Számomra a nap egyik fénypontja az, amikor a fürdés után pizsamába/hálóingbe öltözött lányok izgatottan keresik elő az éppen aktuális mesekönyvben a könyvjelzőiket és próbálják eldönteni kinek olvassam fel elsőként a soron következő fejezetet. A kicsik ahogy 5 évesek lettek maguktól mondtak le Anna és Peti történeteiről, sőt már a Bogyó és Babóca sem kell nekik. Helyettük folytatásos meseregényeket veszünk a könyvesboltban de leginkább a könyvtárból ki, ahová mindig együtt és nagy örömmel megyünk, csak azt bánjuk, hogy egyszerre 8 könyv kölcsönözhető ki...




Eszternek és Noéminek elolvastam Bálint Ágnes mindkét Mazsoláról szóló könyvét, most a Frakk várja, hogy sorra kerüljön, mert bár rajzfilmből már jól ismerik, könyv alakjára is kíváncsiak. Hanna minden alkalommal úgy tett, mintha őt ez már nem érdekelné, aztán lassan csak közelebb jött és amikor magára ismert Mazsola gyarlóságaiban, már el is mosolyodott és bevallotta, hogy ez neki (is) tetszik. Noémi rajong Bodó Béla Brumi sorozatáért, most éppen a Brumi, mint Detektív kötet van soron. Bodó Béláról még az újságíró akadémián mesélték, hogy firkászként kereste kenyerét, míg az éppen aktuális politikusok eltiltották ebbéli tevékenységétől, így szabadidejében meseírásba kezdett. Ekkor születtek a Brumi történetek. Óriási sikere lett és ezt a sikert mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Zoltán gyerekkori mesekönyve most Noémi kedvence. Az enyém egyébként nagyon nem..
Hannának Szíjj Ferenc Zöldség Anna és a beszélő póniló szokatlan című könyvét olvastuk el nemrég. A mesének az a különlegessége, hogy Hanna osztálytársának apukája írta (aki nagyon művelt, az találkozhatott már nevével más könyvek és versek kapcsán is). Ez a könyv felolvasós, mert elég összetett mondatokban íródott és a történet is nagyon szövevényes, kicsit engem Aliz csodaországára emlékeztet, mindenesetre Hannának és nekem is nagyon tetszett a sajátos stílusban és humorral megírt mese.
Ezen kívül előszeretettel vesz kezébe Hanna olyan könyveket, amelyeket saját maga is el tud olvasni, amit megért és még élvezi is közben. Ilyen a Rosszcsont Peti sorozat és az Olvasó Leó/Boszi/Fáni/Tigris/Kalóz sorozat, de az osztályban megfertőződött a Geronimo Stilton őrülettel is, így a fogtündér már lesben áll, hogy kiessenek Hanna mozgó fogai és egy-egy kötettel meglepje őt. Örömmel vettem észre, hogy felújították a "Már tudok olvasni" sorozatot is. Mi most Békés Pál Viola violával című könyvét olvassuk, pontosabban Hanna olvassa nekem, nem is akárhogyan. Szépen hangsúlyozva, tagoltan, egybefüggően. Szépen olvas na. Kedveli a zenéről és művészetekről szóló kiadványokat is, így aztán nagyon örültünk amikor megtaláltam a polcon az én régi könyvemet a Muzsikus Péter Hangszerországban-t is. A Strado és Variust még csak lapozgattuk. A Párizsban játszódó történet egy csomó rangos díjat bezsebelt, így kíváncsaik vagyunk rá, ugyanakkor az illusztráció sem akármilyen, főleg, hogy kedvenc külföldi városunk részleteit fedezhetjük fel benne.
Az elolvasott történetek között van Szepes Mária Pöttyös Panni sorozatából kettő, Berg Judit Cipelő Cicák és Panka és Csiribi történetei és sok mese Pettsonról meg a macskájáról, Findusról is.
Óriási kedvencünk volt a cseh író, Josef Capek remekműve a Történetek a cicusról és a kutyusról, amit szívből ajánlok minden gyermek lelkű felnőttnek. Tényleg imádnivaló, emiatt előfordult, hogy minden szabályt félretéve két fejezetet is felolvastam belőle. A felejthetetlen könyvélmények közé tartozik még Bagossy László műve A sötétben látó tündér.
Lázár Ervin Bogármeséje színes és jópofa illusztrációkkal együtt is örömmel hallgatták a gyerekek. Érdekes, hogy a második részt, amelyben már lánya Lázár Zsófia is közreműködött,már nem annyira tetszett. No és ha már Lázár Ervinnél és az ő lányánál tartok, akkor leírom, hogy nemrég olvastuk el Szegény Dzsoni és Árnika történetét is, ami azon kívül, hogy örökzöld és olyan tanulságokkal szolgál, ami felnőttre és gyerekre is egyaránt ráfér, igazi szívet lelket melengető történet. Bele is szerettünk mind a négyen. Ezek után nem meglepő, hogy azonnal a jegy.hu-ra kattintottam, hogy megnézzem, hogy létezik -e Lázár Ervin meséjének színpadi változata és ha igen, vajon játsszák -e mostanában. Igen, igen. Létezik és egy hétfő délután a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékaként a Thália Színházban láthattuk is. Hétfőn az iskola és óvoda után még volt időnk csinosan felöltözni és öt óra előtt néhány perccel már a páholyban ültünk. Meg is egyeztünk a lányokkal, hogy ha lehet ezután ha csak lehet páholyból szeretnék nézni az előadást, mert az olyan kényelmes és elegáns. Hát igen. Kabátokat kényelmesen fel lehet akasztani, nem kell a ruhatárnál sorbanállni és az egész olyan izgalmas, hiszen mindent és mindenkit lehet látni.





Eszti aggódott, hogy félni fog a Százarcú Boszorkánytól és Ipiapacstól de Lakatos Márk stylist gondoskodott arról, hogy inkább meghökkentő, mintsem félelmetes legyen mindkét szereplő. A párbeszédeket zene és balett típusú tánc is színesítette, nem beszélve a különleges fény- és hang effektekről, amelyektől reméltem nem álmodnak majd rosszat lányaim. A 75 perces előadást egy mukkanás nélkül, feszült figyelemmel nézte végig Hanna, Eszter és Noémi. Hazafelé úton az autóban arról beszéltünk, hogy amikor még csak felolvastam a mesét ki hogyan és milyennek képzelte a szereplőket. Megállapodtunk abban, hogy Rézbányai Győzőt mindannyian másképp de ettől még igen élvezetes hétfő délutáni programban volt részünk.

Eszternek most Tersánszky J. Jenő könyvét a Misi Mókus kalandjait olvasom. Hannával már láttam a nagy sikerű bábelőadást az Állami Bábszínházban. Most a kicsikkel is át kell élnünk az élményt. De jó, de jó!