Egyik kedvenc népmesém a Só. Amikor a legkisebb királykisasszony azt mondja az apjának, azaz az öreg királynak, hogy úgy szereti az édesapját,mint az emberek a sót.
Erre megharagszik a király és elzavarja a háztól a kisleányt. A végén persze rájön a király, hogy hatalmasat hibázott, ízetlenül kerülnek elé az ételek és ezzel sótlanná válik nemcsak az egész királyság de ő maga is.. Lassanként ráeszmél, hogy lánya hasonlata nagyon is helyénvaló és hízelgő.
Nos a mi legnagyobb királykisasszonyunk, a szokásos szójátékán kívül, miszerint "Anya én nem szeretlek...imádlak!", szóval ezen a hízelgésen kívül, az alábbi mondattal dobogtatta meg szívemet:
"Anya! Én annyira imádlak..tudod mennyire?? Jobban szeretlek, mint a lovakat."
Hát mit mondjak? Kuncogva jöttem le az emeletről és újságoltam el Zoltánnak a bókot, amit lányunktól kaptam. Én biztos nem kergetem el emiatt itthonról. A ló hasznos állat, okos is, idomítható, szép, formás idomokkal rendelkezik, az emberek megbízható társa. Munkára és szórakozásra is kapható. Terápiás célokra is használják, de ami a legfontosabb, négy lába van és (néha) mégis megbotlik. Sokszor úgy érzem én is jól megpakolt szekeret húzok magam után, néha leroskadék és örülhetek, hogy nem a szódás a gazdám.
Ez van. Hanna továbbra is nagyon szeretne rendszeresen lovagolni, de ehhez nekünk még mindig el kellene felejteni a lovaglás = csigolyatörés elméletünket, amihez további időt kértünk lányunktól. Egyelőre megértő és hogy ne vesszen kárba a várakozási idő, elméleti tudását gyarapítja azaz lovas könyveket nézeget és olvasgat.
Én pedig igenis kihúzom magam, ha arra gondolok, lányom a lovaknál is jobban szeret.