Már hetekkel ezelőtt azon törtem a fejemet, hogy mivel lephetnénk meg kis kétéveseinket. Mi az amit a legjobban szeretnek mostanában csinálni, ami boldogságot okoz nekik. Aztán a homlokomra csaptam..hát ugrálni. Ugrálni az ágyról és az ágyon, ugrálni a fűben, ugrálni bárhol. Hát akkor béreljünk egy ugrálóvárat. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez valami hihetetlen költséges móka, elárulom, hogy két, megunt játékuk vaterás eladásból máris összejött a bérleti díj, arról nem is beszélve, hogy egy befutott cukrászdából vásárolt torta..kettő, mert ugye ketten vannak, csaknem ugyanennyibe került volna. Így maradt a Tesco torta és szomorúan, -merthogy nem kedveljük az említett bolthálózatot- de be kell látnunk, hogy igencsak ízletes volt a gesztenye és sacher torta, olyannyira, hogy Hanna máris hasonlót rendelt magának, decemberi szülinapjára.
No de kit érdekelnek a piszkos anyagiak, amikor azt láttam, hogy ennél találóbb vagy nevezzük csak telitalálat meglepetéssel nem is szolgálhattunk volna. Ha láttátok volna ti is a két kicsi no meg a nagy arcát, azt a boldogságot, hogy az amúgy nem túl nagy kertünk harmadát egy csúszdás ugrálóvár foglalja el. Hanna sem érezte, hogy a buli csak a kicsiknek szól, fáradhatatlanul mászott, ugrált, csúszott, vetődött és mutatta a rossz példát ártatlan testvéreinek, akik képességeikhez mérten és még azon túl is követték nővérüket. Nem bírtam ki persze, hogy ne másszak be én is, szemem átsiklott a "10 éves korig" és valamilyen súlykorlát feliraton és az sem érdekelt hogy kissé megbillent az egyébként igen masszív váracska.
Aztán lassan érkezni kezdtek a vendégek. Meghitt, kis zsúrt terveztünk de utólag visszanézve a lépcsőn készült csoportképet, valahogy mágis sokan mosolygunk a fényképezőgép lencséjébe. Itt voltak Heniék, unokatestvéremék. Anyukám is velünk ünnepelt és a babysitter is megölelgette a lánykákat aztán persze azonnal munkára fogtam és megkértem, hogy csináljon -azzal az utánozhatatlan kézügyességével- szép , ünnepi frizurát a lánykáknak. Denise fotózott, amiért irtó hálás vagyok, mert bevallom arra már nem jutott volna energiám, és örökre bánnám, hogy nem tudtam megörökíteni a legértékesebb pillanatokat. Így azonban csak annyi dolgom akadt, hogy mazsolázzak a legjobbakból.
Élveztük a kora őszi napsütést, azt, hogy végig a kertben lehettünk.
Egyébiránt annyira elfáradtam a buli végére, mintha csak én is egész nap ugráltam volna. Na jó..a házban azért ugráltam a magam módján, pedig hála az égnek a vendégek már nemcsak engem ismernek, hanem azt is hol találják a kiskanalat, a poharat, a szemetest, a kockacukrot, a mosdót, az ollót és azt is elnézik ha a felszolgált cappuccinók közül kettőből csupáncsak a kávé hiányzik, (a tejhab viszont remek volt). A kölyökpezsgőt elfelejtettük kibontani így eltettem Hanna születésnapjára és a pálcikás jégkrémek is a fagyasztóban várják sorsukat. Szóval a szokásos, sutára de annál viccesebbre és gyereksikongatásokkal gazdagra sikeredett kis csodáim (mert lehet, hogy már unalmas, de bizony még mindig alig hiszem el, hogy kettő kislánykám született egyszerre) második születésnapja.
Igyekszem a következő bejegyzésemben csakis róluk írni.