Igen, Tahitótfaluban jártunk kedvenc barátainkkal, Melindával és Krisztiánnal. Mindannyian imádjuk az epret és kiruccanni is szeretünk, így nem kellett kétszer mondani, hogy pattanjunk autóba és tegyük meg a pár perces utat. Tahiban aztán a szokásos sokadalom és kirakodóvásár fogadott. Itt egy kürtős kalácsos, ott egy ugrálóvár, percenként 100 forintért. A műanyag fegyverárus láttán nem tudtam magamba fojtani az indulataimat. Hogy mit keres egy eperfesztiválon ilyen árus és ki az az elvetemült szülő, aki vesz is gyerekének az élethű géppisztolyból vagy hangtompítósból. Szerencsére azért voltak kellemesebb részei is a vásárnak, így nem tértünk haza élmények nélkül. Eszter és Hanna boldogan felültek a népi kosárhintára, aztán ettünk lángost, kürtőskalácsot. Kicsik élvezték, hogy szabadon kószálhattak. Hannát csak az ugrálóvár érdekelte és mire felkűzdötte magát a tetejáre az eső is eleredt. Fa alá bújtunk, Zoltán ázott, míg lejárt az örökkévalóságnak tűnő 5 perc Hanna ugrálásából aztán megesett a szíve a felhőknek rajtunk és engedélyezett még egy két vásárfiát és egy gyors pelenkázást Melindáék autójának csomagtartójában (a miénk tele volt a menetfelszereléssel, aminek csak a negyedét szoktuk egyébként használni..) aztán még epervásárlás az út szélén ücsörgő néniktől. Hazafelé hatalmas cseppekben kezdett esni az eső, a kocsin csak úgy koppantak az eső- majd jég szemek. Izgalmas volt ez is és az utána következő két óra is, amit Melindáék tip-top lakásában töltöttünk, szerencsére jelenős anyagi kár és rombolás nélkül, annak ellenére, hogy a kicsik, Eszterrel az élén olyan viháncolást rendeztek, hogy még nekem is sok volt...Lehet, hogy a vitaminokon kívül , élénkítőszert is tartalmaz az eper?