És nem csíz. Mi ezt a szót mondjuk ki fényképezés közben ha valami miatt nem sikerül másképp belemosolyogni az objektívbe.
Jó előre lefoglaltam a dátumot Péternél a fotósnál, mert tudtam, hogy decemberben sokan fényképezkednek karácsonyi díszletben,mert az jó lesz ajándéknak, naptárnak vagy csak úgy maguknak a falra. Mi nem kifejezetten karácsonyi képekért mentünk, hanem, hogy a szokásos bolond család, bohókás gyerekek, tündérarcú lányok típusú képeket készíttessünk abban az összetéveszthetetlen stílusban, amilyet csak Péter tud.

Ismerve a lányok( és Zoltán) tűrőképességét viszonylag korán érkeztünk a kis lakásba, aminek parányi hálószobáját azonnal el is foglaltunk. Péter kikerekedett szemekkel (1point4) nézte, hogy mennyi felszerelést hoztunk magunkkal, de amikor arról beszéltem neki, hogy nyugodjon meg, van egy forgatókönyv félém arról, hogy milyen képeket szeretnék- kissé megnyugodott, illetve jobbnak látta, ha azonnal munkához lát. Később azt mondta egy stylist is megirigyelhette volna azt a futószalagon történő öltöztetést, fésültetést, kellék kézbe adogatását, amit ott műveltem. Tényleg igyekeztem, mert tudtam, hogy hamar elfáradnak majd a kicsik és akkor nyűglődés lesz az amúgy kellemesnek ígérkező délelőttből. Hanna rögtön a fehér háttér mögé állt és pózolt. Nem ízléstelenül, nem kidugott csípővel, nem szemérmetlenül, hanem olyan kedvesen és ártatlanul, amilyen az egy 7 éveshez illik. Örültem, hogy nem dobálja a haját, hogy nem kis felnőttként áll a fényképezőgép előtt. Nagyon élvezte azt hiszem és Pétertől ő is bezsebelt pár bókot.
A kicsik is elemükben voltak. Követték az utasítást, merre nézzenek ám be kellett látnom, hogy még egy profi fotósnak is meggyűlt a baja a 3 rakoncátlan lánnyal. Péter minden trükköt bevetett amikor Eszter a család udvari bolondja bojkottálni kezdte a jól beállított képet. Van, amikor alulmaradt a fotós de volt, amikor kicseleztük Esztert. Zoltán a háttérből figyelte az eseményeket és nagyon értékeltem, hogy amennyire ez egy férfitől kitelik, nagyjából partner is volt az egész eseményben. Később persze ő sem akart lemaradni a családi képekről. Azt hiszem igencsak természetes képek születtek. A fejlelógatás például mindennapos esemény nálunk. Ahogy a kicsi a rakás, nyomjuk agyon apát című mozzanat is.
Elővettük az ikres pólónkat is, mert 1. nem tudom eléggé kihangsúlyozni mekkora öröm, hogy ikerlányaink születtek Hanna mellé 2. szerintem jópofa 3. még soha nem lett megörökítve, pedig megvan négy éve.
A végén melegünk és ezzel együtt elegünk is lett. Szerintem Péternek is belőlünk. Az utolsó pár képen már látszik, hogy összeszűkült a szemünk, Noémi már aludt volna, Eszter enni kért, Hanna pedig inni.

Összecsomagoltunk és elveinket félretéve a leggyorsabb megoldást választottuk az étkezésre, amit a közeli Burger Kingben ejtettünk meg. És milyen jól tettük. Hiszen ha nem oda megyünk, nem köszön rám Magdi, akivel ugyanabban a kórházban szültünk, akinek szintén ikergyerekei vannak, aki a blogomon keresztül talált rám újra és akivel azóta időnként levelezünk is.

Igaz is. Elég a sok fecsegésből, beszéljenek helyettem a képek. Íme egy kis válogatás a nekem leginkább tetsző fotókból.


















Egy kis plusz infó: A stúdiónak azért 1pont4 a neve, mert ez a legnagyobb állás a lencsén a fényképezőgépben, márpedig a fotósnak, Aradi Péternek pont ilyen nagy szemei vannak és amikor még világjáró hajókon világjáró fotósként dolgozott, a kollégái ezzel a névvel ajándékozták meg. Itthon amikor megalapította saját stúdióját, ezzel a márkanévvel tette mindezt.