Kukucs






Emlékszem, Hanna másfél éves volt azon a bizonyos nyári meleg napon. Kicsi rövidnadrágban totyogott az udvaron és kíváncsiskodott. Folyton átkukucskált a szomszédba, mert látni akarta, hogy Bíbor kutya mit csinál. Lefotóztam, és a mai napig nagyon szeretem a képet.
Eszter és Noémi tavasszal kezdték a kukucskálást. Szinte ugyanazzal a testtartással, azzal az utánozhatatlan pucsítással és másfél évesekre jellemző kíváncsisággal néztek át a kerítés alatt, amivel korábban Hanna. Persze lefotóztam őket is és ez kép is a kedvencek közé került.

És ez a kép került most bele a decemberi Éva magazinba. Abba a lapba, amit kezdetektől fogva olvasok és a kikapcsolódást, nyugalmat, pihenést, feltöltődést jelenti nekem. Én pedig kettőt el is teszek abba a bizonyos emlékdobozba, ami majd Eszteré és Noémié lesz ha úgy érzem itt az ideje. Az újság utolsó lapján látható képecske pedig őszintén remélem, hogy másokat is mosolyra fakaszt, jókedvre derít.

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Szia Ágnes,
    Ma reggel, mikor beléptem az újságoshoz, ő már mosolyogva készítette nekem a decemberi éva magazinjaimat. Kettőt is, azért mert nem tudta eldönteni, hogy melyik fogom választani. A már megszeretett nagyot vagy a kicsit az ajándékkal.:)
    Aztán, ahogy beültem a decemberi számmal együtt az autóba, gyorsan megkukkantottam az utolsó oldalt. Ahogy mindig. Aranyos és még mindig ismerős a kép (bár lehet, hogy én Hannáéra emlékszem) és még aranyosabb, szívhezszóló a szöveg. Gratulálok!

    Én ebben a hónapban sem csalódtam.

    Puszillak,
    éva

    VálaszTörlés
  2. Szia,
    Nagyon szépek a lányaid ahogy kukucskálnak!Amúgí ha nem baj én is kukucsollak titeket régóta!És még jövök!:))

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes