Göndör vagy egyenes?






Sosem értettem miért egyenesítette ki álomszép göndör haját Dobó Kata. Hiszen az vonzotta a tekinteteket, attól volt különleges nő...Mindegy semmi közöm hozzá, csak értetlenkedtem és közben megint egy hatalmasat sóhajtottam, hogy én miért nem születhettem ilyen fürtökkel.
A sors egy kicsit kárpótolt azért, mert Hanna éppen olyan meseszép göndör hajjal lett megáldva, mint amilyenről én is álmodtam kislánykoromban és később is. "Csigás a hajam" mondta gyakran még pici lány korában és azt hiszem akkor még nem gondolt arra, hogy lehet másmilyen is.
Aztán egyszer nekem szegezte a kérdést, hogy neki mikor lesz egyenes, mint Tercsinek, Katának és Klárának.. Azt hittem rosszul hallok, hogy az alig négy éves lányom nem boldog a göndörségétől. Pedig úton útfélen megcsodálták, először a haját dícsérték meg az emberek és csak utána a többit.
Viccesen beszélgettünk arról, hogy milyen érdekesek vagyunk mi nők. Akinek egyenes haja van, vagyonokat fizet a fodrásznak, hogy dauerrel vagy más módszerrel bongyorkás, hullámos, loknis feje legyen, aki pedig szép fürtökkel büszkélkedhet kiegyenesítené. Egy darabig lezártuk a témát és csak ritkán került szóba szexepilje, göndör haja. Eszterem szintén csigás lány lett, Noéminek pedig azt hiszem amolyan gyerekkori göndörsége van, ami hamarosan elmúlik és beállhat az (bocsánat minden egyenes hajútól, de unalmas) egyenes hajúak táborába.
A minap elmentünk a fodrászhoz, hogy az óvodai kezdésre frissen vágott hajjal érkezzenek majd a lányok. Nagyon lelkesek voltak mind a hárman, még a délutáni alvás is könnyebben ment, mert kilátásba helyeztem a cicoma elhalasztását, amennyiben nem engedelmeskednek és teszik le fejüket párnájukra.
A fodrász lány Hannával kezdte az átalakítást. Megbeszéltük, hogy a reggeli hangos, macerás, nyávogós fésülködések elkerülése végett egyikünk se bánja, ha nem csak a haja végéből vág le egy kicsit. Végül azt hiszem én jobban sajnáltam a földre pottyanó fürtöket, mint Hanna, aki közben teljes extázisba került a gondolattól, hogy egyenesre szárítják a haját, mitöbb a végén még ki is vasalják... Megadóan és nagyon közreműködően ült a forgó székben, ahonnan hamarosan egy teljesen más kislány szállt ki. A más kislányt nemcsak a külalakjára értettem. Érdekes volt látnom, hogy egész viselkedése is átalakult a drámai átváltozástól. Alig akartam elhinni, hogy egy frizura hatására a nőies viselkedés, nem kimondottan kellemes oldalai előtörhetnek egy majdnem 6 évesben, mégis így történt. Rettentően tetszett magának és eszerint mórikálta magát a hátralévő időben.
Noémi következett, aki teljesen lenyűgözte a fodrász lányt nyugodt magatartásával. Ő is zokszó nélkül tűrte a vágást, vasalást és a csillogó hajlakkot..
Eszternek vékony szálú haja van. Emlékszem, az ő haját én magam is levágtam úgy egy éves korában, mert azt reméltem ezzel elősegítem a dúsabb fürtök növését. Gyorsan nő a haja, így nem bántam, ha ezúttal is rövidebb fazont választottunk. Eszter persze nem hazudtolta meg önmagát és rögtön megértette a fodrász lány, hogy mit értettem a lányok jellemzése közben az alatt, hogy hát ő olyan kis izgága, rosszcsont, olyan kíváncsi, mintha fiúnak készült volna.. Azért sikerült pontosan vágni a haját és a végén persze az ő fürtjei is kiegyenesedtek.
Nem mondom, hogy nem tetszettek de mégis fellázadtam magamban. Hogy, nem és nem! Eszter és Hanna göndör hajjal igazán bájos, az én Eszterem és Hannám, az én fürtös, csigás, loknis lányaim.
"Úgyis visszagöndörödik az első vízcsepp vagy pára hatására"- vigasztaltam magam ,de azért nem akartam ünneprontó lenni, így az est fürdetéshez előkerestem a valamelyik hotelből elhozott zuhanysapkákat. Zacskóval a fejükön pancsolt mindhárom gyerek, nehogy elmúljon a varázslat.

Mondanom se kell azóta visszaállt a rend. Viszont Hanna hajvasalót szeretne.
Vajon az egyenes hajú gyerekem, Noémi hajcsavaróért könyörög majd? Pár év múlva visszatérek erre..


You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Nos és ugyanmár kitől örökölték a gyerekek a göndörségüket???
    a post ezirányú frissítést után kiállt :)
    z.

    VálaszTörlés
  2. :)
    Én is hajvasaló-mániás vagyok. Jól tönkre is van a hajam tőle, és tényleg elég bemenni a párás fürdőszobába, ugyanúgy kunkorodik vissza a hajam.

    Sablonügybnen a Maryre szavazok :)
    Hétvégén lesz valószínűleg új simkártyám, akkor küldöm a számom.
    pusz

    VálaszTörlés
  3. szerintem így is úgy is nagyon szépek a lányok! az én két nagyobb leányom is nagyon tud billegni a tükör előtt, ha hajvágásra kerül a sor, pedig ezt nem tanítottam nekik. Ez a génjeikben van. aztán persze kis idő múlva nem foglalkoznak a rövidebb hajjal, ilyen intenzíven. :)

    Amúgy ma gondolkoztam el komolyabban, hogy göndöríteni kéne az én totál egyenes hajamat, ami még a dauert is kidobja, de gondoltam, hátha, hogy most rövidebb, jobban megmaradna benne. Pedig én elvagyok a semmilyenszínű, egyenes, vékonyszálú hajammal, mégis. :) ezek szerint normálisan működöm, női módra. ;-) Én karácsonyra kaptam hajgöndörítőt és kreppelőt, azt néha használom is. azért legyen már kis változatosság! :)

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok lányok:)

    Biztosan észrevettétek,hogy bővült a rendszeres olvasók listája!Én vagyok:))Timi/két gyerekem után Anett és Istvánka:))/
    Bevallom már régebben olvaslak,de mindig valamiért/legtöbbször időhiány/elmaradt,hogy olvasónak jelentkezzem be.
    De most már úgy éreztem itt az ideje:))

    Mostanság újra több időm van,hogy olvasgassalak,így meg is teszem,mert nagyon szeretem olvasni a blogodat!

    De most azért is írok,mert e témában érdekelt vagyok:))Hiszen mint két gyerekem göndör:)De nagyon:))
    Mosolyogtam a bajszom alatt amikor olvastam ezt a bejegyzésed és közben csodálkoztam,hogy Hanna tényleg vasalót szeretne:o Hiszen olyan gyönyörű haja van!
    Anett/4 éves/de nagyon tisztában van vele,hogy a göndör haja a szexepilje:))
    Bár lehet az is,hogy még nem találkozott azzal a lehetőséggel,hogy ez megváltoztatható...
    Remélem sosem fog:))Mert imádom a fürtjeit!

    Ó,és nálunk is ismerős ez a kérdés,amit a férjed is feltett....Vajon kitől örökölték??....na ekkor mondja férjem büszke hangon,hogy hát az apukájuktól:)))

    Szóval várjuk a frissítést:)))

    Puszi,

    Timi

    VálaszTörlés
  5. Huh, de furcsa így látni a Csajokat! :) Hannának valóban teljesen más az arckifejezése. Esztinek szerintem kimondottan jól áll az új séró, Hannánál viszont a göndörre voksolok. Noncsin sok változást nem látni e téren, szerintem sem marad neki göndör a haja, de a kerek kis pofijához jobban is illik az unalmas, de egyenes haj. :)

    Szépek vagytok Csajok! És tudod, Hanna: én mindig szívesen elcseréltem volna a hajunkat! :)

    Pusz-pusz. :)

    VálaszTörlés
  6. Zsófi lányom azért nincs megelégedve magával, mert TÚL NAGY A SZEME, és hiába hozom fel példának a (szerintem amúgy nem túl esztétikus) Bratz és Barbie babákat, vagy Bambit, egyszerűen meggyőzhetetlen. Kis szemeket szeretne. :(

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes