Sokan féltettek a repüléstől, pedig az út legveszélyesebb részét statisztikailag a Budapestről a bécsi repülőtérig való eljutás jelentette, közúti baleset sokkal gyakrabban fordul elő, mint légi katasztrófa ugye. Jelesre vizsgázott az Austrian Airlines a Bécs Bangkok közötti útvonalon nyújtott szolgáltatásáért. Kedves, piros egyenruhás, egyen frizurás légikisasszonyok kínálták megállás nélkül az italokat. Turbulenciamentes utunk alatt a Piroska barátnőmtől kapott Ízek Imák Szerelmek című könyvet kezdtem olvasni, amit időnként a UNICEF mappában lévő tudnivalókkal cseréltem fel. Később egyre többet fészkelődtem és rettenetesen irigyeltem azokat az utastársaimat, akik mélyen, időnként horkolva képesek voltak egyhuzamban fél óránál többet is aludni a szűk székekben. Nem szeretnék túl sok szót fecsérelni a repülésre (bár aki ismer tudja, hogy ez figyelembe véve repteres múltamat akár szakmai ártalomnak is betudható) de le kell írnom, hogy zseniális ötlet, hogy élőben közvetítik a le - és felszállást a kis monitorokon, így mindenki a pilótákkal együtt izgulhatott, hogy milyen lesz a landolás.






Bangkokban hat órával előrébb tekertük óráinkat és kissé elcsigázva szálltunk ki a repülőből. Három percre volt szükségem ahhoz, hogy rájöjjek, nem az utashidat fűtötték be túlságosan, hanem a hidegből a melegbe érkeztünk. Mivel Bécsben csak a szlovák csapattal sikerült összeismerkednünk, a tranzitban bemutatkoztunk a horvát delegáció tagjaival is, akik közül ketten a Nova tv-t képviselték, egyikük, Jana Vucic pedig befutott énekesnő mellesleg rutinos UNICEF nagykövet szerepben is tetszeleg.
A szlovákokat Maria Cirova, a számtalan tehetségkutató verseny győzteseként ismert, végtelenül szerény és barátságos énekesnő -, Lenka Jurikova újságíró lány - és a UNICEF szlovák irodájából, Jana Kelecsényi képviselte. (Most, hogy már itthon vagyok és az utat a hátam mögött tudhatom, leírom, hogy úgy érzem többet tettünk a szlovák magyar kapcsolatokért, mint minisztereink tíz év alatt összesen. Szóval kijelenthetem, hogy igazán jó barátságba kerültünk egymással és nem meglepő, hogy a búcsúzás is könnyesre sikeredett Bécsben)

Bangkok repülőtere káprázatos és hatalmas. Nehezemre esett megállni, hogy ne költsem el azonnal az ajándékokra szánt pénzösszeget a csillogó üzletek valamelyikében. Ázsiába érkeztem. Életemben először. Ide még egyszer biztosan eljövünk, mert ideális nyaralóhely télvíz idején, nem véletlenül volt tele a repülőgép több hétre érkező turistával.
A Thai Airways rózsaszín-sárga járatával aztán már meg se kottyant az egy órányi repülés Kambodzsa fővárosába Phnom Penhbe.



A zökkenőmentes belépéshez az is közrejátszott, hogy az interneten keresztül előre megvettük vízumjainkat. A csomagjaink is épen megérkeztek és addigra már nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem érzéki csalódás..itt tényleg mindenki mosolyog. A teljesen korszerű repülőtér előtt óriási tömeg, felnőttek és gyerekek álldogáltak. A párás meleg és a hangzavar miatt olyan érzésem volt, mintha strandra érkeztem volna. Minket a UNICEF ottani képviselője Mark Vergara fogadott és három UNICEF terepjáró várt, amivel a szállás felé vettük az irányt.





Este volt de a város nyüzsgött. Két percenként használta sofőrünk a dudát és meg voltunk győződve arról, hogy előbb utóbb elgázolunk egy motorost, akik félelmet nem ismerve cikáztak előttünk, mellettünk, mögöttünk. Eddig nem hittem volna, hogy komplett, három vagy négy tagú család csecsemővel együtt is elfér egy kis robogón méghozzá csomagokkal együtt. A robogókon kívül még a csinos kis szekérszerű de motorizált jármű a tük-tük tűnt fel, mint közlekedési eszköz. Hát ilyen Ázsia- gondoltam magamban. Ma már becsukott szemmel is felismerném a szagokról és hangokról. Kambodzsa fővárosa a mi szemünkkel végtelenül szegény, elmaradott, piszkos, rendetlen városnak tűnik. De csak addig, amíg nem jártunk a kis falvakban. Hazaéve onnan már igazi Metropolis...







A hotel Cambodiana luxus, tágas, kellemes szobájának elfoglalása után örültünk, hogy lemoshattuk magunkról az út porát, majd egy gyors vacsorát követően megpróbáltunk a jetleggel dacolva mielőbb elaludni, hiszen tudtuk, hogy másnap vár ránk az igazi munka, az ügy amiért ennyit utaztunk, amiért jöttünk, amiről majd írunk és beszélünk.