Állítólag ma már lehet úgy is zene-elméletet tanítani, hogy azt élvezze a gyerek. Hogy ne az legyen, mint az én időmben, hogy az egész zenetanulástól elvette a kedvem. Hanna szolfézs tanító nénije azzal kezdte az első szülői értekezletet, hogy megvannak a módszerei arra, hogy játékosan, interaktívan tanítson és élni is fog ezzel a lehetőséggel, mert nem szereti hogy a szolfézst a zenetanulás mumusaként emlegeti mindenki- igenis élvezetes tantárgy is tud lenni.

Azt mindenesetre észrevettem, hogy Hanna iskolájában az ének-óra is felér egy szolfézs oktatással, vagyis nemcsak énekelgetnek, de komolyan ismerkednek a hangjegyekkel, egész, fél hangokkal, ütemekkel és rövidebb dallamokat máris el tudnak játszani furulyán. Hanna büszke is új tudományára és ha csak teheti előveszi fúvós hangszerét és minden fület és idegszálat próbára téve furulyázik. Legutóbb Zoltánt örvendeztette meg iskolába menet az autóban a Harcsa van a vízben című dal egymás után való eljátszásával, amely azon kívül, hogy némi büszkeséggel töltötte el az egyébként botfülű sofőrt, némileg balesetvészélyesnek bizonyult...

Egy héten egyszer kicsit később megyünk Hannáért az iskolába, mert az énekkarról le nem mondana én meg támogatom ezt az elfoglaltságát. Büszkén lobogtatja a kottákat és próbálja előadni a nem mindig könnyű darabokat. Mire megtanulja, többnyire én is elő tudnám adni (mondjuk a konyhában panírozás közben).

Szorgalmasan járunk heti két alkalommal zongoraórára is. Megszoktuk és megszerettük, ahogy Larissza néni bájos orosz akcentussal és végtelen türelemmel magyaráz, tanít, dícsér. Legtöbbször én is bent lehetek a fél órás zongora foglalkozáson, ami úgy elröppen, hogy észre sem vesszük. Így aztán tudom mit kell itthon gyakorolnia Hannának sőt én is elleshetem a fogásokat, tanulom újra a hangjegyeket, ütemet és amikor nem lát senki bizony leülök a pianínó elé és titokban pötyögök a billentyűkön.

A kicsikkel szorgalmasan járunk a Cserepesházba Kati néni egymásra épülő zenés foglalkozásaira. Már a középső csoportnál tartunk, ahol szülői kíséret nélkül vesznek részt a lányok a fél órás foglalkozáson, ami pont elég arra, hogy elolvassak egy kis részt a könyvemből vagy valamelyik női magazinból. Boldogan mennek be a terembe és egymás szavába vágva mesélik mit tanultak, mit énekeltek és játszottak. A két kicsi közül egyébként Noni az, akinek kiváló hallása, ritmusérzéke és hangja van vagyis rendkívül muzikális. Egyik kedvenc ittoni foglalatossága az, amikor játék mikrofont vesz kezébe és improvizál. Ilyenkor halandzsa nyelven énekel hosszan nekünk.
Eszter is igyekszik de nincsen egy szinten Noémivel. Úgy tűnik ő az apai vonalat követi zene téren, vagyis nincs túl jó ritmusérzéke. Ugyanakkor szeret énekelni és nagyon igyekszik- ezért pedig mi sűrűn megdícsérjük.

Hanna tudta, hogy a zongora tanulás sok gyakorlást igényel. Tudja azt is, hogy nagy szó, hogy annyi jelentkező közül őt is felvették. Szeretem nézni ahogy gyakorol és szeretek vele tanulni. Most éppen gesztenyékkel. Elcsentem egy tekercs sárga szigetelőszalagot Zoltán szerszámos szekrényéből és a padlóra ragasztottam öt csíkot. (mondjuk a fehér kövön szerencsésebb lett volna , mert a barna padlóba kissé beleolvadnak a gesztenyék de azért így is látjuk) Egyszer én diktálok Hannának és kérem meg, hogy tegye a megfelelő helyre a violinkulcsos "D" hangot vagy a basszuskulcsos "A" hangot egyszer ő nekem.

És most már biztos vagyok benne, hogy szolfézst tanítani tényleg lehet kreatívan, ötletesen, játékosan is a gyerekeknek.