Az is jó a nyárban, hogy az ember alig tud választani a sok program között. Hogy az okozza a legnagyobb sztresszt, hogy eldöntsük, hogy a hétvégén fesztiválra menjünk vagy inkább a T-Com gyerekszigetre. Ez utóbbi mellett döntöttünk most szombaton. Hanna az előző estét unokatestvérénél, Nórinál töltötte. Jól tudom,hogy pizsama partynak hívják azt, amikor a lányok fürdés, fogmosás után, már hálóingben, késő estig susmorognak,nevetgélnek az ágyban? Nem tudom, mindenesetre bátyám elbeszélése szerint elemlámpával világítottak, huncutkodtak, vihogtak és csak 11 órakor csendesedtek el. Az a jó ebben az unokatestvér találkozásban,hogy Hanna nála nagyobb, érettebb,okosabb, tapasztaltabb kislánnyal találkozhat, ez pedig Nóri, akinek issza szavait és utánozza tetteit.
Szóval azon a szombaton velünk tartott Nóri és bátyám Simon is, így összesen heten érkeztünk meg a csodás Megyeri hídon át az Óbudai Szigetre.
Ismét bebizonyosodott,hogy aki korán kel,ha aranyat nem is, de azzal egyenértékű időt nyer. Amikor odaértünk, még nem kellett kényelmetlenül sokat várakozni azért, hogy az állatsimogatóba bejussunk vagy éppen a falmászás élményét átéljék a nagyok. Természetesen nem maradhatott ki a ringlispir sem. Nevelési sikeremként könyvelem el azt a tényt, hogy a megbeszélt egy körhintázás után nem volt alkudozás, nyávogás, telhetetlenkedés. Helyette az egyik levesporos cég kanászruhás mesemondója mellé telepedtek le a lányok és így pihenték ki a fáradalmakat mindaddig, míg megérkezett a reklám ebéd és ezegyszer nem bántam, hogy ízfokozókat és egyéb számomra elfogadhatatlan adalékanyagokat is tartalmazott a hústekercsre halmozott szósz, mert bizony éhesek voltunk és ajándék ebédnek különben sem illik nézni a "fogát".
A T-com eszméletlen kreatív részt alakított ki magának. A legkülönlegesebb az óriási fából készült hinta hajó volt amit közös ringatózással együtt lehet megmozdítani, aztán ha ügyesen hangoljuk össze a mozgást félelmetes kilengést érzhet különösen a két végében álló "utas".
Noémi és Eszter remekül tűrte a megpróbáltatásokat és végre legálisan kiabálhattak, sikongathattak.
Később, amíg Hanna és Nóri kpróbálták magukat a falmászáson kívül más extrém sportban is, a kicsik a homokozóban szitáltak és a szivacsmedencében "lubickoltak".
Itt meg vizet osztogattak, így az italra se volt gondunk. Tele hassal mentünk a nagyszüleink korát idéző vándor vurstliba. Nagyok kézműveskedtek, kicsik hintalovaztak és a száz éves szekrényekből kialakított dobálós játékokban vettek részt. Simonnal meg is állapítottuk, hogy kis ügyességgel mi magunk is alkothatnánk ilyen megunhatatlan játékot, csak el kéne hozni Mendéről nagymamám szuhette szekrényét.
Elindultunk a parkoló felé, mert a lányok felváltva kezdtek ásítozni, de persze nem jutottunk túl messzire. Isteni fonom perecet vettünk és ettünk, majd lehorgonyoztunk a kreatív játékok sátránál, mert az egy olyan hely, ahonnan sosem sikerült üres kézzel távoznunk. Hannának ha csak tehetjük innen választunk játékot, mert amellett, hogy szórakoztató és gondolkodtató, észrevétlenül tanít is. Így aztán a család nagy kedvence a "rush hour" mellett egy újabb szerzeménnyel is gazdagabbak lettünk, nevezetesen egy zseniális magyar játékkal, aminek a neve Cubi Cup. csak zárójelben jegyzem meg, hogy a 8 éves kortól ajánlott játékkal Hanna kiválóan és okosan játszik és azt is megkockáztatom, hogy térlátása az enyémnél is jobb.
Az autóhoz ezután sem sikerült hatékonyan odaérnünk, mert útunkat kersztezte az a bizonyos hiper szuper játszótér, amiről az Anna és Petiben is lehet olvasni. Nos, itt a két nagy félelmet nem ismerve csúszott le a legvadabb csöveken . Szerencsére pár lépéssel arrébb, némileg szelídebb játékok, hinták várták a kicsiket, így csak háromszor kellett megígérnem, hogy ha nagyobbak lesznek, ők is lecsúszhatnak az óriáskígyókon.
Lufikkal a kezünkben, vidáman, énekelve ültünk be az autóba, ahol kettő perc után csak a sofőr, azaz Zoltán és bátytám volt éber állapotban.