Kambodzsa (Pampers-UNICEF misszió) Csodagyerek




Mielőtt igent mondtam volna az útra, nem sokat tudtam a tetanuszról. Mondogatták nekem is gyerekkoromban, hogy vigyázzak nehogy rozsdás szögbe lépjek és ha lehet kutya se harapjon meg, mert akkor elkerülhetetlen a tetanusz injekció, ami bizony nem valami kellemes. Később, már anyukaként tudtam, hogy az egyik kötelező védőoltás a tetanusz elleni, amelyeket a teljes védettség érdekében továbbiak követnek majd életünk során. Ennyi. Ja és azt is, hogy merevgörcs a betegség neve. Utána olvastam kicsit és megértettem miért. A tetanusz baktérium az idegpályákat támadja meg és görcsös összehúzódásokat eredményez az egész testben. Látványnak is szörnyű, amikor egy kisbabának csak a sarka és a tarkója éri a földet, homorú alakzatot vesz fel a görcsök miatt. Az esetek legnagyobb százalékában halálos és csak nagyon ritkán épül fel a beteg belőle.
Nos, mi aznap egy olyan babával találkozhattunk, aki csodával határos módon túlélte a betegséget. A babát nagymamája neveli. A szülők az ország két különböző végén dolgoznak és csak feltételezem, hogy nem azért, mert ehhez van kedvük, sokkal inkább mert nincs más választásuk. A nagymama egyébként egy jellegzetes talpas házban él a kicsivel és a többi családtaggal, az anyuka testvérével és annak férjével. A már megszokott kép fogadott. Alul a franciaágy méretű fa ágy, ami asztal is egyben és az elmaradhatatlan függőágy. Az állatok jelenlétén sem lepődtünk már meg, természetesnek vettük a malacok, tyúkok és a tehén közvetlen közelségét. Be kellett látnunk, hogy az itt élő emberek sokkal szorosabb kapcsolatban állnak a természettel, mint mi idehaza.
A 10 hónapos kicsi fiú igazi vasgyúró benyomását keltette. Szorosan kapaszkodott nagymamája nyakába, szemmel láthatóan nem értette mi ez a nagy felhajtás körülötte.
Az ő története csupán annyi, hogy születése után a nagymama jó szándékból hamut/sarat tett a köldökére a gyorsabb gyógyulás érdekében, aminek egyenes következménye lett a fertőzés. Szerencsére időben felfedezték a tetanusz fertőzés jeleit a kicsin, így viszonylag gyorsan egy kórháznak nevezett egészségügyi intézménybe vitték a babát, aki ott megfelelő ellátást kapott és hihetetlen, de meggyógyult. Az orvosok persze még óvatosak ha a teljes gyógyulásról érdeklődtünk. Nem lehet tudni még, hogy lesz e későbbi mozgásszervi vagy idegrendszeri megbetegedése a kicsinek, hogy milyen rombolást végzett a kór a szervezetében.
Mindenesetre a baba makkegészségesnek tűnt és reméljük az is marad a jövőben.






Itt kukkanthattam be a ház belsejébe. Miután egy tyúklétrán feljutottunk az emeletre, cipőinket levéve, mezítláb beléphettünk az egy helységből álló házba. A nappali egy leterített gyékényből és néhány párnából állt. Térelválasztóval egy hálószoba is ki volt alakítva no meg egy tv is állt a polcon, ami errefelé a jómód jele. A falra kiragasztott fakult képek nem családtagokat ábrázoltak, hanem magazinokból kivágott színészeket, énekeseket. Néhány ruha szépen sorban felakasztva a sarokban lógott, tányérok és alapvető eszközök a földön ugyanebben a sarokban.
Nem sok, mégis úgy érzik megvan mindenük. Ruha, fedél a fejük fölött, tv, ennivaló, ágy. És akkor ott Prey Veng tartományban úgy éreztem, hogy összenyom, megfullaszt az én otthonom zsúfoltsága, a spejzpolc, ami majd leszakad a sok felhalmozott élelmiszertől, a gardrobe szoba, ahová egy újabb blúz is alig fér, a sok cd lemez, a felesleges bögrék, csészék és sorolhatnám még mi minden, ami mondjuk ki- felesleges...





Megérkezésünkkor éppen a pálmacukor nedvét kavarták vastag bottal egy üstben a háziak. Nem bírtam megállni, hogy ne próbáljak ki én magam is. Mondanom se kell hamar belefáradtam, így inkább a másik munkálatban vettem részt önként, azaz pálmalevélből hajtogattam kis karikákat a konyhának nevezett sátorban. Fél óra elteltével az addig híg és bugyogó folyadékból karamell állagú massza keletkezett. Ezt csurgatták bele a karikákba, majd dermedés után a keretből kivéve eszméletlenül finom pálmacukor édesség lett belőle, amit úton útfélen árulnak, vesznek és esznek is.







A ház férfi tagja aztán a nagy lelkesedésre való tekintettel egy pillanat alatt felmászott a magas pálmafára, hogy onnan lehozzon a flaskában összegyűlt pálmalevet, hogy aztán azt megkóstolhassunk és fanyaloghassunk,. hogy ez ugyan finom de túl édes.
Ez a nép kénytelen volt megtanulni, hogy mi az ami ehető, amiből étel, ital varázsolható, hiszen volt olyan szörnyű időszak a történelmükben, amikor szabályosan éheztek az emberek. A lótuszról eddig azt hittem csak csodaszép dísze a tavaknak, ám megtudtam, hogy a terméséből a magokat kiszedik és elrágcsálják, finom csemege. Később megkóstoltam, de nem lett a kedvencem. Kísérőnket arról faggattam, hogy esznek e rovarokat. Azt felelte igen. A kompkikötőben például majd láthatok sült, tenyérnyi nagyságú fehér pókot. "Na az finom például"-felelte.






Egy ideig még maradtunk és élveztük, hogy egyre több felnőtt és gyerek gyűlik a ház köré és az udvarba. Megérkezett egy csapat iskolás is a gyönyörű egyenruhájukban. Mindenki mosolygott és kérte, hogy róluk is készítsünk pár fotót aztán egy másik kis falu egészségügyi központjába igyekeztünk,a hol szemtanúi lehettünk annak hogyan oktatnak önkénteseket a legalapvetőbb terhességgel, szüléssel, csecsemőgondozással kapcsolatos tudnivalókra. Az önkénteseknek egyébként valamennyit fizetnek, hogy részt vegyenek az előadáson, amiért cserébe elvárják tőle, hogy saját lakókörnyezetében továbbadja az ott hallottakat. Végignéztük a színes, képes segédanyagokat amelyekben azt tanítják, hogy a szülés előtt a család szervezze meg időben a szállító eszközt, amivel a legközelebbi kórházba vagy egészségügyi intézménybe vihetik biztonságba n a vajúdó mamát vagy hogy hogyan ismerhető fel a veszélyeztetett terhesség, milyen legyen a várandós nő helyes étrendje és hogy ne felejtse el a környezete, hogy az állapotos nő fáradékonyabb és időnként le kell ülnie..





A lelkesedés egyébként érződött a kórusban mondott válaszokból.
Miközben figyeltem őket, láttam, hogy ketten rólam, rólunk beszélnek és kuncognak. Kézzel lábbal elmutogatták, hogy azt tárgyalták meg, milyen nagy(ok) és magas(ak) vagyo(un)k. Mosolyogtam és cseppet sem sértődtem meg. Elnézve az ázsiai asszonyok, lányok törékeny, kislányos testalkatát tudtam, hogy mindenki nagy darabnak tűnik nekik, aki a 36-os konfekció méretnél nagyobb ruhát visel. Nos, én is közéjük tartozom.

You Might Also Like

17 megjegyzés