Hanna nem sieti el a fogváltást. Legalább három különböző fogorvostól hallotta, hogy ritka szerencsés emiatt és látszik, hogy erősek a fogai, örüljön neki, hogy tejfogai ilyen jól kiszolgálják meg azt is, hogy ne féljen nem marad így. Persze, hogy aggódott, hogy neki miért nem mozog egy foga sem iskolás létére, amikor már a kicsik ovistársai között is többen túl vannak az első, második sőt harmadik tejfog elvesztésén is. Megnyugodott, amikor elsőben kipottyant alsó foga, a hibátlan, hófehér gyöngy. Persze jött érte a fogtündér. (tényleg elvitte, mert azóta sem lelem..) Az én időmben még nem tudtunk a fogtündér létezéséről, simán csak örültünk, hogy kiesett egy tejfogunk, persze nagy eseménynek számított azért a családban és anyukám bársony tetejű dobozban gyűjtötte őket, amelyek ha jól tudom a mai napig a vitrines szekrényében figyelnek. Nem tudom mikor gyűrűzött be a szokás kis hazánkba, hogy illik ilyenkor ajándékot csempészni a fogtündér nevében a kis fogatlan párnája alá, de ez speciel olyan kedves hagyomány, amelyet átvételre méltónak találtam én és még annyi más anyukatárs. Mi is túl vagyunk jó pár fogtündérről szóló mesekönyv elolvasásán, fogzással kapcsolatos kiadványok tanulmányozásán.
Azóta kiesett Hanna második és a napokban végre a harmadik tejfoga is, sőt újabbak mozognak, így megnyugodott, hogy nem kell tejfogakkal leélni az életét. Nagyon lötyögött már, ez az alsó fogacska is. Nehezen adta meg magát. Egyik este aztán, már a jóéjt puszik után izgatottan rohant le hozzánk az alsó szintre. Érezte, hogy vérzik a foga és már alig tartja valami, gyorsan ki kéne hát szedni. Nos a mi családunkban minden sebellátás, műtét, főleg, ahol vér is folyik Zoltán feladata, én maximum a paciens kezét fogom addig és oda se nézve "nyugtatgatom" a gyereket(és magamat is..). Most is így történt. Nem sokkal később Hanna diadalittasan mutatta meg az addigra a nagy hangzavartól a nappaliba termett hugainak a harmadik kihullott tejfogát. A hetekkel korábban megírt levél a Fogtündérhez a dobozkába tett foggal együtt az éjjeliszekrényre került és hosszas pusmogás után végre elaludt mind a három kislányunk. A sugdolózás egyébként arról szólt, hogy mégiscsak jó lenne meglesni a Fogtündért, aki azért nem mutatkozik, mert fél az emberektől, legalábbis Eszti tündéres mesekönyvében ezt írták. Azt találták ki, hogy fonalat kötnek a kilincshez és Hanna csuklójára, így ha benyit a szobába a tündér, majd felébreszti Hannát és meglesheti akció közben. Párnába kellett fúrnom a fejemet, nehogy meglássák mennyire nevetek. Zoltánnal arról beszéltünk, hogy rendben van, hogy a két kicsi elhiszi, hogy létezik fogtündér, ám Hanna a nagy másodikos, aki decemberben lesz 8 éves tényleg nem kételkedik? Hiszen Hanna nagyon agyafúrt, okos lány, biztosan feltűnik neki, hogy itthon fellelhető papírba lett becsomagolva a könyv, amit rendelt a tündértől és ugyanazzal a piros raffiával lett átkötve a csomag, amivel a kreatív alkotásaink alatt szoktunk dolgozni. Mégsem tett fel egyetlen lebuktató kérdést sem, feltétel nélkül elfogadta, hogy reggel az ágya mellett volt az arany papírba csomagolt meglepetés és egy levélke (saját írásommal) a falra ragasztva. Az állt benne, hogy " Kedves Hanna! Itt jártam de nem vittem el a fogadat, mert azt inkább anyukádnak add és egyébként pedig vigyázz a csont fogaidra és rendesen moss fogat..."
A fonalas csapda nem sikerült, Hanna most újabb cselt eszel ki. A levelet pedig nem engedi leszedni a falról...

Hanna tényleg elhiszi. Hogy ez mennyire jó! Mostanában úgyis olyan nagylányosan viselkedik, nagylánynak látjuk őt. Lelassítanánk az időt, mert valahogy nem várom, hogy kipukkadjon a buborék. Igaz, ha eljön az az idő, lesz még két gyerek a családban, aki megvígasztal és emlékeztet arra, hogy igenis vannak tündérmesék.