RSS

2008. június 19.

Ha nyár, akkor Vidámpark


Apák napja és Hanna tornebemutatója előtt azért még történt egy két lejegyzést érdemlő esemény. Megünnepelve az ovis szünet kezdetét, eleget tettünk Hanna nyaggatásának és szigorúan egy hétközbeni napon, elkerülve a tolongást és sorbanállást elmentünk a jó öreg Vidámparkba. Kicsiket ezúttal itthon hagytuk, jó kezekben, mert egyrészt nem ülhetnek fel még semmire, másrészt nem bírnának annyi időt babakocsiban tölteni, harmadrészt ha kiszednénk őket, akkor kétfelé szaladhatnánk utánuk, míg Hanna türelmesen várná sorát, hogy üljünk fel vele kedvencére a fa hullámvasútra. Szóval hármasban érkeztünk nyitásra a Vidámparkba, ahol örömmel láttuk, hogy néhol építkezés zajlik azaz fejlesztés folyik. Érdekes, hogy kisgyerekkén hatalmasnak, bejárhatatlannl éreztem a parkot, most pedig olyan kis picinek tűnt. Kopottságával együtt mégis olyan kedves az egész,lehet, hogy csak a gyerekkori emlékeink miatt de tényleg így éreztük. Zoltánnal arról beszéltünk, hogy kis kreativitással és szépérzékkel, a nosztalgikus vagyis régi dolgokat megtartva igazán különlegessé lehetne varázsolni. Ehhez viszont az kellene, hogy az unott diákmunkásoktól pl. megköveteljék, hogy a mesecsónak alagútjában esténként szedjék össze a szemetet. Kezdetnek ez is megtenné.
Ezektől a szemet zavaró dolgoktól eltekintve igazán jól éreztük magunkat. Hanna most sem félt a hullámvasúttól és visszaemlékeztünk arra az időszakra, amikor én óriáspocakosan a kórházban feküdve értesültem arról, hogy 2,5 éves lánykám apukájával felült a fa tákolmányra. Csoda, hogy nem szültem meg azonnal..
Hanna nagyon élvezte még az ugrálást, a felhőbe repülést. A mesecsónak barlangjába beszorultunk, így az még izgalmasabb volt, a tükörlabirintusban jókat nevettünk a kövér/sovány/törpe/óriás önmagunkon. Apa és lánya dodgemezett, az óráskerékről pedig próbáltuk felismerni a házakat, majd a kisvidámparkban persze kifulladásig ringlispirezett Hanna. Nekem továbbra is a tűzoltás a kedvencem, lehet, hogy pályát tévesztettem. A fáradságtól már én is alig éreztem lábaimat, de Hanna hajthatatlan volt és legalább tízszer mondta nagyon komoly ábrázattal, hogy egy utolsót még ezzel menne, meg még egy búcsú menetet azzal és egy utolsó utolsót amazzal. A felhőknek megesett a szíve rajtam, így még időben és szárazon hazaérhettünk. Vidámpark, Vidámpark..mit tudsz te, hogy ilyen varázsod van több, mint 100 évesen? Hannát legalábbis megint elvarázsoltad.

0 megjegyzés: