Csak egy kávéra ugrunk el Párizsba. Ez a mondat is elhangzott utazásunk előtt, amikor arról faggattak mennyi időre hagyjuk itthon a gyerekeket. Viccnek szántam aztán rájöttem igaz.. Három nap, de olyan intenziv és tartalmas, mintha egy egész hét lett volna. Alig várom, hogy lejegyezzem élményeinket. Kicsit várnom kell vele, mert összeomlott a számitógép. Addig gondolkodom hogyan tudnám a lehető legkevésbé felvágós stilusban elmesélni, milyen érzés az Eiffel torony tetején lévő elegáns Jules Verne étteremben ebédelni barátainkkal aztán később a kávét már állva egy brasserie pultjánál elfogyasztani. Könnyebb lesz lejegyezni az azt követő pár órát. Felemelő érzés a magyar gyártmányú "veliben" tekerve, csodálni a Concorde teret és megérkezni a Ritz szálló elé (nem nem ott szálltunk meg) és ezerszer úgy kezdeni a mondatot, hogy "emlékszel?".
Sokat fogok irni még evésről, ivásról és arról hogyan utaztunk mi szemtelenül kevés pénzért az Eurostarral (teljesen legális és lehet utánozni), hogy aztán a "csalagúton" át alig két óra alatt Párizsból Londonban találjuk magunkat.
Leirom majd, hogy mig a franciáknál otthon érzetem magam és folyamatosan honvágyszerű érzés keritett hatalmába, Londont továbbra is idegennek, extrémnek és erkölcstelennek tartom. Persze a La Clique előadás, amit a Hippodromban láttunk szintén ilyen volt...