RSS

2011. január 26.

Kambodzsa (Pampers-UNICEF misszió) Csodagyerek




Mielőtt igent mondtam volna az útra, nem sokat tudtam a tetanuszról. Mondogatták nekem is gyerekkoromban, hogy vigyázzak nehogy rozsdás szögbe lépjek és ha lehet kutya se harapjon meg, mert akkor elkerülhetetlen a tetanusz injekció, ami bizony nem valami kellemes. Később, már anyukaként tudtam, hogy az egyik kötelező védőoltás a tetanusz elleni, amelyeket a teljes védettség érdekében továbbiak követnek majd életünk során. Ennyi. Ja és azt is, hogy merevgörcs a betegség neve. Utána olvastam kicsit és megértettem miért. A tetanusz baktérium az idegpályákat támadja meg és görcsös összehúzódásokat eredményez az egész testben. Látványnak is szörnyű, amikor egy kisbabának csak a sarka és a tarkója éri a földet, homorú alakzatot vesz fel a görcsök miatt. Az esetek legnagyobb százalékában halálos és csak nagyon ritkán épül fel a beteg belőle.
Nos, mi aznap egy olyan babával találkozhattunk, aki csodával határos módon túlélte a betegséget. A babát nagymamája neveli. A szülők az ország két különböző végén dolgoznak és csak feltételezem, hogy nem azért, mert ehhez van kedvük, sokkal inkább mert nincs más választásuk. A nagymama egyébként egy jellegzetes talpas házban él a kicsivel és a többi családtaggal, az anyuka testvérével és annak férjével. A már megszokott kép fogadott. Alul a franciaágy méretű fa ágy, ami asztal is egyben és az elmaradhatatlan függőágy. Az állatok jelenlétén sem lepődtünk már meg, természetesnek vettük a malacok, tyúkok és a tehén közvetlen közelségét. Be kellett látnunk, hogy az itt élő emberek sokkal szorosabb kapcsolatban állnak a természettel, mint mi idehaza.
A 10 hónapos kicsi fiú igazi vasgyúró benyomását keltette. Szorosan kapaszkodott nagymamája nyakába, szemmel láthatóan nem értette mi ez a nagy felhajtás körülötte.
Az ő története csupán annyi, hogy születése után a nagymama jó szándékból hamut/sarat tett a köldökére a gyorsabb gyógyulás érdekében, aminek egyenes következménye lett a fertőzés. Szerencsére időben felfedezték a tetanusz fertőzés jeleit a kicsin, így viszonylag gyorsan egy kórháznak nevezett egészségügyi intézménybe vitték a babát, aki ott megfelelő ellátást kapott és hihetetlen, de meggyógyult. Az orvosok persze még óvatosak ha a teljes gyógyulásról érdeklődtünk. Nem lehet tudni még, hogy lesz e későbbi mozgásszervi vagy idegrendszeri megbetegedése a kicsinek, hogy milyen rombolást végzett a kór a szervezetében.
Mindenesetre a baba makkegészségesnek tűnt és reméljük az is marad a jövőben.






Itt kukkanthattam be a ház belsejébe. Miután egy tyúklétrán feljutottunk az emeletre, cipőinket levéve, mezítláb beléphettünk az egy helységből álló házba. A nappali egy leterített gyékényből és néhány párnából állt. Térelválasztóval egy hálószoba is ki volt alakítva no meg egy tv is állt a polcon, ami errefelé a jómód jele. A falra kiragasztott fakult képek nem családtagokat ábrázoltak, hanem magazinokból kivágott színészeket, énekeseket. Néhány ruha szépen sorban felakasztva a sarokban lógott, tányérok és alapvető eszközök a földön ugyanebben a sarokban.
Nem sok, mégis úgy érzik megvan mindenük. Ruha, fedél a fejük fölött, tv, ennivaló, ágy. És akkor ott Prey Veng tartományban úgy éreztem, hogy összenyom, megfullaszt az én otthonom zsúfoltsága, a spejzpolc, ami majd leszakad a sok felhalmozott élelmiszertől, a gardrobe szoba, ahová egy újabb blúz is alig fér, a sok cd lemez, a felesleges bögrék, csészék és sorolhatnám még mi minden, ami mondjuk ki- felesleges...





Megérkezésünkkor éppen a pálmacukor nedvét kavarták vastag bottal egy üstben a háziak. Nem bírtam megállni, hogy ne próbáljak ki én magam is. Mondanom se kell hamar belefáradtam, így inkább a másik munkálatban vettem részt önként, azaz pálmalevélből hajtogattam kis karikákat a konyhának nevezett sátorban. Fél óra elteltével az addig híg és bugyogó folyadékból karamell állagú massza keletkezett. Ezt csurgatták bele a karikákba, majd dermedés után a keretből kivéve eszméletlenül finom pálmacukor édesség lett belőle, amit úton útfélen árulnak, vesznek és esznek is.







A ház férfi tagja aztán a nagy lelkesedésre való tekintettel egy pillanat alatt felmászott a magas pálmafára, hogy onnan lehozzon a flaskában összegyűlt pálmalevet, hogy aztán azt megkóstolhassunk és fanyaloghassunk,. hogy ez ugyan finom de túl édes.
Ez a nép kénytelen volt megtanulni, hogy mi az ami ehető, amiből étel, ital varázsolható, hiszen volt olyan szörnyű időszak a történelmükben, amikor szabályosan éheztek az emberek. A lótuszról eddig azt hittem csak csodaszép dísze a tavaknak, ám megtudtam, hogy a terméséből a magokat kiszedik és elrágcsálják, finom csemege. Később megkóstoltam, de nem lett a kedvencem. Kísérőnket arról faggattam, hogy esznek e rovarokat. Azt felelte igen. A kompkikötőben például majd láthatok sült, tenyérnyi nagyságú fehér pókot. "Na az finom például"-felelte.






Egy ideig még maradtunk és élveztük, hogy egyre több felnőtt és gyerek gyűlik a ház köré és az udvarba. Megérkezett egy csapat iskolás is a gyönyörű egyenruhájukban. Mindenki mosolygott és kérte, hogy róluk is készítsünk pár fotót aztán egy másik kis falu egészségügyi központjába igyekeztünk,a hol szemtanúi lehettünk annak hogyan oktatnak önkénteseket a legalapvetőbb terhességgel, szüléssel, csecsemőgondozással kapcsolatos tudnivalókra. Az önkénteseknek egyébként valamennyit fizetnek, hogy részt vegyenek az előadáson, amiért cserébe elvárják tőle, hogy saját lakókörnyezetében továbbadja az ott hallottakat. Végignéztük a színes, képes segédanyagokat amelyekben azt tanítják, hogy a szülés előtt a család szervezze meg időben a szállító eszközt, amivel a legközelebbi kórházba vagy egészségügyi intézménybe vihetik biztonságba n a vajúdó mamát vagy hogy hogyan ismerhető fel a veszélyeztetett terhesség, milyen legyen a várandós nő helyes étrendje és hogy ne felejtse el a környezete, hogy az állapotos nő fáradékonyabb és időnként le kell ülnie..





A lelkesedés egyébként érződött a kórusban mondott válaszokból.
Miközben figyeltem őket, láttam, hogy ketten rólam, rólunk beszélnek és kuncognak. Kézzel lábbal elmutogatták, hogy azt tárgyalták meg, milyen nagy(ok) és magas(ak) vagyo(un)k. Mosolyogtam és cseppet sem sértődtem meg. Elnézve az ázsiai asszonyok, lányok törékeny, kislányos testalkatát tudtam, hogy mindenki nagy darabnak tűnik nekik, aki a 36-os konfekció méretnél nagyobb ruhát visel. Nos, én is közéjük tartozom.

17 megjegyzés:

Szabina es Julia írta...

Hat ezt a bejegyzest olyan szepen megorokitetted,erdees hogy milyen hazakban laknak es megsem panaszkodnak,hogy miket esznek es megis jo ez ugy nekik.Edesek a gyerekek,es az a kisfiu aki csodas modon meggyogyult nagyon cuki.DE jo hogy kiprobalhattad Agi azt az erdekes palmafaleveles dolgot.Lattod amiket ok esznek mi nem ennenk meg mert itt nem szokas vagy csak mert mi tul finyasak lennenk azokhoz.De te nagyon bator vagy.Megnyugtato az hogy az ottani nok is mar tobbet tudhatnak a terhesegrol es szulesrol.puszika

gloria írta...

Utolsó soraidra reagálva:
Szegénység ide, éhség oda,a nők a Föld minden pontján NŐK!

Kriszti írta...

Ági, nagyon, de nagyon várom minden beszámolódat Kambodzsáról! Élvezem szóról szóra őket! Meghatódom, megdöbbenek, megnyugszom. Sokkal jobban tetszenek ezek az írásaid, mint a kulturált és civilizált világról készültek. Ezek végre újak, érdekesebbek. Sőt, ez mellett sok felesleges útnak tűnik az összes többi: lám, kevesebbel is lehetünk boldogok. De nekünk ez a világ itt mást és többet kínál, a fogyasztói társadalom hatalmában vagyunk... Igyekszem majd vásárláskor a kambodzsaiakra gondolni... Kriszti

Ági meg az angyalai írta...

Glória! :-))

Kriszti! Nagyon kedves vagy, igyekszem részletesen beszámolni az ott látottakról. Azért remélem ha a végére érek és a hétköznapibb dolgokról írok, akkor is olvasóm maradsz.
Egyébként az egyik mellékhatása a kambodzsai utamnak nekem is az volt, hogy itthon kifejezetten undorodtam a bevásárlásoktól, a boltoktól. (férjem még örült is neki)

Ági

Ági meg az angyalai írta...

Szabina és Julia anyája!

(Áruld el kérlek e keresztnevedet, mert sehol nem találom az aláírásaidban és szeretnélek a neveden szólítani kedves anya!)

Bizony, igazad van. Én egyébként Erdélyben, felétek is ettem olyat, amit addig még soha. És nem bántam megy egyiket se.

Ági

Anett írta...

Szia Ági,

képzeld a minap elég nagy dugulás volt (van) itt nálunk a konyhában. Mosogatógépet nem lehet használni... Felpakolom a szennyes edényeket, tálakat és egy lavórban viszem a mosogatnivalót a fürdőszobába. Már jó pár napja nem tudják megcsinálni, mert nem szabványosan lettek kialakítva a csövek, nagy az összevisszaság, a mostani variáció, hogy talán kedden megpróbálják megkeresni a dugulás helyét... Még mielőtt elkezdtem volna sajnálni magam amiért meg kell tennem a konyha-fürdő távolságot a felpakolt edényekkel (valószínű nem véletlenül) azonnal beugrott, hogy Eng guggolva, homokkal mosogat a földön... :-))
Érdekes az élet!
Nagyon köszönöm az írásaidat!
A kávézó a kedden sajna nem jött össze, mert a piciny gyermekem elkapta ezt az influenzát:-((
Amúgy írsz valamelyik újságban az útról? Szívesen elolvasnám azt is.

Puszi,
Anett

Ági meg az angyalai írta...

Szia Anett!

Igen, a Kismama magazin küldött az útra így természetesen ott fog megjelenni egy összefoglaló az útról, de szerencsére van ez a blog, ahol nem számít a karakterek száma, annyit írhatok amennyi jól esik.

Mosogatógépes történetedet örömmel olvastam és maximálisan át is éreztem mivel a múlt héten én is hasonlóképpen jártam. Mondanom se kell én is Engre és a többiekre gondoltam puffogás helyett.. De azért örültem, hogy megjavították...

Ági

Cilee írta...

Ági, alig vártam az újabb beszámolódat Kambodzsáról, és nem okoztál csalódást. Csak szívom magamba a szavaidat.
Néha magam is elgondolkodom azon, hogy milyen letört, depressziós és végképp elkeseredett vagyok azért, mert nincs pénzünk, mert egyre szegényebbek vagyunk, és vannak emberek, akikhez képest magunk is hihetetlen luxusban élünk.
Egyébként, bár Tvrtko nagy kedvelője vagyok, és elolvastam az összes könyvét, mégis az ő stílusában készült riport múlt vasárnap nem győzött meg. Sokkal jobban átadod így a hangulatát, és a megrázó voltát a helyzetnek, például Eng életének, mint a videó.
Köszönöm, hogy olvashatlak, és egy kicsit részesülhetek ebből az élményből.
Minden jót: Ildikó

Szabina es Julia írta...

Azt hittem hogy mar bemutatkoztak.Izabella vagyok.Ja es ma kebzeld lattalak a tv-ben,vagyis vegig levetitetek a tv2 csatornan a magellanban az egesz kambodzsjai tortenetet nagyon klasz volt tetszett.Mivel ismeros is volt a latni valo a kepekeiden keresztul es a leirtak alapjan meg jobb volt vegig nezni.puszika

Ági meg az angyalai írta...

Izabella! Lehet, hogy említetted a neved, de egyszerűen nem bírtam felidézni, de most megjegyeztem, mert az egyik kedvenc női nevemet viseled.

Ó Iza, én lemaradtam a Magellánról, azt hittem ma lesz. Talán a neten meg tudom nézni. Köszi, hogy szóltál.

Puszi
Ági

Ági meg az angyalai írta...

Ildikó!

Már megérte leírni, tudom hogy sokakat elgondolkodtatásra késztet az írásom. Nem azt mondom, hogy az ő életük a követendő példa, a minta de az mindenképpen ahogy megelégednek azzal, amijük van és még mosolyogni is van kedvük.

Tvrtko védelmében írom, hogy a riportot Szántó Dávid készítette, ugyebár ő volt a Unicef magyarországi nagykövete a csapatban...egy kis kamerával felszerelkezve.
Kíváncsi vagyok a horvát tévések művére, ők nagyon aktívak, lelkesek voltak, azt gondolom profi munkát végeztek. ha megszereztem a linket elküldöm neked, még akkor is érdekes lehet ha nem értünk belőle egy kukkot sem.

Ölellek,

Ági

Szabina es Julia írta...

En is tiszta veletlenul lattam meg de sikerult elejetol a vegeig megnezni.Lattalak am teged is.Nagyon jo volt vegig nezni hatha a neten meglehet nezni.En is szerettem a nevemet.puszika

Natimi írta...

Istenem...a csodagyerekre kicsordult a könnyem!Azt éreztem,hogy szívesen ölbe vettem volna!!Nagyon aranyos és remélem,hogy teljesen rendbe jött!
Elnézve a képet a szobáról,nekem is az jutott eszembe,hogy miért is elégedetlenkedünk mi???és szégyenlem magam picit..

A csoportkép a gyerekekkel és veled nagyon helyes.Egyenként szemügyre vettem a gyerekeket!!Olyan megható!!!
Örülök,hogy ilyen részletesen és személyesen megosztod velünk!
Amúgy végül visszanéztem a Naplóban a riportot is és egy helyen háttal állva megpillantottalak.Piros és fehérben vagy úgy emlékszem.

Puszillak,
Timi

Ági meg az angyalai írta...

Igen Timi, pont ebben a piros-fehér cuccban voltam, mert ez egy és ugyanazon a napon történt.
Viszont neked is és a többieknek is mondom, hogy ne keressetek nagyon, hiszen ezek a riportok nem rólam szólnak, szóltak, akik gyakran feltűntek, azok a celebek akarom mondani UNICEF nagykövetei.
A Magellán riportot (amire Izabella hívta fel a figyelmemet) végül megnéztem felvételről a neten, a facebookon közzé is tettem a linket.

Puszillak,

Ágnes

Ági meg az angyalai írta...

Kedves Éva! Én sem tudom hová válaszoljak :-)
Jót mosolyogtam leveled első részén. Karácsonyra ezt az interaktív vacsora ajándék kupont adtam férjemnek, éppen MA foglaltam le márciusra egy időpontot. Nagyon kíváncsi lennék milyen tapasztalatod volt (persze a poént ne lődd le!!)
Másik témában is szívesen beszélnék veled, Eszterrel korábban a Bethesdában jártunk hallásvizsgálaton.. a mandulák miatt. Iszonyatosan sokat várakoztunk és bizonytalanabbul jöttem el, mint mentem.

Szia

Ági
ja és a labnyomokblog@gmail.com-ra írhatsz.

Kriszti írta...

Kedves Ágnes!
Továbbra is olvasni fogom a blogodat, nyugi, csak ez a téma különösen nagyon tetszik!
A többi írásod is érdekes, a külföldi utakat nagyon szeretem, mert nekünk nincs anyagilag elérhetően tervben. Irigykedem is rendesen, mert rossz lesz úgy meghalni, hogy nem jártam sok helyen. Ezek helyettesítésére van a te blogod, ill. a dokumentumfilmek, könyvek.
A stílusodat meg nagyon szeretem, írhatsz bármiről! :)
A budapesti érdekességeket, programlehetőségeket raktározom, tavaszra tervezünk kirándulást Budapestre, majd lesz is szerintem kérdésem hozzád praktikusság terén. Szép napot!

Ági meg az angyalai írta...

Kriszti! Megnyugodtam! :-)
Viszont nagyon rossz volt látni, hogy szinte lemondtál arról, hogy te is utazgass valaha. Én hiszek abban ha máris lemondasz a fejedben dolgokról (legyen az utazás vagy bármi más) akkor tényleg nem jön össze soha. Ha viszont szinte látod magadat a vágyott helyszínen, naponta oda gondolod magad, előbb utóbb el is jutsz oda. Nem számít, hogy hogyan, azon ne gondolkozz csak higgy benne. Tiszta szívemből kívánom, hogy eljussál sok szép, távoli helyre.

Ha pedig Budapestre jössz (honnan is? ) akkor előtte írj bátran, segítek ötletekkel szívesen.