..lennék." Ez Hanna legfrissebb mondata, amivel pár perccel ezelőtt örvendeztetett meg bennünket. Arról már írtam, hogy Zoltán terve, miszerint itthon a 150 cm mély medencében majd megtanítja elsőszülött lányát úszni dugába dőlt. Hanna nem volt hajlandó betartani az utasításokat, bohóckodott, nyávogott, akaratoskodott és csak az úszógumijában érezte jól magát. Belenyugodtunk és azzal vígasztaltuk magunkat, hogy idén majd az óvoda szervezésében úgyis lesz lehetősége a vadonatúj uszodában megtanulni az alapokat. Csakhogy kiderült, hogy Hanna csoportja csak jövőre kezdi el szervezett formában az úszást, idén inkább korcsolyázni tanul akinek kedve lesz hozzá. Az sem rossz persze és nekem tökéletesen megfelelne a nagycsoportos korban kezdődő úszó tanfolyam, ám Zoltán nagyon másképp gondolta. Eszméletlen fontosnak tartja, hogy Hanna megtanuljon úszni én meg nem vitatkozom... bizonyos dolgokban legalábbis...Szóval Hanna a ma esti foglalkozáson már apukája kíséretében de szigorúan elkülönítve, -merthogy szülő ne zavarja a tanulást- túl van az Aligátor úszóiskola vízhezszoktató tanfolyam első óráján. Kevés lelkesedéssel indult el itthonról bevallom, így aztán érthető volt aggodalmam, hogy vajon milyen arccal fog hazaérkezni.
A válasz a címben megtalálható. Ráadásképpen az előbb még idesúgta -a korábban, az úszás gondolatától is irtózó lányom-, hogy "Anya, ha holnap jó idő lesz, szeretnék gyakorolni apával a medencében". Valamit tudhat Balázs bácsi, az oktató, azon kívül, hogy férjem szerint jóképű és nekem is tetszene...