majd lassan kpróbálni a dolgokat, jelen esetben a számtalan féle csúszdát, utána viszont sorrendet állít fel, kedvenceket nevez meg és ekkortól viszont nincs megállás, pihenés.
Be kell vallanom, engem nem igazén vonz az efféle vizi vidámpark, nem vagyok egy vízitündér a szónak abban az értelmében, hogy nem tudok jól úszni, attól meg egyenesen irtózom ha a fejem a víz alá kerül, ne adj isten az orromba, szemembe is jut belőle. Csak remélem, hogy Hanna ebben (is) jócskán lepipál és magabiztos úszóvá válik. Dédelgetett álmom, hogy esetleg szinkronúszó sellő legyen de persze majd eldönti maga milyen sportot választ, van még egy kis időnk addig. Mindenesetre most épül közvetlenül óvodája mellett egy vadonatúj uszoda, azt hiszem ez némileg megkönnyíti majd a dolgunkat.
Szóval, visszatérve a félelmetes csúszdákhoz, Hanna a sárgán úgy 50X biztosan lecsúszott Zoltán ölében, tekintve,hogy 6 évesnél fiatalabb csak így utazhat az először sötét, majd igazán ötletesen csillagokat, fénylő pontokat mutató, majd világos tetejű csúszdán. És hogy én honnan tudom mindezt, mármint azt, hogy milyen élmény ez? Hát onnan, hogy becsületből és Hanna unszolásának engedve, utolsó nap lecsusszantam én is. Hát igen..elég is volt ennyiszer. Mégis megtettem, mert már furcsán éreztem magam, amint Hanna hangosan, mindenki füle hallatára, úgy fél óránként azt mondta " De anyaaaa, nem kell félni, igazán jó móka, tényleg nagyon jóóóóóó..naaaaaa csússzál le te is. Megtettem, remélem nőttem lányom és férjem szemében.
Sajnos, most csak ennyit engedtek írni a kislányok, hamarosan jövök.
Jut eszembe..észrevettem magamon, hogy állandóan többesszámban beszélek, kérdezek azokról a gyerekekről isl, akiknek nincs ikertestvérük...egyszerűen természetes lett a nem természetes.

2007. augusztus 25.

Haladunk


Mielőtt folytatnám a gyerekparadicsomról szóló beszámolót, le kell írnom, hogy Noémi tegnap, egyedül, kapaszkodás nélkül felállt. Egy kicsit a rémálmom teljesült be, azaz nem én láttam, hanem Vivien a babysitter, amikor pancsoltatta őket a kertben. Én ezúttal igazoltan voltam távol, ugyanis 6. házassági évfordulónkat ünnepeltük Zoltánnal, amolyan csavarogjunk egyet a városban csak mi ketten, együnk egy klassz helyen és fűszerezzük meg az egészet egy kis kulturális programmal is módon.
Szóval Noémi felállt, állva maradt, majd ahogyan az lenni szokott letottyant. Szerencsére a produkcióját egyszer hajlandó volt nekem is bemutatni, így már nem érzem azt, hogy kikaparnám a szemét szegény Viviennek. Így jár, aki nem bír el segítség nélkül 3 gyerekkel..
További híreim, hogy Eszterem, szinte egyidőben azzal, hogy felállt (ő még kapaszkodva), megunta az egyébként villámgyors kúszást és szabályos négykézláb mászásba kezdett. Nem találok szavakat, amivel leírhatnám mennyire vidám és ugyanakkor megható látvány, amikor a a nappaliban ketten, egymással szinte versengve másznak a kislányok, hogy aztán valami rosszaságot eszeljenek ki ...
Néha én is beszállok harmadiknak de be kell, hogy lássam az én térdeim már nem bírják az extra megterhelést, így sajnos mindig alul maradok a versenyben. Alig várom a futóversenyt!

2007. augusztus 23.

Sokk


Korábban úgy gondoltuk, hogy a gyerekbarát szállásokkal az a baj, hogy túl sok a gyerek. Hogy elég az embernek a sajátja, nem akarjuk nyaralás, pihenés alatt a mások nyávogását, hisztijét, nevelését hallani. Ezért aztán kicsit aggódva érkeztünk a recepcióra, ahol azonban valahogy elszállt minden rossz gondolatunk. Iker babakocsit katunk, hogy ne a sajátunkat koptassuk, meg azért is, mert ezekkel a kincstári darabokkal valahogy kényelmesebb a hatalmas medencekomplexumok közötti helyváltoztatás. Vízforralót, cumisüveg melegítőt, majd három táska fürdőlepedő és gyermek ill baba köntöst nyomtak kezünkbe és teljesen elaléltunk attól a hihetetlen barátságos és kedves fogadtatástól, amiben rögtön az első 10 perceben részesültünk. Szobánk nem kis mérete és a berendezés láttán ismét extázisban törtünk ki. Szó szerint egyébként, mert Hanna olyan felfokozott izgalmi állapotba került, hogy alig bírtunk vele. Én pedig a szokásos "első nap a nyaralásból traumán" estem át, azaz ilyenkor egy kicsit elveszítem gondolkodóképességemet a számtalan lehetőségtől a sok változástól és szeretnék mindent azonnal kipróbálni és mindenhová azonnal elmenni de előtte persze kötelezettségeim vannak, um. kipakolás, tisztábatevés, átöltöztetés, amit ebben az esetben valahogy kevésbé fegyelmezetten fogadok el. Azt érzem kevés lesz ennyi idő, hogy kiaknázzuk a hotel páratlan lehetőségeit és Zoltánra hagyatkozom, aki viszont józan marad és egy pillnat alatt ura a helyzetnek és kész programtervvel rukkol elő, ahogyan az szokott lenni, első körben a "fedezzük fel a hotelt és környezetét" cíművel.
Sajnos, ahogy a felfedező körút alatt szembesülök a babajátszóval, a babakonyhával, a játszóterekkel, a játékokkal, a medencékkel, a csúszdákkal, a konditeremmel és s ok programmal, méginkább azon kapom magam, hogy megint ide oda kapnék. Nekem kell minimum egy nap arra, hogy az idegen, ingergazdag környezetben kialakítsam a babáknak is megfelelő ritmust, menetrendet. Amint elérkezett ez az időszak én ki tudtam kapcsolódni. Túlzás lenne azt állítani, hogy kipihentem magam, de istenien éreztük magunkat a kényeztető medencékben és pár fejezetet el tudtamolvasni kedvenc könyvemből, merthogy még időben kiraktam a bőröndből a testvérféltékenységről szólót, mondván, hogy csakazértsem ilyen témájú könyvet viszak magammal.
Az ingyenes babysitter szolgáltatást is igen gyakran vettem igénybe, először kis lelkiismeretfurdalással, aztán még nagyobbal, miután egy monoklival gazdagabban kaptam vissza Eszteremet, végül egészen könnyedén, mivel egy magyar babysitterrel összebarátkoztam és ettől valahogy kölcsönös volt a bizalom. Szolgáltatásuknak köszönhetően az egyedülállóan gazdag vacsoraválasztékot nem kutyafuttában kóstolhattam végig hanem szépen komótosan. Nem is emlékszem utoljára mikor ettem ilyen nyugodtan....meg persze ennyit..

Utazás a gyerekparadicsomba


Hosszas keresgélés után döntöttünk úgy, hogy a magyar határhoz igencsak közeli Sonnentherm Parkot választjuk úticélunknak, mivel, aki csak egy kicsit is jártas a bababarát hotelek világában, egyből ezt ajánlotta. Végülis a honlapjuk nagyon meggyőző volt, több napig tartott, míg az összes szolgáltatásukat végigolvastam és már akkor is illetve az autóút alatt is csak egyvalami, egy elkülönített medencerészük zakatolt a fejemben, ez pedig nem más, mint az un. Silent Dom, azaz egy olyan fürdőrész, ahová 1. 14 éven aluli be se teheti a lábát, 2,.még levegőt is csak csendben szabad venni és úszni is csak lágyan, finoman, halkan lehet, 3. tele van kényelmes nyugággyal ahol végre elolvashatjuk a gyerekek születése előtt vásárolt és azóta érintetlenül hagyott könyveket.
De nem szeretnék a dolgok elébe menni, hiszen kronológiai sorrendben mégcsak az utazásnál tartunk, ami tulajdonképpen Hanna kétpercenkénti "Mikor érünk oda?" és "Sokat megyünk még?" kérdéseit leszámítva zökkenőmentesen zajlott le. Az előre betervezett pisilés, etetés és kávézós szünet után hamar megérkeztünk az osztrák kisvárosba, aminek nevét nemhogy kiejteni de leírni sem tudnám most de nem is ez a lényeg, hanem a Sonnentherm szó. Azért azt még leírom, mielőtt a szállásról kezdenék dicshimnuszokat zengeni, hogy a nyávogásmentes útért nagyrészt én felelek, merthogy előre bekészítettem egy halom játékot és jobbnál jobb gyerek- ill.babazenét figyelemelterelés gyanánt. Nagy tapsot kérek.
Jut eszembe, igencsak kikerekedett az emberek szeme, amikor végignézték hogyan szedünk ki négy gyereket az autóból. Valahogy igyekszem ilyenkor olyan testtartást és arcot mutatni, hogy ez nekem meg se kottyan..pedig aki közelebbről ismer tudja, hogy egy kicsit igen..
Ezúton ajánlom figyelmetekbe ovis barátnőm blogját, aki azóta sorstársam lett sőt még annál is több..szóval Négy a lány címmel igazán szórakoztató naplót ír és mint a címéből kiderül , ő nemcsak pár napig négy gyerekes anya.
folyt. köv.

Fordult a kocka


Felejtse el bárki, aki korábban azt olvasta naplómban, hogy Noémivel lesz még sok gondom, dolgom, ő a kisördög a két lány közül és Eszter a jó baba. Fordult a kocka. Noémi, bújós, hosszan és nyugodtan eljátszadozó, érdeklődő és az éjszakákat VÉGIGALVÓ baba. Eszterem ellenben nyughatatlan, kiabálós, pörölős, fülsüketítően hangosan síró, nyávogó, éjszaka csak símogatások és más extra szolgáltatások közepette elaludni bíró, testvéreit és engem felébresztő kislány lett.
Most, hogy ő is álldogál és hiper sebességel mászik, eszméletlen jó kondiban kell lennem, hogy mindkettőjük után rohanjak ha kell és elkerüljük az olyan kis malőröket,mint a hanyattesés, fejbeverés, hajhúzás, lerántás, megrántás, leesés, felmenés, kiesés, lenyelés és sorolhatnám. Nehezek lettek, Noémi 10 kg, Eszter pedig majdnem ugyanennyi. No most képzeljétek csak el milyen jó erőnlét kell ahhoz, hogy ezeket a kis bajkeverőket naponta többször beemeljem, felemeljem, kivegyem, beültessem, befektessem...Üzenem a sztárocskáknak, hogy személyi edző helyett alkalmazzanak ikerbabákat ha lehet két szintes, lépcsős házban.
A képen, nyaralásunk egyik pillanata látható. A következő fejezetben erről írok..

2007. augusztus 15.

Áll a baba áll..


Vasaló be van dugva, bőröndök félig vannak csak bepakolva, kislányok küzdenek az elalvással de itt vagyok, hogy jelentsem a csaknem három napos hírt, hogy Eszterem is felállt. Feláll a kiságyban az asztalnál, a járókában. Minden egyes fejlődési szakaszból kettőt kapok, ráadásul nem is egyszerre. Kétszer örülhetek az első mosolynak, az első szónak, az első lépéseknek. Tudom, már írtam ezt...
Szóval haladunk.
További hír, hogy Hanna megkapta az áhított biciklijét, mivel tényleg nagyon igyekezett jól viselkedni és megszerezni a tíz kisvirágot. Azt hiszem a bicikligyárak legcsajosabb kerékpárját tekerheti Hanna. Rózsaszínű, virágos kiskosáral az elején és csillogó szalagocskákal, amiknek egyetlen feladata az , hogy a sebességtől szálljanak. Hannának ez nem volt elég, megláttuk és együtt bele is szerettünk egy játékbaba bicikliülésbe, amit persze fel is kellett szerelni Zoltánnak azonnal. Így aztán Hanna babástól biciklizik, szigorúan bukósisakban. Szerencsére nem kellett sokáig győzködni, hogy hordja a sisakot és csak remélem,hogy ugyanolyan természetes ez neki, mint ahogyan az autóban a biztonsági őv használata.Most pedig folytatom a csomagolást, merthogy utazunk. Négy gyerekkel, mivel velünk tart Kristóf is, Hanna Bostonban élő unokatestvére, aki ugyan már kész kis felnőtt a maga 13 évével de akkor is. Furcsa lesz egy időre négy gyerekes anyukának éreznem magam.
Cél, Ausztria egyik igen kedvelt gyerekparadicsoma, a Sonnenterm hotel. Majd mesélek.

2007. augusztus 9.

Ha roszz napom(d) van..


Mielőtt bárki azt hinné, hogy én sosem érzem azt, hogy a tűrőképességem, állóképességem és egyáltalán anyaképességem határán vagyok, elárulom, hogy igenis vannak ilyen napok. A mai is ilyen, így most, hogy végre csend lett a házban, bemásolom egyik írásomat, amit ugyan eredetileg nem ide szántam, mindenesetre nyugtatóan hat remélem elsősorban Rám, másodsorban bárkire, aki elfáradt és elege van egy kicsit..úgy 15 percre.

******************************************************************

Vannak fáradt napjaim. Amikor inkább hasonlítok egy háztartási robotra, egy felhúzható gyerekfelügyelőre és nem egy példás anyukára, mintafeleségre. Előfordul, hogy a gyereksírást fülszaggató szirénának vagy nyávogásnak hallom és van, hogy nem a világ legszebb szavának hallom kislányom szájából az Anyu szót. Vannak esték, amikor a fáradság miatt csalok a mesében és lerövidítem, igaz most már könnyen kiderül a turpisság...
Leülök a fotelbe és felteszem a kérdést:
Vajon mi a családi harmónia? Mást jelent neked és mást nekem. Nekem az, amikor nem a vekker csörgésére ébredek, hanem ikerlányaim gügyögésére vagy kiscsoportos lányom fészkelődésére, ahogy éppen kitúr az ágyamból. A közös reggelik, még akkor is ha néha sietősre is sikerednek. Nem számít. Lényeg, hogy együtt vagyunk.

Hanna lányunk reggeli alatt végig csicsereg. Ilyenkor mi egymásra nézünk férjemmel és tudjuk a kacsintásunk azt jelenti "Szorozd meg hárommal!" Ha szóhoz hagy jutni bennünket is, elmondjuk milyen napra számítunk és még az aznap délutáni vagy esti program terve is szóba kerülhet. Legtöbbször ez már csak a vajas kenyér utolsó falatjával teli szájjal.
Harmónia van akkor is, ha van idő a leheletemmel bepárásított szélvédőre csigát vagy kívánság szerint más kedvenc figurát rajzolnom óvodába indulás előtt. Vagy hálóingben és papucsban puszit adni lányom arcára és férjem szájára. Csuda jó napokon beugrom a csomagtartóba és a szomszédok nagy örömére csak az utcán, kiállás után jövök elő onnan. Hanna hangosan kacag ilyenkor. Ha van időnk és kedvünk bohóckodni, megnevettetni a másikat, akkor nagy baj nem lehet aznap. És várom a holnapot..

2007. augusztus 2.

Balázs, az igazi barát


Hanna életében jönnek-mennek a gyerekismerősök. Bölcsődés korában is szert tett egy két barátnőre, akiknek a nevét , itthon sűrűn emlegette és akikről aztán már többet nem hallottam. Vannak az óvodában is kedvenc játszópajtásai és barátaink gyerekeire is szeretettel gondol. Az internetes barátnőim kisgyerekeivel együtt nőtt fel, egy-egy találkozón játszott is velük, az ő nevüket is megemlíti.
Az igazi, nagybetűs és remélem sokáig tartó BARÁT azonban ne más, mint Balázs. Igen, történetesen egy kisfiú az, akivel a legszívesebben találkozik, játszik és egyelőre fürdik is. A történet egyszerű. Henivel, Balázs anyukájával szomszédok voltunk a társasházban, amit azóta mindketten otthagytunk. Szinte egyszerre lettünk pocakosak, együtt éltük meg a terhesség akkor még ismeretlen pillanatait (azóta neki is lett egy kislánya és ugye nekem is kettő..) együtt izgultunk, nevettünk és sírtunk. Balázs októberben született, Hanna decemberben, így még azt is elmondhatom, hogy Heni egy kicsit kitaposta az utat előttem. No de nem magunkról akarok írni, bár erről is lenne mit, pl. a közös kávézásokat amiket oázisként éltünk meg a gyereksírás és gyereknevelés mellett. Inkább Balázsról írok, aki együtt cseperedett Hannával és valóban reméltük, hogy jó barátokká válnak. Öröm látni őket, ahogy megölelik, megpuszilják egymást amikor találkoznak. Vagy a hosszas búcsúzkodásukat, ami már már megható. Mint a kis felnőttek. Persze vannak viták is köztük de hihetelen édes ilyenkor is a kibékülésük a bocsánatkérésük. Mosolyogva és néha könnybe lábadt szemmel nézzük őket Henivel és alig várjuk, hogy elérjék azt a kort, amikor beírathatjuk őket a tánciskolába, hiszen erről álmodunk azóta, amióta az első lépéseiket tették meg gyerekeink.

2007. augusztus 1.

Hanna jó akar lenni..


..és tulajdonképpen az is. Nincsenek egetverő hisztirohamai (vagy csak ritkán), udvarias, segítőkész, igaz kicsit rendetlen de remélem, hogy ez nem nevelési hiba, hanem életkori sajátosság. A következő sorokban azt írom le, hogyan ösztönzöm Hannát méginkább a helyes úton való járásra. Lehet, sokaknak furcsa lesz módszerem pedig nem saját ötlet. Olvastam róla szakkönyvben és láttam is hasonló megoldásokat családoknál, ezeket alakítottam aztán saját szánk íze szerint. Ez pedig a virággyűjtögetés. Azt már korábban írtam, hogy Hannában nagy a tanulásvágy, szereti a feladatokat és az egész iskolai légkört, amiről persze csak fogalmai vannak.
Saját magam szerettem volna készíteni egy jókora táblázatot de az egyik boltban megláttam az ideálisat, így aztán megúsztam a rajzolást, ragasztást, amiben amúgy sem vagyok egy nagy bajnok. Virágos matricákat már régen beszereztük, pontosabban, Vivien, a szuper kreatív babysitter szerezte be. Zoltán felerősítette a hét napjait mutató táblát a konyha, illetve étkező egyik jól látható részére , így nekem jutott a legkönnyebb - vagy talán legnehezebb -, mindenesetre megtisztelő feladat, eldönteni a nap végén, hogy Hanna érdemel -e virágmatricát aznapra vagy viselkedése, rosszasága miatt nem.
Pár napja kezdtük el de máris érezni, hogy Hanna borzasztó komolyan veszi a dolgot és valahogy kevesebbszer kell szólnom, hogy vegyen cipőt ha a kőre lép, kezdjen öltözni, egyen szépen és sorolhatnám. Persze nem terrorizáljuk Hannát a virágokkal, inkább ösztönözzük vele, merthogy tétje is van a virággyűjtésnek. Tíz után egy meglepetést kap, kérhet valami apróságot vagy éppen rég áhított játékot. Amikor kitaláltam, azt gondoltam 10 virág nehezen gyűlik össze de be kellett látnom Hanna nagyon igyekszik és az apró csintalanságok, huncutságok mellett igazán együttműködő majdnem 4 éves és majdnem középső csoportos kislány. Én meg ismét büszke vagyok rá.
Aztán,hogy ez a módszer mennyire elfogadható egy pszichológus vagy pedagógus szemében az más kérdés. Nekünk úgy tűnik bevált.

Ikertalálkozón voltunk


A program előtti napon nyomta kezembe az Ikertalálkozóról szóló felhívást Zoltán, mondván menjünk ki Szigethalomra, lesz sok gyerekprogram, Hannának ugrálóvár, nekünk lángos és sok sok sorstárs, ikres anyukák, apukák.
Másnap gondosan kiválasztottam a lányok ruháit, valahogy éreztem, hogy egy ilyen eseményre illik egyformába öltöztetni őket. Ezután következtem én, azaz megpróbáltam sminktudásom legjavát bevetni annak érdekében, hogy ne a fáradt, lestapált, meggyötört anya benyomását keltsem. Amikor mindezzel készen voltunk indulhattunk is.
A találkozó ötlete egy vállalkozó kedvű férfi agyából pattant ki 7 évvel ezelőtt. Azóta minden évben ezidőtájt várják az ikreseket. Aranyos, kedves program volt tele meglepetéssel, hogy csak egyet említsek, a vidám nyugdíjasok által sütött 50 ft-os palacsinta.
Természetes, hogy itt mindenki szóba elegyedik a másikkal, tapasztalatot oszt meg vagy éppen eszmét cserél. Zoltán szerint ilyen lehet egy VW bogár találkozó is. Nem tudom, mert nekünk sose volt olyan autónk de tény, hogy itt is van egy szerelem, ez pedig a dupla babázás öröme. Hatalmas élmény volt a 80 és 90 éves ikernénikkel való beszélgetés, utóbbiak a kislányok lábára egy egy puszit leheltek. Remélem szerencsét hoz.
Hierarchia azért megfigyelhető. Első helyen az egypetéjű ikrek állnak, őket követik az egynemű, de kétpetéjű ikertestvérek és a sor legvégén a kétnemű ikrek állnak. A képzeletbei trónon persze a hármasikrek foglalnak helyet, találkoztunk is ilyen családdal, apuka meseszép 3 kislánnyal sétált jogosan büszkén.
Az ikerinduló, csacska, de annál igazabb szövege alatt valahogy egyikünk se tudta visszatartani könnyeit. Se Zoltán se én. Nem értettük miért, mindenesetre a bébiételes üveg fölé hajtottam fejemet és imitáltam az etetést miközben potyogtak a könnyeim.
A szöveget itt megnézheted te is: http://www.ikertalalkozo.hu/indulo.htm
Mindeközben természetesen nem feledkeztünk meg Hannáról sem, sőt ha lehet neki nagyobb figyelmet szenteltünk, mint a babáknak. Féltem, hogy kívülállónak érzi magát de szerencsére nem érdekelte semmi csak a körhinta és az ugrálóvár meg az, hogy büszke arra, hogy nem egy, hanem kettő tesója született és nagyon jó, hogy lányok, mert hatalmasakat fognak játszani és persze veszekedni is ha nagyok lesznek. Alig várom.....