RSS

2009. június 14.

Megy a hajó a Dunán






Kétféle szülő létezik. Amelyik nem engedi, hogy Minimaxot nézzen csemetéje és határozottan ellenzi az efféle mulatságot, és amelyik elnézően vagy éppen engedelmesen bekapcsolja a tévét, ha arra kérik gyerekei. Nem. Mégse. Van egy harmadik típus is, az amelyik nem vallja be, hogy gyerekei bizony előszeretettel nézik meg az említett csatornán Thomast, Fifit, Kiskirálylányt és társait. Ismerek olyat, aki miközben küzd gyerekeivel a minimaxnézés ellen, azt a látszatot kelti, hogy náluk annyi más tartalmas(abb) programból választhat a gyerek, hogy nincs idő ilyen haszontalanságokra. Mintha valami bűnös dolog lenne a mese tévén keresztül való nézése. Pedig a kulcsszó a mértékletesség. Engem bizony néhányszor kisegített Pettson és Findus vagy éppen Postás Pat. Esős időben, a kanapéra bevackolódva miért is lenne káros megnézni a Magyar Népmesék egyik epizódját vagy éppen Elmo világába belemerülni.
Szóval nekem semmi bajom azzal, ha a gyerekeim a társasjátékozás, szaladgálás, pancsolás, babázás, homokozás, labdázás, csúszdázás, kirakósozás, rajzolás és festés után egy kis Minimaxra vágynak míg a távirányító nálam van. Ez volt a bevezető.
Megígértem a lányoknak, hogy ma elmegyünk hajókázni. És ha már hajókázás, akkor legyen tartalmas, programokkal, zenével és kézművességgel tarkított. Így esett a választás a Minimax hajóra, ahol ma épp a Buborék együttes adott elő, ismert gyerekslágereket de ami még ennél is fontosabb (nem nekem, hanem a lányoknak), az az, hogy igazi remekmű készült megint arcocskájukra. Eszter kiscica -, Noémi monoklis kutya lett, Hanna pedig virágtündérré változott. A kicsiket egyáltalán nem zavarta a forgatag, boldogan ölelgették Minit és Maxot meg a legújabb rajzfilm figura sztárt, Vipo kutyát.
Hanna készített fakanálbabát és kaleidoszkópot, a kicsik pedig macis szívószálat. A hajó fedélzetén élveztük a nap sugarait és Zoltánnal együtt mosolyogva és büszkén néztük, ahogy a szél összeborzolja három lánykánk göndör fürtjeit.
Hanna egyébként készített egy remekművet ottlétünk alatt. A színterápia néven futó színezésének végeredménye kápráztatta el a foglalkozást vezető hölgyet, aki szomorúan szedte le a hajó ablakára ragasztott színes fát, azzal, hogy ez lett a kedvence. Kompromisszumos megoldásként lefotózta a rajzot, én pedig gyorsan biztonságos helyre tettem, hogy itthon méltó keretben majd szobája falát díszítse. A fácska színezési módja rengeteg dolgot elárul Hannáról, hogy csak egyet említsek, nem törekszik a szabályok mindenáron való betartásához, nehezen tűri, ha kreativitásában, gondolkodásában gátolják.
Öröm volt látni a gyerekek arcát, milyen jól érezték magukat a hajókázás alatt.
Éhesen szálltunk le a hajóról és azon gondolkodtunk hol kaphatnánk be kitikkadt gyerekeinkkel együtt valami finomat. A műjégpálya helyén, ott ahol valaha, nyáron csónakázni lehetett most sátrak és trendi fotelek, székek állnak. Ismét valami jó kis kezdeményezés á la Novák Péter.
Gasztro tér.. Ez való nekünk.
Nos, itt ettünk, ittunk. És még valami történt. Folyt köv.

1 megjegyzés:

Vera írta...

Én is minimax párti vagyok, ugyanúgy mint te, ha mértekletesen csinálja az ember. Ez csak hasznukra van. Hiszen én is hány szuper rajzfilmre emlékszem gyerekkoromból, ami azt jelenti, hogy pozitív élményként maradt meg bennem.
Ez a hajókázás szuper dolog, én is vágyom már hasonlóra, de majd talán jövőre.
Hanna tényleg nagyon ügyes, az arcán is ltszik, milyen elmélyülten színez!
Vera