A szilvásváradi kiruccanás előtti napokon nem jöhetett szóba lefekvés előtt más mese, mint az Anna és Peti, annak is az a fejezete, ahol a család a piros kocsijukkal a Szalajka völgybe kirándul, épp úgy, ahogyan mi is terveztük.
Szóval várták a lányok, hogy újra bőröndökbe csomagoljak, mert a bulgáriai nyaralás élménye még elevenen élt bennük, vágytak egy újabb közös kalandra, a megszokottól eltérő ágyakra, az étteremre, szakács- és pincér bácsikkal való kokettálásra és a meglepetés programokra. Az ígéretesnek tűnő szállás honlapja csendet, nyugalmat ígért az oda látogatónak és én tudtam, hogy bármennyire is vágyom pont erre a kettőre, lányaim és Zoltán decibeljeinek köszönhetően biztosan nem lesz benne részem. Igaz pihenésre sem számítottam, csak levegőváltozásra, mégis több alkalommal is csatlakozhattam a lányok délutáni alvásához, ami bármilyen fiatalító kúránál többet ért.
A Szalajka Liget hotel három szobás, kandallóval, konyhával felszerelt házában szálltunk meg, mert nagycsaládoséknak ez a legkényelmesebb. Legszívesebben a teraszon aludtam volna, mert a zöld dombok, hegyek látványa kifejezetten nyugtatóan hatott rám.
Egész ottlétünk alatt a többgyerekes családmodell legkülönbözőbb típusaival találkoztunk, közülük is a pálmát az a négy lányos család vihette el, akik nagylányuk mellett hármasikrekkel büszkélkedhettek. Az erdei kisvasúton találkoztunk velük és őket figyelve úgy döntöttem, egy darabig nem panaszkodom az ikres lét nehézségeire (igaz eddig se volt jellemző rám).
Szóval gyerekparadicsom a egész Bükki nemzeti park,mert ugyan melyik gyerek ne jönne totális lázba egy nyitott kocsis vonatozástól az erdő közepén...
A millenniumi kilátóhoz ameddig lehetett autóval mentünk, majd a pár méteres meredek szakaszt már gyalog tettük meg, a 103 lépcsőről nem is beszélve. A lányok sajátos módon, hasalva csodálták a tájat..

Ezzel a programmal, úgy éreztük az aznapra tervezett kirándulásunknak bőven eleget tettünk és más szórakozás után néztünk.
Például boboztunk. Vagy az extrém parkban azzal a gumiköteles micsodával ugráltak a lányok, én pedig új szerelmet találtam magamnak, nevezetesen az íjászatot, amiben a kezdeti bénázások után egész komoly sikereket értem el. Az íjászatra pedig a belső karomon lévő lila foltok mai napig emlékeztetnek, viszont egy életre megtanultam, hogy a könyökömet kifelé kell fordítani. Van a kerületben egy íjász klub, a végén benézek oda.

Amikor ismét az erdőbe vágytunk, lovaskocsi után néztünk. Mámorító érzés a magunk fajta városi embereknek lovaskocsin vagy a lányok szerint hintón az erdőt járni, gyönyörködni a festői tájban.

A Szalajka völgyben kötelező program tátott szájjal bámulni a Fátyol vízesést és vizesnek lenni a hideg patakon való átkelés következtében. Ajánlott megkóstolni a sült pisztrángot és bekéredzkedni a pisztráng füstölő üzembe, ahol tekintettel a három kislány ártatlan pofikájára, a kulisszák mögé is beleshettünk, majd 5 db szuvenírnek szánt, vákuumfóliázott füstölt pisztránggal gazdagabban léptünk ki az ajtón.



Hannát persze a lipicai lovak izgatták a leginkább, így természetesen elmentünk a ménes gazdaságba, ahol szegény kénytelen volt az igazi lovak szemlélése előtt végignézni a kocsimúzeum gazdag kiállítását.
Csak ezután nézhette testközelből hogyan etetik éppen az anyakancákat, majd később az alig két hónapos lovacskákban gyönyörködhettek saját kiscsikóim. Ismét érdemes volt szóba elegyedni a lovász fiúval, aki butuska kérdéseinkre türelmesen válaszolt, így megtudtuk, hogy a lipicai lovak sötét szőrrel születnek, csak azután szürkülnek ki és amit én fehérnek hívok az nem fehér, mert az csak a mesében létezik.
Persze a lányok elégedetlenkedtek, ők lovagolni szerettek volna, így kerestünk egy megbízható pónit a közelben, amin fejenként egy-egy kört mehettek.
Egerbe is elugrottunk,


kivonattal a Szépasszonyvölgybe zötykölődtünk, ott ittunk egy pohárka bort, a lányok pedig bornak látszó jeges teát.

Kiváló alkalom volt ez arra, hogy Hannának elmeséljük mennyire híres az egri borvidék, mire jó a bor és hol kezdődik az alkoholizmus. Imádom legnagyobb lányomban, hogy mindenre fogékony és nyitott, okos kérdéseket tesz fel és valóban komoly témákról is nyugodt szívvel beszélhetünk vele. (hazafelé úton bekanyarodtunk az említett völgybe, hogy kizárólag vérszegénységem hathatós javulása végett, vegyünk egy demizson édes vöröset, ami most is a hűtőben figyel, hívogat és közben vészesen fogy..)
Egerben igyekeztem a leghitelesebb forrásból, egy kisgyerekes anyuka szájából megtudni hogy hol kapható a város legjobb fagyija, így pár perc múlva már mindenki a békebeli ízekre emlékeztető hideg finomságot nyalta.

Úgy éreztük magunkat a szilvásváradi házban,mintha a sajátunk lett volna. A lányok legalábbis nagyon gyorsan belakták, esténként a természetesen befűtetlen kandalló előtt játszottak viszonylagos egyetértésben. Mosolyogva gondolok vissza a szabályrendszerre amit annak érdekében kellett alkotnunk, hogy ne menjenek ölre azért, hogy ki dugja be az ajtónyitó kártyát a résbe és amely szabályt tökéletesen elfogadtak és betartottak. Az ózondús levegőnek köszönhetően ebéd után csaknem három órát aludtak és boldogan velük tartottam a forgó kerti locsoló átugrásában...
Utolsó napunk reggelén aztán gondoltam egyet és felvettem az edzőcipőmet, hogy az erdőben gyalogoljak egyet. Nem sétára kell gondolni, hanem gyors, ütemes léptekre, ami szerintem sokkal kíméletesebb, mint a futás. Ennél már csak a nordic walk lehet izgalmasabb, nekem való, el is határoztam, hogy utána járok!! a közeli lehetőségeknek.

Voltam én már Egerben és Szilvásváradon is. Utóbbiban még szüleimmel, SZOT beutalóval, előbbiben pedig az Express utazási iroda által szervezett angol nyelvi intenzív kurzus miatt, tizenpáréves koromban. Akkor is tetszett és most, három gyerekkel is magával ragadó mindkét hely. Egerbe még visszatérünk biztosan, mondjuk ha aktuális lesz Dobó István nyomába járnia Hannának. Aggtelek is kimaradt, azzal is várunk egy két évet, mert a barlangot látni kell...
Hazafelé ismét Zoltán híréhségének köszönhetően még idejében megtudtuk, hogy az M3-as autópálya Budapest felé vezető szakasza teljesen leállt. Csak a híradóban látott képek után döbbentem rá micsoda szerencsénk volt. Több órát álltak az autók a dugóban, csak késő estére állt helyre a forgalom. Hanna is belátta végre, hogy kár mérgelődnie ha kedvenc zeneszámait az autópálya információ szakítja félbe. Így aztán bátran kijelenthetem,hogy semmi nem rontotta el a hétköznapokba való visszatérés előtti pihenésünket.