Tartozom még a kubai élménybeszámoló utolsó fejezetével. Mielőtt azonban a hazatérésünk részleteiről írnék be kell számolnom arról, hogy a hotel "szakköreiből" én még egy tamtam dob tanfolyamon is részt vettem. Azt hittem van ritmusérzékem. Hat éves koromban kezdtem hegedülni tanulni, pár évig húztam a vonót, a szolfézst viszont már akkor sem szerettem. No de hogy ennyire ne legyen ütem vagy ritmusérzékem....máig nem értem mi történt. Én váltig állítottam, hogy az adott ritmust pontosan visszadoboltam, a tanár pedig majdnem beleugrott a tengerbe, miközben azt kiabálta no no no no!! No mindegy, nekem akkor is nagy élmény volt, Zoltánnak meg pláne. egész út alatt ezzel piszkált. Nem lehetünk mindenben tehetségesek ugye?
Varaderoból taxival mentünk Havannába egy igen kellemes sofőrrel, akivel végigcsacsogtuk az utat. Mi az élményeinkről, ő az életéről mesélt. Vágytam már haza. Előző nap egy helyi fapados busszal bementünk a városba és édes, aranyos ikerbabák ültek szüleik ölében az első sorban. belém hasított kislányaim és Hanna hiánya és nem bántam, hogy másnap indulunk haza.
Nem tudtam elérni az Air France képviseletét és nem tudtuk előre, hogy lesz -e helyünk a Párizsba tartó gépen. Velünk együtt izgult egy helyes Air Emirates szabadjegyes, Air Emirates de megnyugtatott, hogy az ő információi bíztatóak és reggelre már Európában lehetünk. Így is lett. Előtte még befizettük a szerintem egyedülálló ország-elhagyási díjat, ami nélkül bizony nem engedik, hogy belépjünk a tranzitba, aztán már csak annyi időnk maradt, hogy maradék pénzünket kubai kávéra költsük az ajándékboltban.
Meglepetésünkre egy Jumbo Jet nyelte be az utasokat és még nagyobb meglepetésünkre mi a fenti szinten, a repülő búbjában kaptunk meglehetősen tágas helyet. Szeretjük a franciákat, szeretjük a légitársaságukat is és a szolgáltatás minőségét is. Életünk kis de annál meghatározóbb darabja Párizsban játszódott le, ezért aztán elérzékenyültem, amikor 12 óra repülés után Charles De Gaulle repülőterén landolt gépünk. Újabb izgalom a "becsekkolásnál" és újabb vállveregetés magunknak, amiért a kézipoggyászunknak köszönhetően eggyel korábbi gépet sikerült elcsípnünk. A biztonsági ellenőrzésnél sajnos kiszimatolták a Havana Club rumot és elkobozták, de percekkel kislányainkkal való találkozásunk előtt ez izgatott a legkevésbé.
Ferihegyen aztán szembesültünk azzal, hogy a légi utaskísérő tényleg nem bakizott, amikor 9 foknak mondta az otthoni hőmérsékletet. Ez sem izgatott, de az már igen, hogy sikerült kifognunk az ország leglassabb, legidegesítőbb taxisát.
Azért csak megérkeztünk. Kislányaim az ablakban álltak és integettek. Zokogva öleltem magamhoz őket. Olyan nagyon sokat változtak egy hét alatt, az arcuk, az illatuk. Féltem, hogy nem tudják majd ki vagyok, de Vivien megnyugtatott, hogy minden nap fényképen tartották velünk a kapcsolatot. Mindkettőjüket az ölembe vettem és csak puszilgattam, puszilgattam őket. Közben, pedig Vivien beszámolóját hallgattam.
Vivienét, aki nélkül nem jöhetett volna létre az álom út és aki sajátjaként szeretgette, gondozta a kicsiket. Hálás vagyok neki a mai napig és remélem, hogy a különleges gyűrű, amit Trinidadban egy ékszerkészítő fiútól vettünk kifejezi hálámat. A legdrágább kincseinket bíztuk rá és ő maximálisan helyt állt, pedig bizony nehezítő körülmények is akadtak, hogy csak egyet említsek, Eszterem megfázása.
Amikor elhagyta a házat Vivien, Eszterem belecsimpaszkodott a lábába és sírt, nagyon sírt. Ez egyszerre volt fájdalmas látvány nekem és egyszerre nyugtatott meg. Hiszen ez a kis epizód hűen tükrözte, hogy kölcsönösen szerették egymást. Hamar megnyugodtak és nekünk már csak Hannát kellett meglepnünk az oviban váratlan, korai érkezésünkkel. Kicsi lányom boldogan csacsogta el az elmúlt napok eseményeit, élményeit, kalandjait. Az ajándékosztás okozta öröm látványa lányaink arcán, nekünk lelkiismertfurdalás csökkentőként működött. Hiába..gyarló az ember, gyarló a szülő is..
Köszönet anyukámnak, bátyáméknak és a Pálinkás családnak, hogy elutazhattunk Kubába, hiszen az ő közreműködésük nélkül nem juthattunk volna el ebbe a különleges országba és bizony kár lett volna kihagyni.
VÉGE

Ui.
Zoltán igazán sok estét szánt az út megszervezésére. Igazából neki köszönhető, hogy zökkenőmentesen, kellemetlen meglepetések nélkül, egyszóval tökéletesre sikerült az utazás.
Meg persze remek útitárs (is).