RSS

2009. június 27.

Eső





Fiatal(abb) koromban recsegősre hallgattam Kern András lemezeit. Egyik kedvencem volt az Esik című dal, amikor a színész arról énekel, hogy mocskosul és rémesen esik az eső, és őrület, hogy nincs jó idő. Mostanában sokat dúdolom ezt a dalt. A lányok is énekelnek. Kórusban adják elő a zenebölcsiben tanult mondókát, miszerint "Esik az eső, kopog a jég, dörög az ég, villámlik lecsap..kisütött a nap."
Bevallom szeretem az esőt, igaz nem azt az ijesztő, szokatlanul vad változatát, amiben mostanában részünk van, bár abban is van valami romantikus már ha megússza az ember károk nélkül. Összebújni, hallgatni az esőcseppeket, a dörgést aztán szivárványt keresni. A kicsik szerencsére nem félnek a mennydörgéstől inkább izgatottá válnak a hatalmas felhők láttán és szeretik nézni ahogy szakadni kezd az eső. Néha meg is lehet ázni, sikongatni ahogy egyre vizesebb lesz bőrük, hajuk. Aztán meg fel a gumicsizmákat és indulhat a csigaszedéssel egybekötött pocsolyázás.
Az esős időszaknak köszönhető, hogy nem bírok magammal és szinte minden helységben valamilyen változást hozok létre. Így történhetett meg, hogy Zoltán munkából való hezatérése előtt pár perccel, éppen nálunk vendégeskedő bátyámat és feleségét arra vettem rá, hogy tologassuk át a behemótnak látszó, de valójában könnyű ülőgarnitúrát és foteleket a nappali közepére és tegyük át a nyitott polcokat a fal mellé, amit aztán pakoljunk tele az amerikai filmekben látott módon a családi fotókkal. A Kubából hozott két élénk színű kép is végre felkerült a lépcsőfeljáróhoz. A legnagyobb változás azonban az, hogy a lányok egy szobában alszanak, olyan lánykollégiumos módon, azaz a három ágyacska egymás mellett helyezkedik el. Az ágyhoz passzoló éjjeliszekrény és kislámpa még hiányzik a teljes átváltozáshoz, ahogyan a falfestés is, de legalább már a fejemben megvalósult a terv. Magam is megleődtem azon, hogy milyen simán ment az átállás. A kicsik nagyon nagy szeretettel fogadták Hannát, aki pedig nagyon nagy szeretettel ment hozzájuk. Piros pontokat adok a fegyelmezett, gyors elalvásért. Egy kis susmusolásért, nevetgélésért persze nem jár pontle(el)vonás de viháncért már igen.
Egyetlen szépséghibája van a dolognak. Noémit éjjel legalább háromszor kell felszednem a földről, ahová lepottyan forgolódás közben és ahol békésen alszik tovább. Édes, hogy nem veszi észre, hogy felpakolom az ágyára. Eszterrel ritkábban történik meg de a forgatókönyv ugyanez. Tudom, feltalálták már a leesésgátlót de nekünk nincs olyan és hiszem, hogy ezt is meg lehet tanulni, ahogyan Hanna is megtanulta hajdanán. Szóval rendezkedem, rámolok és játékokat válogatok, mert rákerestem a google-on hogy "hogyan foglaljuk le/el a gyerekeket esős időben?", amire ki is jött egy csomó jó ötlet, hogy csak egyet említsek, szelektáljuk a felhalmozódott gyerekjátékokat.
Itt a meggyszezon. Önmagában nem annyira kedveljük ezt a gyümölcsöt, így meggyes pitét sütök inkább belőle. És hogy ne legyen unalmas, a gasztroblogokban keresgélve különböző variációkat próbálok ki, mint például legutóbb a csokival gazdagított változatot.
Az esős időnek köszönhetem azt is, hogy nem hagytam magam és csakazértis megtanultam értelmezni a nagy origamikönyvben lévő hajtogatási módokat, így már nemcsak Vivien aratja le a hajtogatásért járó babérokat. Stílszerűen az esőcsepp manócska a legnépszerűbb figura. A lányok lelkesen színezik ki és rajzolnak szemet, szájat, orrot a manónak.
Nem tehetek róla, szeretem az esőt. A minap Hanna is ugyanezt vallotta magáról. Csak úgy, spontán, hogy "Anya! Én úgy szeretem az esőt is. Szeretem hallgatni a kopogását. Elaludni is jó a hangjára. Meg csak úgy, itthon lenni."
Megkérem Zoltánt, töltse le azt a Kern számot. Talán Hanna is megkedveli.

0 megjegyzés: