Az olimpiának ugyan vége, de még nem írtam le eddig, hogy persze azon kívül, hogy végigizgultunk pár versenyt, meccset és drukkoltunk a magyaroknak, Hanna a közvetítéseknek köszönhetően egy csomó ország zászlóját felismeri azóta és azon sem lepődöm meg, hogy tegnap olyan nagyon nagylányosan arról érdeklődött apukájánál, hogy akkor most a Fehérorosz kalapácsvetőről kiderült, hogy doppingolt vagy nem. Nyomon követhette mennyiféle sport létezik és határozott véleménye van arról is hogy melyik tetszik neki.
Bevallom nem vagyunk túl sportos család, kimaradtak a hátizsákos túrák és biciklivel sem tettünk meg kilométereket magunk előtt vagy mögött ülő gyerekkel (igaz, azzal, hogy kettő egyszerre érkezett kicsit bonyolult is lett volna ez a mutatvány de azért nem lehetetlen). Szülővé válásunk előtt versenytollasra is jártunk amíg volt pálya a közelben éa szeretünk (és szerintem tudunk is) pingpongozni. A három gyerkőc viszont rávilágítot arra, hogy szükségünk van a jó kondira, a jó példáról nem is beszélve, így mindketten megtaláltunk a nekünk megfelelő sportot. Zoltán squash-olni jár alkalmi és állandó partnereivel én pedig aquafitnessre, ami azon kívül, hogy formál, nyugtat és kellően elfáraszt, azért is jó, mert egyszer sem nézek rá az órára, hogy aztán felsóhajtsak két gyakorlat közben, hogy jaj nekem, még 10 percet kell kibírni. Vagyis örömmel megyek és ez a lényeg. Hanna úszni tanul örömmel, remélhetőleg megtanul a jég hátán is -ha nem is megélni, bár az se lenne hátrány de- csúszni, hála az ovinak és folytatja a tornát is. Ennyi bőven elég egy öt évesnek, bár ő erősen lobbizik, és azt hajtogatja hogy nagyon gyorsan tud futni és valami olyan sportra járna ahol ezt a képességét kamatoztathatja. Gyanítom megint valamelyik olimpiai, futóversenyt közvetítő műsor van a dolog háttérben.
Na ennyi bevezető elég lesz ahhoz, hogy leírjam, hogy tegnap az uszodából kifelé jövet, Zoltán és a három kislánykám várt, akikkel aztán a Decathlon sportáruház által szervezett sportnapra ugrottunk ki. Hanna (és persze Zoltán is) kipróbálta a falmászást (én nem, mert rendszeresen gyakorlom itthon..), sárkányt eregettünk, kipróbáltuk a Shaolinok edző pályáját, pingpongoztunk, csatlakoztunk a Nagycsaládosok Egyesületéhez, akik gondolom azért voltak ott a sportrendezvényen, mert három gyerekes szülőnek lenni felér egy extrém sporttal de aminek a legjobban örült Hanna az a lovaglás volt, ami után az arcfestés csak hab volt a tortán.
És hogy fokozzuk Hanna jókedvét, kihasználva a szeptemberi kánikulát, Zoltán bepótolta elmaradt ígéretét, azaz előkotorta ifjú kora formás kis sátrát, felverte a kertben és Hannával az éjszakát a tücskök és bogarak közvetlen közelében, zseblámpával és hálózsákkal felszerelkezve töltötte.
Néha, ha nem bírok Hannával azt szoktam mondani neki, hogy "Kint fogsz aludni, irgumburgum" ami legtöbbször hatásos fenyegetés, mert megszeppen tőle a legnagyobbik rosszaság. No ennek vége. Annyira élvezte a kerti vadkempingezést, hogy ezentúl inkább ő fogja kérni hogy had aludjon kint. A válaszom is megvan: "Majd ha jó leszel!"