Annak idején, amikor a kicsik még a pocakomban voltak és nevet kellett választani nekik, egyet biztosan tudtunk. Nem akarunk kiszúrni se magunkkal se ismerőseinkkel se mással, aki közelebbi kapcsolatba kerül majd a lányokkal, azzal, hogy hasonló csengésű, hangzású nevet adunk nekik. Vicces és jópofa persze, de lelki szemeim előtt láttam, amint a két huncut éppen valami rossz fát tesz a tűzre és nekem hirtelen rájuk kell szólnom, de persze a másik nevét ejtem ki vagy csak értékes másodperceket veszítek azzal, hogy agyam azon zakatol kinek a nevét mondja ki.
Ugyanakkor nem mindennapi dolog ikreket várni, világra hozni és nevelni vagyis nem mindennapi a névválasztás sem meg egyébként sem akartam megfosztani magamat az előbb említett vicces és jópofa, azonosan csengő ikres névválasztás örömétől, így kompromisszumos megoldásként a lányok második neve lett ikres. Rita és Zita. És hogy melyikük a Rita és melyikük a Zita? Nem szoktam azonnal rávágni a választ..bevallom pár másodpercnyit ekkor is dolgoznak agytekervényeim. Eszterem a Zita (praktikus megoldásképpen, mivel nem szerencsés a nyelvészek szerint és szerintem se ha az egyik név utolsó betűje ugyanaz, mint amivel a másik kezdődik), Noémi pedig a Rita.
De hogy miért írom le ezt most? Hát csak azért, mert még így is -szerintem az egynél több gyerekesekhez hasonlóan- összekeverem a neveket és rendszeresen hallani ahogy kiabálom az Esz-Noémi, No-Eszter, mitöbb a No-Hanna és Esz-Hanna neveket.
Hanna pedig csúfol..Elnevezte a lányokat Esznoéminek és Noeszternek. Jókat kacarászik amikor hibázom. Márpedig gyakran bakizom, mert a kicsikre sűrűn kell rászólnom. Imádnak csúszdázni de ha lehet hason és hátrafelé és ha nem veszem észre akkor inkább kihagynák a szabályos feljutást is és inkább a csúszdán másznának visszafelé. Állva hintáznának és kinyitnák a kerti csapot, hogy aztán locsolhassanak. Bármilyen ajtót kinyitnának, kilincs vagy kulcs nem számít akadálynak. Állandóan kezet mosnának és ha lehet egyszerre felállva a kis dobogóra. Krétával összefirkálnák a ház falát és Eszter két kézzel húzná a macska farkát. Felülnének Hanna biciklijére és vérremenő csatát folytatnának ugyanazért a kiszemelt játékért. Beülnének az autómba és homokkal szórnák be a teraszt. Én meg mostanában a nevük helyett csak annyit mondok "Lányok!", mert minek is gondolkozzak feleslegesen a nevükön, úgyis együtt rosszalkodnak és ha az egyikük a kukatárolóba megy, biztosan követi a másik és ha a másik ledobja a cipőjét, hogy a 30 fokban inkább gumicsizmát vegyen fel, az egyik is ugyanúgy tesz.
Eszter, Noémi, Zita, Rita..egyszerűen csak rosszcsontok.