Tegnap este Hannával felrohantunk szobájába, ahol azonnal elővette kedvenc színesceruzáit és alkotni kezdett. Én addig a lefekvéshez készültem elő, nem leselkedtem, hagytam kibontakozni őt. Pár perc elteltével a véleményemre volt kíváncsi, hogy vajon jól sikerült -e alkotása. Nekem tetszett. Észrevettük, hogy hiányzik két fül, így azt pótolta. Aztán még szakállat rajzolt az alak szája köré és az állára, gondosan aláírta művét és ráírta a kép címét: APA!
Bizony, lerajzolta Zoltánt! Volt már pár próbálkozása de ez a mostani nagyon élethű lett.
Igazán jól sikerült, már nem pálcikaember és külön tetszik benne, hogy ügyelt a részletekre, azaz a göndör haj és a szögletes szemüveg mellett nyakkendőt is rajzolt lányom. Most nem csak úgy, hanem kifejezetten apák napjára. Be akartuk csempészni Zoltán bőröndjébe, mert Londonba készült és igazán nagy meglepetést szerettünk volna szerezni neki , de Hanna annyira izgatott volt, hogy inkább azon nyomban átadta a kis ajándékot. Zoltán persze meghatódott , aztán gyorsan lelaminálta a művet, nehogy valami kár érje a felbecsülhetetlen értékű képet majd ő maga tette be bőröndjébe, így most várnom kell négy napot, hogy lefényképezhessem.
Hanna ma elkezdte sorolni, hogy miért jó hogy van apukája. Hogy jó, hogy van akivel lehet legozni és van, aki megtanítja biciklizni és idén úszni is. És jó, hogy van kivel nézni a Forma 1-et, mert azon anya csak elaludna és egyébként pedig nem sok gyerek van, akinek az apukája annyira utálja a Barbie babákat, mint az övé és mégis elviszi a város legnagyobb játékboltjába, hogy aztán együtt megvegyék a 20 összegyűjtött matricáért beígért játékot. (magyarázat: nevelési célzattal matrica jár minden egyes hiszti vagy különösebb rossz cselekedet nélküli napért, aminek tétje is van, jelen esetben egy régóta áhított Barbie)
Nincs frappáns vége bejegyzésemnek. Éljenek az apukák, éljen Zoltán, a
világ legszórakoztatóbb apukája.