RSS

2009. június 15.

Iciri piciri kószáló






A Városligeti műjégpályán felállított Gasztro téren, gondoltak a gyerekekre is. Egy külön kis sarok, tele játékokkal csak azért lett kialakítva, hogy a szülők nyugodtan fogyaszthassanak el valamilyen étel- vagy ital különlegességet.
Amíg a lányok játszadoztak, Zoltánnal málnás és mentás limonádét iszogattunk. Az ételünk is elkészült a látványkonyhában, a lányok csipegettek, hemperegtek a kanapén, mindenki jól érezte magát és mi ismét megállapítottuk Zoltánnal, hogy klassz a városunk.
Éppen fizetni készültünk, a lányokat tereltem össze, amikor észrevettem, hogy egy "bárányka" hiányzik. Hol van Noémi? Hiszen az előbb még láttam. Hová bújt el? Szólítgattam, kérdeztem Hannát, Esztert nem látták -e hová ment. Noémi, aki eddig ha kikerült látótávolságomból, azonnal sírva fakadt. Noémi, aki a Minimax hajón meglepett azzal, hogy bátran, önállóan sétálgat el a hajó egyik végéből a másikba, annélkül, hogy tudná követem. Noémi, aki megváltozott, aki nagyon nagyon önálló lett és szeretné ezt minden pillanatban a tudomásunkra is hozni.
És ekkorra már rettenetesen gyorsan vert a szívem. Zoltán, aki vészhelyzetekben mindig a helyzet magaslatán áll és ez hatalmas biztonságérzetet ad nekem, most se tétlenkedett. Milyen jó, hogy egyformába öltöztettem a lányokat. A biztonsági őröknek és a többi személyzetnek, akik egyszerre pattantak fel, hogy együtt keressék a kis csavargót csak meg kellett mutatni Eszter rikító ruháját..ilyet keressenek. Mindannyian megijedtünk. Láttam Hanna arcán is az aggodalmat. Végigfutott az összes variáció a fejemben. Elrabolták, beleesett valahová, elbújt, elcsavargott.
Nem borzolom tovább az idegeket. Örökkévalóságnak tűnt az az egy, kettő ,magam se tudom hány perc, míg megláttam kislányomat. Egy hölgy, azt hiszem az ott dolgozók közül valaki, kézenfogva vezette vissza hozzám Noémit, aki úgy döntött egyedül megy el wc-re. Ijedtségnek nyomát se láttuk az arcán. Talán dícséretet várt, talán csak ismét meg akarta mutatni milyen ügyes nagylány.... dícséretet nem kapott...
A nap folyamán többször elmagyaráztuk neki, hogy miért nem szabad engedély nélkül messzire mennie tőlünk. Sírt, zokogott de abban bíztunk, így majd megjegyzi.
Persze a mi hibánk is. Mégsem vádoltuk, okoltuk egymást az esetért. Tény, hogy megbuktunk gyerekfelügyeletből viszont jelesre vizsgáztunk válságkezelésből.
Tanulságos volt mindenkinek. Hannának, aki ha lehet, még erősebben ragszkodik és imádja hugocskáit. Érzi, hogy egy kicsit ő is felelős értük, hiszen ő a nővér, akit vakon követnek, utánoznak a kicsik. Azt mondta, éjjel-nappal zokogott volna ha elveszett volna testvére. Eszternek, aki eminensként ismételgeti, hogy ő nem csatangol el egyedül, ő nem olyan..
Noéminek, aki remélem megtanulta a leckét..
Mi szülők pedig levontuk a konzekvenciát, hogy bizony van még mit javítanunk nyájterelő módszereinken. Ezt pedig nem árt gyakorolnunk, hiszen ha minden jól megy,nemsokára egy sokkal nyüzsgőbb terminálon kell folyamatos létszámellenőrzést tartanunk.

ui. A Pumukliból ismert dalocska az nagy ijedség után, nagy kedvencünk lett. Megkönnyebbülten énekelik a lányok és én is, hogy "Halló halló, nagy baj van kérem riadó, halló halló, eltűnt egy kismanó."

4 megjegyzés:

ilgya írta...

Hú ez félelmetes lehetett nagyon.... de minden jó,ha a vége jó,gondolom a nagy kő azért legördült mikor megláttad...
Egyszer mi is elhagytuk a hugomat annakidején,megértem mit érzel....

éva írta...

Nem is olyan régen nekünk is volt hasonlóan sokkoló élményben részünk. Azóta még inkább vigyázunk kicsi Dávidra...

Még az előző bejegyzésedhez: mi évek óta készülünk a gyerekszigetre és a minimax hajóra. Igazából még most sem látom azt a hétvégét amikorra ezt programozhatjuk, de annyit megírnál, hogy sokan voltak-e, tömeg volt-e a hajón? Mindenhez odafértetek?
puszi,
éva

Szitya írta...

Sokáig úgy gondoltam, hogy "nahát, hogy lehet egy gyereket elhagyni" - amikor hallottam a különböző hangosbemondókban,hogy hüppögő gyermek várja szüleit az információs pultnál. Aztán egyszer... Zita akkora lehetett, mint most az Ikreid... csak annyi volt, hogy a közeli kisboltban behajoltam a mélyhűtős pultba valamiért és mire "előbukkantam", Zita már sehol nem volt. Szerencsére csak a bolt bejáratáig jutott, de jó lecke volt. A baj egy pillanat alatt megtörténhet, még szerencse, hogy ez a baj legtöbbször csak egy kellemetlen emlékű, ámde tanulságos ijedelem emléke marad. Mint nektek is.
Azóta csak szolidárisan érzek, ha meghallom a hangosbemondó segélykéréseit....

Üdv,

Szilvi

3 kislány, én meg egy férj írta...

Éva, kérdésedre a válasz, hogy magam is meglepődtem, hogy mennyire eloszlott a "tömeg", azaz nem volt tülekedés Az arcfestésen érdemes az elején túlesni, mert az lassan megy és bizony ha nem tud lemondani róla a kicsi, akkor sorbanálással kell tölteni az időt. Egyébként a Zsófia főhercegné hajón van az egész rendezvény, ami nagyon színvonalas, hogy csak egyet említsek, a mellékhelyiségek ragyogó tiszták és modernek.
Kényelmesen odafértünk minden kézműves asztalhoz és a fedélzeten is kellemes volt levegőzni.
Puszi
Ági